2017. október 28.

Drága Mama...

Amikor itt hagytál bennünket ezen a napon, már közeledett a Mindenszentek és a Halottak napja.

Távoli rokonokat is vártunk a temetésre, hiszen tudod. Kiszaladtunk az időből, és a hét végi ünnepek miatt csak november 3-án vállalták a temetést.
Rettenetes volt. Álltunk a halottasház bezárt ajtaja előtt, és nem mehettünk be hozzád...Zokogva borultunk össze mi hárman, elhagyott árváid. Összekapaszkodtunk, és nem hittük el, hogy egyszer csak nem szólsz ki nekünk, hogy menjünk már beljebb, ne ácsorogjunk odakinn.
Nem szóltál ki, nem jöttél ki, és akkor vált bennem végső felismerésként, hogy többé már nem...
Nem tudom, meddig álltunk ott, nem tudom, hogyan tudtunk elszakadni. Már esteledett, az ajtónál hagyott mécsesek világítottak.

Visszanéztem még, és akkor tudatosult bennem a valóság, hogy soha többé nem jössz már haza...

2017. október 27.

Buta ember 4.

(Foto: Éva Magazin )  
Folytatom a sorozatot, mert muszáj kiírnom magamból ezeket az apró szurkálásokat, amiket remélem, nem szándékosan szúrtak belém, kizárólag butaságból...
- Hová mész ennyi cuccal ? - kérdezi. Régen jó barátok voltunk, már nem. Elszakadtunk egymástól.

- Festeni megyek a suliba - válaszolom, de már biggyeszti is le a száját.
- Na, nekem ilyenre nincs időm - válaszolja. A hangjában érzem a gúnyt, felébred bennem a kisördög.
- Miért ? Tehetséged talán van?Festettél már?
Meghökken, de kivágja magát.

- Én nem, de a férjem valamikor nagyon szépen rajzolt...
Aztán folytatja.
- De ekkora hülyeségre nem is pazarolnám az időmet !

Valaha jó barátok voltunk.

2017. október 26.

Szakadozó szív...

Anya ne csináld - mondtad.
Más anya örülne a gyereke sikerének - mondtad.
Mindig is Indiába vágytál - mondtad.

De én féltettelek, féltelek és félteni foglak. 7000 kilométer nagyon messze van, idegen világrész, idegen emberek.

De sírok - mondom.
Hiszen örülök, de fáj - mondom.
Tudom kislányom, nincs mit tennem, járd az utadat - mondom.

Most nézem a fényképeket, az első születésnapod idegenben.
Látom a munkatársaid kedves arcát, mosolyognak, szeretnek...
A tortákat.Jé, kettőt is kaptál? A mosolyodat. Biztosan boldog vagy.Remélem...

 


2017. október 24.

Z. Mint zarándok - Máriabesnyő.

Ezen a csúnya, sötét, esős reggelen előkotrom emlékeimből a máriabesnyői zarándok utunkat, hogy szépséges emlékeimben megmártózva könnyebben viseljem el ezt a zord időt.

Gyönyörű, verőfényes reggelen indultunk el a szomszéd településen élő testvéreinkkel együtt kényelmes, jó busszal, melynek fényét sofőrünk , Lajos is emelte, lévén , hogy sokat utaztunk már vele és ismertük nyugodt, kiegyensúlyozott stílusát.
Úti célunk a Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilika és környékének szépsége minden várakozásomat felülmúlta.
Bertalan atya szép misét celebrált, utána pedig a kedves idegenvezető segítségével megismerkedhettünk a bazilika történetével. A finom ebéd után megtekintettük a Gödöllői Városi Múzeumot , majd lelkiekben és szép élményekben gazdagon szerencsésen hazaérkeztünk.Köszönet a gyönyörű napért !

 









 

2017. október 21.

Izgultunk.

Szent Lukács tényleg segített. Az 50. kiállításunk igazán jól sikerült. Annak ellenére, hogy sok embert meghívtam Süttőről is, sajnos, csak egy anyuka volt jelen, mivel  érintett volt...
Sebaj! A testvéreim ott voltak, a férjem ott volt, és én boldog voltam...Sok kedves lábatlani és nyergesújfalui ismerős arcot is láttam.



 Jó hangulatú, sikeres megnyitó volt.
Akit esetleg mégis érdekelnének a híres képekről készült másolatok, és a többi kép, november 24-éig megtekintheti a Gerenday Ház kiállítótermében. Köszönjük Lábatlan, köszönjük Nyergesújfalu!

2017. október 18.

Szent Lukács ,a védőszentünk.

Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában és Loretóban olyan Szűz Mária képet őriznek, amelyet a hagyomány szerint Lukács festett. A középkorban a festők védőszentjükül választották, ezért sok helyen a festők és rokon művészek céhét Lukács-céhnek nevezték. Némely város Lukács-céhébe tartoztak a fafaragók, az aranyverők, az ötvösök, a vésnökök és egyéb ágai az iparnak; Delftben a fajanszfestők és gyárosok szintén a Lukács-céh tagjai voltak.




Ma rakjuk fel képeinket a Gerendy-ház kiállító helyiségében, és holnap 17 órakor lesz a kiállítás megnyitója.
 

2017. október 17.

Az életmentők is meghalnak?

Elhunyt Dr. Bakity Boldizsár >>
[2017.03.02.] - MST - Hírkategória: Általános
„Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain.”

(Weöres Sándor: Bolero)

Súlyos veszteség érte a Magyar Honvédséget, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház állományát, és az orvostársadalmat. Dr. Bakity Boldizsár nyá. orvos ezredes életének 65. évében hosszú, türelemmel viselt betegségben 2017. március 2-án elhunyt.
Eltávozott közülünk a kiváló orvos, a gondos és tehetséges szakember, a Barát, az Ember.

Dr. Bakity Boldizsár 1952. július 3-án született Kaposváron. Orvosi tanulmányait 1970-ben kezdte meg a Leningrádi Kirov Katonaorvosi Akadémián, majd általános orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte meg 1978-ban. A diplomaszerzés évében a HM Központi Honvédkórházban kezdte meg gyógyító tevékenységét. 1983-ban sebészeti, 1996-ban katonai és katasztrófa-orvostani szakvizsgát tett. Szakmai tevékenysége elismeréseként előbb sebész adjunktusi, majd főorvosi kinevezést kapott. 2009. november 1-től az Állami Egészségügyi Központ I. Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa lett.

Orvosi tevékenysége alatt a betegek és a betegségek sokféleségével találkozott. Több szakmai újdonság iránt mutatott mélyebb érdeklődést. A nehéz esetektől, helyzetektől sohasem menekült, mindig bátran szembe nézett a szakmai és emberi kihívásokkal.

Kollégaként biztonságot nyújtott személye. Számos nehéz szakmai helyzetben állt helyt. Véleményére és tisztességes hozzáállására mindig számíthattak mind betegei, hozzátartozóik, mind munkatársai.


Nagy hiány maradt utána. Szakmai felkészültsége, tapasztalata, embersége, lendületes tettre készsége a jelenben is hiányzik és még hosszú ideig hiányozni is fog mindenkinek, aki kapcsolatba került vele, legyen az munkatárs, beteg vagy barát.

Munkatársként és barátként búcsúzunk Tőle.




Kétszer kerültem a "keze alá", kétszer mentette meg az életemet. Nem tudtam, mi történt, hiszen szerencsére már csak évente kell kontrollra járnom...mert megmentett.
Engem igen, önmagát nem. Olvasom a nekrológban : életének 65. évében hosszú, türelemmel viselt betegségben...jól tudjuk, mit jelent ez.
Szinte mindent leírtak róla, minden jót és szépet, kár fokozni. Csodálatos ember volt!
Dr.Bakity Boldizsár nyugodj békében !




2017. október 5.

Buta ember III. (Gratuláció helyett).

Kiállításom van, ülök a kis asztalnál, előttem a vendégkönyvem, a reménybeli látogatók gratulációjára várva.

Jön. Végig nézi, aztán újra. Majd széles mosollyal elindul felém. Én is mosolyogva várom, mit fog mondani.

- Nagyon szép, igazán! - mondja. - Pannikám, ki se néztem belőled !



Nem teszem eléje a vendégkönyvet, még beírná...

2017. október 3.

Buta ember II. (Van már unokád? )

(foto: pixabay)
Már szinte menekülök, ha meglátom. Kis falu a miénk, óhatatlanul összefutunk a boltban, a postán, vagy a zöldségesnél.
Bárhol is vagyunk, harsányan üdvözöl, megkérdi hogy vagyok, de választ sem várva már a saját dolgait meséli. A betegségét, az időjárást, aztán elérkezünk a sarkalatos ponthoz.

- Neked hány unokád van ? - kérdi. - Nekem hat ! Most megyünk köszönteni a legkisebbet,
  egy éves a szentem, olyan boldog vagyok, olyan édesek, imádom őket!
Aztán nekem szegezi a kérdést, amit már tudva tud:
- Nektek még mindig csak az az egy van?
Közben  azért, hogy enyhítse a kérdés élét, mert talán megérezte, mi játszódik le bennem ilyenkor, hozzám dörgölődzik, szinte a mellemre borul, úgy meséli tovább a Jancsikát, a Pistikét a Piroskát, a Zolikát, a Petikét...

Biztosan látja az arcomon, nem igaz, hogy nem látja...
Végre kinyögöm.
- Igen, nekünk még mindig egy van...ezidáig.
Ezzel aztán elkezdődik. Még nem ment férjhez a lányod, mikor fog már, szerintem már nem is fog, ilyen korban már nehéz. szegény te, igazán sajnállak...Csak hallgatok. Belül egyre jobban forr bennem a düh.

Már kikerülöm, ha tudom, bár nehezen megy. Fontolgatom, hogy egyszer bemosok neki...