Ady Endre - Az Úr érkezése

Kicsit nehéz.

Olyan döcögősen halad az új év eleje is.

Az idén még nem voltam festeni sem, pedig március 8-án kiállításunk lesz a Kernstokban...
Nem voltam a Vöröskeresztben sem, az igaz, hogy pár hétre leálltunk, leltár és a tél miatt.
Közben eltelt a születésnapi jövés-menés is. Szombaton a rokonok, vasárnap a fiamék jöttek köszönteni...Nagyon sok szép ajándékot kaptam.
Akkor hol is voltam? Gondolatan végig járom, és rájövök, a legtöbb időt a húgomnál töltöttem...igen.

A betegsége annyira megvisel lelkileg, hogy ha csak tehetem, buszra pattanok, és irány hozzá.
Ma is a kórházban vannak, vért vesznek tőle, ami eldönti, mikor kapja a harmadik kemoterápiát.
Elég jól viseli. A haja még nem hullik, viszont csúnya, gyulladt lett a nyelve és a szája belseje. Nehezen tud enni, pedig étvágya lenne...Gyöngültek az izmai is. Azt gondoljuk, hogy ez mind a kezelés mellékhatása. Holnap majd többet tudok.
Igen, holnap. Ha Isten is segít, nekem holnap megkezdődik : reggel irány a Vöröskereszt, 10 óra után a húgomhoz indulok, majd vissza a suliba festeni. Aztán haza, és este 6-kor irány a dalkör, ahonnan már múltkor is hiányoztam .

Szóval ? Ez nem is olyan rossz teljesítmény egy 69 évestől, ugye? Én legalább is elégedett vagyok...

S bár a tél még jól tartja magát, már "most színes tintákról álmodom..."

Tegnap aztán...

Nem is tagadom. Beléptem a 69. évemben. Vegyes érzelmekkel ébredtem, kicsit ugyanis megrázott ez a nagy szám.
Reggel aztán templomba indultam, nagy szerencsémre 8 órakor szentmise volt.
Imádkoztam magamért is, hálát adtam a Jóistennek a sok -sok szépségért, boldogan , kisimulva értem haza...
amikor is beleállt a derekamba egy szokatlan fájdalom. De nagyon.
Nahát! Szóval ilyen a derékfájás!- próbáltam viccelődni, de nem sikerült túl jól.
A napot úgy ahogy végig tébláboltam, hol feküdtem, hol felkeltem.
Indulnom kellett a mákos keverttel a húgomhoz, és a párom szerencsére nem engedett el busszal, autóval mentünk.
Ez igen nagy dolog, mert annyira fél a csúszós úttól, hogy karácsony óta ki sem állt az autóval.
Summa summárum nem voltam festeni sem tegnap, sem a dalkörbe  nem tudtam elmenni. De !
Még az ágyba esés előtt csipog a messenger, hát !
A Hársfa Dalkör, arany szíveim, egybehangzóan elénekelték nekem a "Boldog szülinapot "... Ez volt a nap fénypontja, köszönöm szépen...
Ittam is egy pohár bort tisztán, és beoldalogtam az ágyikómba.
Érdekes, a derékfájás ellenére ma éjszaka nagyon jól aludtam...

Masnival szerettem volna...

Évek óta könyörögtem pedig: ismételjük meg ezt a képet, de már mint felnőtt (öreg) nők.
Egyforma ruha, masni a hajunkban, de cuki lesz.
Eddig mindig talált kifogást, de most nem volt kec-mec.
A szülinapom előestéjén nem tudott nemet mondani, mivel megkérdezte, mit szeretnék.  

De a fehér masniba sajnos nem ment bele...

Ha ideges vagy, süss herőcét...

Tudtam, hogy ma mennek a második adagért, persze, hogy tudtam. Csak a forgatókönyv szokott más lenni így reggelente.
Máig sem értjük, hogyan lehet, de majdnem mindig egy időben ébredünk...ilyenkor az jelez, aki kicsivel korábban ébred.

Ma semmi. Ráírogatok többször, semmi válasz...Nagyon rossz érzéseim vannak, így már durvábban írok, névszerint : mi a sz@r van veled, válaszolj már...
Semmi válasz. 

Annyira ideges lettem, hogy hamarjában a sütemények között kotorásztam, így találtam rá erre a herőce receptre. Na jó, megcsinálom - gondoltam, addig is telik az idő.
Ja, herőce. Ez egy forgácsfánk féleség, tetszett az egyszerű elkészítési mód is, meg reméltem, hogy kicsit elvonja a figyelmemet. Meg aztán farsang is van, vagy mi.
Jól sikerült. Még Picur, a macska is jóízűen eszegette...jót mulattam rajta, mert először megijedt tőle.

Közben berohangálva a számítógéphez, látom, jött az üzenet:

- Már benn ülök, rajtam van a cuccos, kapom.
Mindent elfeledve, boldogan küldöm át a herőce fotóját. Humoránál van hál' Istennek, mert ezt írja vissza:
- Nagyon szexis ez a herőce vagy mi...
Sejtem, mire gondol, nevetek, boldog vagyok, hálát adok, meg minden.
- Délután viszek, jó? Jelezz, ha fogadóképes vagy.
Ebben maradunk. Délután megyek herőcézni...
Látjátok mi mindenre jó a herőce?

vannak fenntartásai, de eszi.

Szomorú vasárnap

Igen. Barbara tegnap visszautazott Indiába.
Nem mertem sírni, de biztosan látta rajtam.
- Anya - mondta. Január , február, itt a nyár !
- Nyáron jövök !
Ebben maradtunk.
Nem tudja még, ne is tudja, hogy ebben a korban ez mekkora időnek számít...
Mit tehetek? Várom a nyarat....

Egy érzés...

Üres templomban...


Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,
az üres templomba besurranok.
Egy lélek, aki Istent látogat.
A szentek komoly arca rám ragyog.
Ha násznép járt ma itt: feledve rég,
és mise sincs, se karinges papok,
az oltáron két örök lámpa ég,
az Istenemmel egyedül vagyok.
A templom üres, a lelkem tele.
Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,
itt állok, szemben állok Ő vele
s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.
Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma
csak fürkészem a nagy Akaratot;
úgyis addig állok, míg Ő akarja
s ha nem akarja: összeroskadok.
Olyan végtelen áhitat fog el,
mintha erdőben néznék csillagot,
ahol az örök, ős csend ünnepel,
pedig – csupán egy templomban vagyok.

(Reményik Sándor

Na ne !

Most ott tartok, hogy nem merek bemenni a saját konyhámba.
Ahogy reggel beléptem, a villanyt felkattintva rögtön meghallottam a mással össze nem téveszthető búgó hangot.
Abban a pillanatban minden idegszálam megfeszült, és éreztem hogy a hajam szálai az égnek merednek....
Ez nem lehet igaz !
Január van, mínuszok, tél,tél,tél !
És a konyhámban vígan brummog egy büdösbogár..
Biztos, hogy allergiás vagyok rájuk, és annyira örültem, hogy most egy darabig nyugtom lesz tőlük.

Kimentem a garázsba, felszerelkeztem a porszívóval, egy sprayvel, és egy elektromos légycsapóval.
Mire mindezekkel visszaértem, a bogár eltűnt.
Azóta nem merek bemenni a konyhába, Istenem, még kávét sem ittam, nem beszélve a gyógyszereimről...

Te, te reggelem megrontója ! Mit képzelsz magadról ?
Tűnj el, mert különben... mi is lesz különben:
Különben visszafekszem az ágyamba, és ma ebédet sem főzök...

Szívbaj.

Nézem a messengert, 12 órája nem volt fenn.
Hívom telefonon, nem veszi fel.
Próbálom hívni a párját, semmi.
Ekkor már gondoltam, hogy kóc van, de nyugalmat erőszakoltam magamra, és vártam.
Vajon hogy telt az első éjszakája a kemo után? Rosszul van? Mi lehet vele? Cikáztak a gondolataim.
Fél kilencig bírtam, aztán nagy félénken felhívtam Miklóst. Szinte suttogva beszélt:benn vannak az ügyeleten Esztergomban, éjjel olyan rosszul volt, hogy a mentő vitte el...Bumm !
Kiderült, hogy a kemoterápia mellékhatásaként leállt az egész emésztőrendszer, őrült fájdalmai voltak...majd később elmeséli.
Folytak a könnyeim, ahogy nekiálltam a büntisütinek, de le kellett valahogy nyugodnom. 

Az a bizonyos büntisüti...

Délután aztán alig vártam, hogy haza érjenek, az első busszal a büntisütivel, almakompóttal felszerelkezve levágtáztam Nyergesre.
Ült az asztalnál , és jóízűen ette az "ászokos" menűt...
A vészhelyzet elmúlt, és ő éhes volt.
Nagyon boldog voltam. Boldogságomat még az sem homályosította el, amikor meglátva az almakompótot, nevetve így szólt:
- Valami rendes kajcit nem hoztál ? 
Halleluja !

Az első...

Megtörtént, igen, túl van rajta...
Egész nap izgultam érte, olyannyira, hogy még enni sem tudtam.
Egyszer aztán már nem bírtam tovább, és felhívtam.
Nyugodt volt a hangja, majdnem vidám. Mesélt a hatalmas teremről, a kb. 50 fotelről, amelynek egyikében mos ő ült...
- Jó - mondtam - most délutánig nem zaklatlak, de estefelé hívlak.
Nem kellett estig várnom, hívott. Megnyugodtam kicsit. Ezeddig semmi rosszullét, semmi hányás, enni is tudott.
Holnap megyek hozzá.
Sütök büntisütit, bár ennek külön története van...

Porhó...

Hazafelé csattogok a boltból, nagy a hó a járdákon, korán van, még nem takarítottak.

(fotó: wikipédia)

Megelőzök egy anyukát a babakocsival, és egy mellette gyalogló kicsi lányt.
Lehet úgy két és fél éves.
- Láttál már ekkora havat? - kérdezem, mert nem tudok szó nélkül elmenni az édes kislány mellett.
- Igen !
- Építettél már hóembert?- faggatom tovább. A válasz meglepő.
- Nem áj össze - mondja sajnálkozva.
- Igen, ez friss porhó - magyarázom, de ő rávágja.
- Ez nem poj, ez hó !- Nyomatékul az anyukát is megkérdezi:
- Ugye anya ez nem poj?- Anyukája megnyugtatja, hogy igen, ez hó.
Diadalmasan rám néz , és mosolyogva köszön:
- Szióka !
Az előbb még fáztam. De most milyen jó kis meleg lett itt a szívem körül....

Rosszkedvünk éve...

Ha leltárt készítenék 2018-ról, igencsak negatív lenne a végeredmény.
Kezdődött az egész már 2017 őszén, amikor a kishúgom elesett a temetőben, és kétoldali bokatörést szenvedett.Ezzel aztán meg is kezdődött szegénykém kálváriája: a műtét után nem jól forrt össze, úja műteni kellett, majd begyulladtak a sebek, kötözések sorozata, állandó fájdalmak, és semmi javulás...aztán mire úgy ahogy rendbe jött a lába, kiderült ez a szörnyű kór. Tüdődaganat.

Ezt megelőzően, és közben tavasztájt meghalt egy kedves unokatestvérem , máig is bánt, hogy nem tudtam elmenni a temetésére.
De a baj nem jár egyedül, júliusban rettenetes fájdalmakkal átestem egy szívkoszorúér görcsön, mentő, sürgősségi, és nagy nagy ijedtség.
A hónapok ballagtak egymás után, amikor másik unokaöcsém hagyott itt bennünket.Temetéséről semmi hír, mivel a gyerekei még nem intézkedtek róla, így ki tudja merre hánykolódik szegény feje.
A tesóm a jövő héten kezdi a kemoterápiát. Szkeptikus vagyok, mert annyi rosszat hallottam már erről a módszerről, de hát nem vagyunk orvosok, bíznunk kell bennük.

Sírnom nem szabad, pedig ordítani tudnék. Vidámkodok, viccelődök, nem tudom, meddig bírom még...
Ó, történt mégis egy nagyon nagy pozitívum ! Megszületett a kis Félix, húgom várva várt , első unokája. Boldog. Alig várja, hogy láthassa....talán ez fogja kihúzni őt a gödörből.

Én meg bújom az internetet, mindenféle alternatív gyógymódokat keresve, és persze imádkozom, imádkozom, imádkozom. Érte, értünk. Hát így kezdődik a 2019. 

Boldog Újesztendőt !