Az úgy volt, hogy nagyon rossz kislány voltam. Általában fiúkkal játszottam, mert velük jobban megértettem magam, mint a lányokkal.Így aztán korán megtanultam verekedni...
Volt egy fura család az utcánkban, három lakli fiúval, érdekes módon mindhárman egy osztályba jártak, mivel mindig megbuktak. Ez engem különösebben nem zavart, de amikor állandóan engem csúfoltak, hecceltek, azt már nem bírtam elviselni. Volt közük egy különösen gonosz, ragyás képű fiú, aki a legnagyobb ellenségem volt.Az még haggyán, hogy mindenféle sunkófejűnek, meg bárónőnek csúfolt, egyszer azonban nagyon elvetette a sulykot.
Édesanyánk akkor várta a harmadik gyermekét, a "talán fiú lesz végre" öcsémet.Minket akkoriban nem avattak be az ilyen dolgokba, csak azt láttam, hogy édesanyám egyre gömbölyűbb lesz, vagy talán még azt sem.
Akkor ez a marcona, durva fiú azt mondta: "be-e-e, elmondom mindenkinek, hogy anyádnak meg gyereke lesz!"- és röhögött. Nem mintha tudtam volna, mit jelent, de láttam a gonosz , buta arcán, hogy nem kis dologról van szó, és nekimentem a táskámmal verekedve. Elsős voltam.
Addig huzakodtunk, mig a táska szétszakadt, a tanszerek a földre hullottak, persze, hogy én maradtam alul...Ez a jelenet még többszőr megismétlődött az év folyamán. A vége az lett, hogy a táska már nem volt javítható.
No, ekkor készítette édesapám ezt a csúnya kis fabőröndöt iskolatáskának. Nem mertem mondani, de nagyon szégyelltem ezzel járni az iskolába. Megvígasztalt viszont az tudat, hogy ezzel sokkal jobban lehet verekedni...Édesapám csak a fejét csóválta, és mindig megjavította, ha kellett.
Később aztán kaptam új táskát, ez a bőrönd pedig szerszámos ládává avandzsált.
Nemrég, amikor kiürítettük szüleim lakását, megtaláltam. Tudtam, hol a helye.A szívemben.
"Baráti ölelésem! MJ"
VálaszTörlésKöszi....
VálaszTörlésSzomorú történet,de ma már emlék!
VálaszTörlésÉn inkább kedvesnek találtam és valahogy kicsit magamra ismertem benned:)
VálaszTörlésUgye, hogy nem is olyan szomorú?
VálaszTörlés