Amikor reggel felébredve kikászálódnál az ágyból, de nem tudsz...amikor a szédülés úgy csap le rád, mintha körhintán ültél volna egész éjjel.
Igen, újra elkapott egy régebbi betegségem, a nevét már nem tudom, pedig van egy előkelő francia neve is, valami Méniére- féle fülbetegség, vagy mi, mindegy is, ez rettenetes.
A forgó jellegű szédülés, amely a legkisebb mozgásra is erősödik , a bizonytalanság, a dülöngélés, hányinger meg minden.
Szóval nem jó.
Ha fekszem is csak akkor, ha behunyom a szemem.
Így meg rettenetesen unalmas, se TV, se könyv... így aztán van időm megtervezni a dolgokat, mi lesz majd, ha elmúlik.
Mert voltam már így, és bizony tudom, hogy minimum három nap, mire elmúlik. Az én örökmozgó természetem nagyon rosszul tűri ezt.
Egyedül a zene, ami jól esik szegény füleimnek.
No meg a férjem benyögése.
- Mondtam már, hogy egy szédült tyúk vagy ! (Próbál nevetni, de be van ijedve, látom.)
Most valamiért nem nevetek...
Ma megdőlt abbéli hitem, hogy a pókokon, a békákon, a bacilusokon kívül már nem igen tudnék mondani olyant amitől félek...
Ma ugyanis spájzot takarítva két darab büdös bogár, és négy darab harlekin katica keserítette meg az életem.
Szó szerint, mivel egyedül voltam otthon, és még segítséget sem tudtam hívni.
Ezért aztán félbe hagyva a takarítást, becsuktam a spájzajtót, és vártam haza a ház urát, hogy megmentsen tőlük.
Csak ücsörögtem, míg vártam.
Főzni sem főztem, mert a hozzávalók nagy része a spájzban leledzett az ellenséggel egy légtérben...
Sokáig tartott a pincében a borfejtés, az idő meg csak ment, így esett, hogy esteledett már, mire megérkezett a segítség.
Csak nevetett kétségbeesésemen, főleg, amikor meglátta az arcomat, ahogy közölte velem:
- Mind döglött volt ! Mit kell félni egy döglött bogártól?
Tényleg.Csak meg ne kérdezze, mit főztem...
Most nem tudom, a csúnya, őszi esős idő teszi, de a pocsék a hangulatom ma.
Aztán ráadásul rákattintok egy weboldalra, ahol szép ruhák és lábbelik sorakoznak rendre, és ott virít a fehér csizma is.
A csizma, amire a kishúgom vágyott még idén januárban. A csizma, amit sehol nem kaptunk, hiába kerestük.
A csizma, amiről azt hittük... mit is hittünk?
Hogy majd meggyógyul, és hordhatja boldogan, hiszen még csak január volt akkor...mert a kis öröm is öröm.
Most csak ülök itt, szemben a fehér csizma fotójával, a szívem majd megszakad , folynak a könnyeim.
Bárhogy tetszett is, nem tudok már jó szemmel nézni a csizmára.
Az pedig visszanéz rám, mintha semmi , de semmi nem történt volna...
Zötyögünk a buszon...egykedvű arcok, unalmas bámészkodás.
Ekkor felszáll az anyuka a kb négy éves kislánnyal.Kapaszkodva lépegetnek hátra, amikor a kislány hatalmasat tüsszent, persze még a zsepit sem volt ideje elővenni, így aztán a markában landolt a tüsszentés mellékterméke.
No nem sokáig, mert tovább kapaszkodva araszolnak hátrafelé, a kislány a tüsszentős kezével minden egyes ülőke kapaszkodóját ügyesen megfog. Elhaladnak mellettem, és én megérkeztem...fel kell állnom.
Szinte hallom a kétségbeesett Monk hangját:
- Kendőt, kendőt...- Venném elő én is a kendőt, de a sofőr már indul is, muszáj megkapaszkodnom valamiben.
Megkapaszkodtam. Szemem előtt rút, zöld bacik, és vírusok ugráltak, és teljesen rosszul voltam a gondolattól, hogy meg kellett fognom a kapaszkodót.
Milyen is az ember !
Ahelyett, hogy leszállva egy törlővel megtörölve a kezem boldogan indulok tovább, csak arra tudtam gondolni, hogy most biztosan beteg leszek ! Haragudtam a kislányra, mert tüsszentett, az anyjára, mert nem segített neki, és magamra, hogy mégis megfogtam a kapaszkodót...
Nem lettem beteg, és szégyellem magam ezért, lehet, hogy nem nézek több Monk-filmet, mert a rengeteg fóbiájából biztosan ragadt rám még pár.
Hajnali négy óra.Csak forgolódok az ágyban, inkább felkelek.
Szép a reggel, még ha sötét van is kinn. Indulok a kávéfőző felé, amikor megláttam...
A konyha közepén ült nagy nyugalommal, olyan nyugodtan, hogy egy kis zöld falevélnek néztem, és majdnem felvettem onnan.
De a falevél megmozdult ! És pislogott ! És tulajdonképpen aranyos volt, de halálosan megrémültem.
Átszaladt a fejemen a királyfi ügye is, meg az is, hogy annyit kértem a Jóistent, hogy csak még egyszer láthassam őt...Lehet, hogy egy kis zöld levelibéka formájában jelent meg nekem?
Halálsikolyt hallatva ráborítottam egy keverőtálat, ami alól szerencsésen kiszökött , és tova ugrált a konyhaasztal
alá...
Addigra a férjem is lejött. Megmentett, a békának se lett bántódása. Felseperte egy szemétlapátra, és kitessékelte.
Most aztán törhetem a fejemet, elszalasztottam-e a királyfit...
