2011. május 23.

Pogácsát Algernonnak....

Igen ! Végre eljött az idő, holnap utazom a szülőfalumba, Rezibe. Végre! Végre! Már tél óta erről ábrándozom, már tél óta gyötör a honvágy. Holnap utazom.
Kérdem a telefonban Jani bátyámtól, az egyetlen még élő nagybátyámtól, mi szeretne, mit vigyek?
- Semmit, semmit, csakis magadat ! - mondja . És még azt is hozzáteszi, hogy annyira örül a jöttömnek, hogy ha pár éve nem vágták volna le az egyik lábát, bizonyisten ugorna egy nagyot örömében.
- De mégis eszembe jutott Annuskám valami - mondja elbizonytalanodva.- Olyan régen ettem már egy jó kis sajtos pogácsát...tudod, olyant amit az ángyod szokott sütni.
Tudom hát. Hiszen még a számban van az íze annak a pogácsának, amit szegény ángyi, Isten nyugosztalja, sütni szokott.Meg aztán azt is tudom, hogy mégegyszer kellene születnem ahhoz, hogy olyan jót süssek, mint ő...de üsse kánya, nekiveselkedem, és megsütöm.Egyszer talán ezt is meg lehet enni.
Holnap aztán, hajnalok hajnalán elindulok a busszal, bőröndömben a kereskedelmi mennyiségű sajtos pogival.....
Igérem, mindenről beszámolok majd.

2011. május 21.

Nyivátka tekintélyt szerez....

Locsolok, nézelődök, egyszerre csak nagy komótos léptekkel Nyivátka áll meg előttem.....nézem, mi lóg ki a szájából, hát egy peches kisegér farkincája, melyet Nyivátka zsákmányolt.
Megáll előttem, és sokatmondóan rám néz. Hirtelen sajnálni kezdem, hogy a fényképezőgépem most nincs nálam, de legközelebb esküszöm, a nyakamba kötöm. Mert látni kellett volna azt a büszkeséget a macsek szemében...jól megdicsértem. Arrébb ballagott, és szemem láttára jóízűen befalatozott áldozatából. 
Eddig én csak a macsek keserves, kacskaringós nyivákolását ismertem, amint ételt kunyerál. Most nagyot nőtt a szememben : önellátó lett. Atyavilág! és az a sokatmondó nézés, ahogy megmutatta nekem ! Na ugye?

2011. május 20.

Ejnye-bejnye......

Lesem a fehér rózsabokrot, idén jól tele van bimbóval, jaj e jó, imádom a fehér rózsát ! Szemem a levelekre téved, és mit látok? Szinte minden levél mértani pontossággal, kör alakban meg van rágva...olyan szinte, mintha valaki papírlukaszóval szépen sorjában végigment volna rajtuk, hogy zöld konfettije legyen szilveszterre...
Nem tudom, ki ez a jóétvágyú, de én a rózsabogárra tippelek.Ő a kis harapós?

2011. május 18.

Diszkócsalán.

Olvasom MJ blogját, melyben a fekete nadálytő áldásos hatásairól ír.A csalánhoz érve beugrik egy régi történetem, amit, ha együtt vagyunk, a barátaim előszeretettel emlegetnek, valahogy így:
- Na gyerekek igyunk egy kis diszkócsalán teát.....
Már tényleg régen volt, a néni már nem is él azóta, én pedig már nem vagyok olyan őrült megszállottja a gyógynövények gyűjtésének, mint akkoriban.
Kinéztem magamnak a kis földszintes házikó utcai kerítését, ahol gyönyörű kövér csalánok nőttek.Örültem, hiszen arra gondoltam, hogy ebben a keskeny  kis mellékutcában igazán nem jár sok autó, tehát nem ólommal szennyezett, és oly buján, egészségesen virított, hogy elhatároztam, itt töltöm fel a téli gyógytea raktáramat, és el is kezdtem a begyűjtést. 
Állt a néni az udvaron, volt vagy kilencven éves, nézte a tevékenységemet, nem szólt semmit, de én akkor némi rosszallást láttam az arcán....Mit néz, gondoltam.Ami a kerítésen kívűl van, az mindenkié.
Vagy tán irigyli tőlem?
Másnap folytattam az aratást, és harmadnap is, mivel én is, hasonlóan MJ-hez, egyszerre csak annyit szedtem le, amennyit aznap fel tudtam dolgozni.
A néni minden nap végignézte a begyűjtést, de a harmadik napon már nem állta meg szó nélkül.
Pannika - mondta - akartam már mondani, hogy ne szedje itt a csalánt !
Elfutott a méreg, már szinte kiabálva válaszoltam:
- Miért ? Van itt elég, jut is marad is !
Akkor odajött a kerítéshez, és ezerráncú arcán kedves mosollyal mondta:
- Igen, látom. Meg azt is, hogy a diszkósok hazafelé menet, a sok sör után mindig itt könnyítenek magukon....
Mit mondjak? Nagyon elszégyelltem magam, és piros arccal, hebegve köszöntem meg a figyelmeztetést.A  csalántól meg elment a kedvem....

2011. május 17.

Joe bácsinak....

.......szívesen megvígasztalnálak egy új fekete cicussal, mert nálunk meg túlnépesedés van belőlük.

Kezdetben volt Nyivátka, úgy két éve. Nem sokáig volt magányos, mert hozzácsapódott még két fekete macsek.Néha csak kapkodom a fejemet, mert azt hiszem roszul látok, amikor hat gyönyörű, zöld szem néz rám....Néha csúnyán összeugrálják a virágos kertemet, de nem tudok haragudni rájuk, így aztán megadóan etetem őket, csak sejtem, melyik lehet Nyivátka. A hangja elárulja....

2011. május 15.

A zarándokút....2.régiós rózsafüzér zarándoklat 2011. május 14.

Már tavaly is szerettem volna részt venni rajta, de valami közbejött, azt hiszem éppen Erdélyben voltam a testvéreimmel. Ne gondolja senki (mint ahogy én régebben hittem), hogy a zarándoklás egyenlő egy megerőltető, mezitlábas gyalogláshoz a göröngyös, köves úton, nagy mea culpázás közepette, szóval nem....
Gyönyörű, napfényes reggelen gyülekeztünk az esztergomi Szent Anna templomban, hogy némi lelki útravaló után elinduljunk kettesével, kezünkben zászlókkal, feliratokkal. Hátranézve láttam milyen hosszú a sor, és ámulva vettem észre, hogy milyen sok idős ember indult neki ennek a nem is rövidke útnak. Azt is örömmel vettem észre, hogy utunkat minden kereszteződésnél rendőrök, és polgárőrök segítették, leállítva a forgalmat, vigyáztak ránk.

Hangosan imádkozva és énekelve értünk a Kis-Duna partjára, amin aztán teljesen végigmenve, néhány templomba is betérve, néha néha megpihentünk. 
Csak ámultam, bámultam...Néztem az arcokat, ifjakat, és idősebbeket, gyerekeket, akik zokszó nélkül jöttek velünk...

Láttam, egy idős nénit, akit a lánya tolókocsiban tolt a menet mellett. Láttam idős bácsit, kezében hatalmas , "Jézus szeret téged " feliratú táblával.Láttam bottal bicegő embereket, akik kitartóan rótták az utat.És láttam, amint a kapaszkodón nehezen lépkedőket a fiatalabbak átkarolják, és segítik megtenni a jó pár kilométert.Valami nagy-nagy nyugalom szállt meg, valahogy éreztem, hogy jó helyen vagyok....



A Szent György templomban, mely uticélunk volt, harangszóval, kedvesen fogadtak bennünket az ottaniak.Szentmise után pedig az olvasókör udvarán terített asztal várta a zarándokokat, zsíros kenyérrel, süteménnyel, kávéval és üdítőkkel, hogy leöblítsük az út porát  Hogy elfáradtunk-e? Testileg igen. De a lélekben gazdagon, boldogan gondolok erre a szép napra.S ha megtehetem, jövőre is részt veszek rajta. Mi úgy mondjuk: ha Isten is úgy akarja....

2011. május 5.

Hogy állunk fiatalember?

Ez jut eszembe, ahogy az első, bölcsiben készült képet nézem boldogan...A képet Anyák napjára kaptam Danitól. Nézem a gyönyörű gyermekarcot, ahogy nagy komolyan ül a kockás ingjében, roskadozó virágok alatt, kis keze felnőttesen keresztbe rakva.Csodálatos kép ! Az én amatőr pillanatképeimhez képest minden bizonnyal az.
Mégis előkapom az én kis gépemet, és lefényképezem Danit. Majd, ha nagy lesz elmesélem neki, hogy a kis lila kosárban, lila harangvirágok között ülő lila lepke, úgy elbűvölte, hogy egyszerűen nem akart megválni tőle. Szülei unszolják, és nem értik, miért nem adja át a kosarat.
Csak én értem, ez kettőnk játéka. Dani felnéz, és mosolyogva közli:
- Kepke....- így hívja a lepkét. Aztán fejecskéjére mutat, és hozzáteszi:
- Dani feje.....


Amikor mesét mondok neki, mindig így fejezem be, Petőfi után szabadon :
- Tarka lepke kis mese, szállj be Dani fejibe....
Nahát! Nem lehet elég korán megszerettetni velük a verseket!

2011. május 3.

Szeretetbicikli

Nemsokára lomtalanítás lesz kis falunkban, körbenézek hát, mi az, amit ki kellene dobni, mert már csak a helyet foglalja picinyke udvarunkon....A szemem megakad a BICIKLIN. Micsoda ócskaság, gondolom magamban, ez is megérett a kidobásra. Már nyúlok érte, de megrohannak az emlékek.
Lassan negyedik éve, hogy nyugdíjba "vonultam", és szeretett főnököm tőlem is megkérdezte, milyen ajándékot szeretnék búcsúzóul....
Az agyamban végigszaladt a nagy lehetőség, emlékeimben felbukkant minden olyan tárgy, amit az előttem nyugdíjba menők kértek, de elhessegettem őket. Aranyóra? Ugyan, van nekem órám...Aranylánc ? Nem kell, mert én minden aranyat elhagyok, vagy az arany hagy el engem, nem tudom...Hiper-szuper varrógép ? Á ! Hiszen ott van régi jó Luzsnyikom, jó az nekem!
Már teljesen kifogytam az ötletekből, mikor eszembe jutott, hogy igen! Egy szobakerékpár jól jönne!Már láttam magam lelki szemeimmel, amint lelkesen tekerem a gépet, akár esik, akár fúj, nem beszélve arról, hogy ezzel nem esnék el, mint az igazival...Szobabiciklit kértem.
Meghallották ezt a kollégáim, súgtak-búgtak, és egyik nap beállítottak hozzám egy csomaggal: elhoztuk a biciklidet, mondták széles mosollyal....Kibontom, és ez a szörnyűség tárult a szemem elé, nem tudtam, nevessek, vagy sírjak...Mint utólag megtudtam, az összes fiú egy hétig ezen ügyködött.Beszerezték, lefestették, még duda is került rá.Sőt , még egy tachométert is szereztek valahonnan, hogy "mérhessem" a megtett kilométereket... 
Persze, kaptam aztán igazi szobakerékpárt is, bár nem sejtettem, hogy a nyugdíjas kor ilyen tartalmas, ugyanis alig van időm ráülni.
A búcsúztatón a sok virág mellé kaptam egy hatalmas, kapát is, azzal a kísérővel, hogy addig kell élnem, míg ezt a kapát el nem koptatom.Hát, ahogy elnézem, talán száz éves koromra megkopna a jófajta acélkapa...Mindenesetre fiúk, köszönöm a belém vetett bizalmat, és élek is vele!
Már-már fogom a "bicikli" kormányát, hogy kivonszoljam a többi lom közé az utcára, de nem visz rá a szívem! Hogyisne! Akkor mitől fogok olyan jókat mosolyogni, amikor kilépek a kertbe?

2011. május 1.

Lila orgonák (régi orosz dal)


Lila orgonák, ó vígasztaljatok !
Mi lesz most velem, hogy így kinyíltatok ?
Hiába járok a kertbe, jobbra balra nézegetve,
Nem találok kedvesemre 
Bárhogy is keresem.
A sok szép virág közt őt nem lelem...


Lila orgonák a bokrotok alól
Hallom, hogy az én szép kedvesem dalol.
Ha nem jön elő a párom, nem marad virág az ágon,
Mind letépem, s megtalálom.
Bárhogy is keresem.
A sok szép virág közt én meglelem...






Lila orgonák, oly dús a lombotok.
Egy szép barna lányt de elbújtattatok,
Mondj búcsút az orgonáknak,
Pompázzon csak a világnak,
Jöjj elő én csókkal várlak,
S megkérem a kezed.
Boldogok leszünk majd kettesben veled...