2013. december 30.

Szíves köszöntő...

                          

The image “http://img218.imageshack.us/img218/3096/happynewyear01yp0.gif” cannot be displayed, because it contains errors. ,Itt állunk az újesztendő piros hajnalánál,
Vajon együtt leszünk még az alkonyatnál?
Ebben az újévben merre vezet életünknek útja,
Tövisek közt, vagy virágok közt, csak az Isten tudja.
Ő vezessen igaz úton minden egyes léptet,
Őrizze meg bútól, bajtól ezt a kicsiny fészket!
Adjon Isten mindnyájunknak víg kacagást, csengőt,
Adjon Isten mindnyájunknak boldog újesztendőt!" (Forrás: Versek idézetek)


SZERETETTEL KÜLDÖM MINDEN KEDVES ISMERŐSÖMNEK ITT AZ INTERNETEN ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON. KÍVÁNOK BOLDOG ÚJESZTENDŐT, MINDEN SZÉPET ÉS JÓT AZ ELKÖVETKEZENDŐ ÉVBEN.
                                           
                                                 B.Ú.É.K

2013. december 19.

Harangi László Templom csendes mélyén

Ma volt idén az utolsó rorate. Mintha csak imáim hallgattak volna meg, az utolsó előtti ének ez volt...Hogy miért szeretem nagyon ezt az éneket? Gyermekkorom vigasztaló, kedves, szent éneke ez. Édesanyánk száján gyakran felcsendülő, gyönyörű templomi ének...Amikor ezt énekelte, mi tátott szájjal, elbűvölten hallgattuk őt. Sajnos, ma nem tudtam a többiekkel együtt énekelni, mivel folytak a könnyeim...

2013. december 13.

Egyik nap sírok, másik nap nevetek...

Mivelhogy szomorúságom örömre változott...jön a Dani.
Amikor a kisembernek kezdődő tüdőgyulladása volt, nagyon odavolt az egész család.
A látványos gyógyulás közben hatalmasakat játszottunk.
Volt bújócska ( a lakás minden zugában, 2 egész óráig) , aztán kirakósdi, vagyis kiállítást szervezett, és az egész lakást telerakta "régesrégi" könyvekkel, járgányokkal. Én voltam a látogató, jegyem volt, amit többször kezelt (kb. húsz látogatást tettem a kiállításon a kedves idegenvezető örömére ) . Aztán báboztunk, aztán...hogy hogyan került a sarokkádba, azt nem tudom, de csak nagy nehezen tudtam rábeszélni, hogy kijöjjön.
Gyorsan kora este lett...az egész nap úgy szállt el, mint a sóhaj.






És nem beszéltem még a " nagy koncertről",amit gitárszólóval is megfűszerezett...
Hát így történt, hogy mára teljesen meggyógyult, hála a Jóistennek, meg a nagy adag antibiotikumnak.
Ma pedig Süttőre jön, játszhatunk tovább, látástól Mikulásig, hiszen így is mondhatnám, mert persze a Mikulás is ő volt... 
Aztán, mikor az öreg királyné megirigyelte a kis királyfi jódolgát, ő is bemászott a fürdőkádba, de ez titok. Közben azért persze megőrizte kellő méltóságát, bár igencsak nehezére esett...
 

2013. december 11.

Nehéz napok...

Tegnap rossz napom volt. Nagyon. Édesanyám születésnapja december 10.-e, és hát elméláztam újra, meg újra, hogyan is volt ez? 
Az utolsó napra gondoltam, arra, amikor elköltözött. Úgy megszerveztem...tudtuk, tudtuk, hogy pár nap csak az egész. A gondozónő biztosított arról, hogy azonnal szól, ha úgy látja...szólt is. Mivel busszal utaztam le, elkéstem. 
Feküdt az ágyon két agyondolgozott keze szépen mellette, most olyan kicsinek, és védtelennek tűnt. Feje kissé félrehajtva, szeme behúnyva , mintha csak aludna. Két testvérem ott zokogott fölötte, és én csak álltam. Mama, hát nem vártál meg ?
Hiszen minden nap itt ültem melletted, a szentolvasót imádkozva , reménykedve hogy mégis csak jóra fordul minden... újra együtt nevetünk majd a bolondságaimon, és Te újra rám szólsz majd:
- Annus miért nem fésülködtél meg rendesen? Miért ilyen vörös a hajad ? És a szoknyád? Túl rövid,  nem gondolod?
Ilyenekkel szekáltál általában, és most mit nem adnék érte, ha újra hallanám ezeket.
De nem. Feküdtél csendesen, és többé nem szóltál. Se jót, se rosszat...
Ennek már öt hosszú éve. Azóta is...Mindig. Örökké... Nagyon hiányzol Mama !

2013. december 4.

Nem a zuram volt...

Az úgy történt, hogy a Fecó nevű festő fenn lógott a világítóablak párkányán, a lépcsők felett úgy három méterre...
Aggodalmam határtalan volt, ahogy elnéztem a cirkuszi mutatványnak is beillő manővert, amint a párkányon billegve igyekszik lesimítózni a falat.
Mondom, felfelé néztem, előre nem.Így történt, hogy nem vettem észre a hatalmas pallót az orrom előtt, és teljes erővel beleszaladtam az élébe. A szemüvegem elrepült, a seb vérezni kezdett, én persze jajveszékeltem, a Feri meg majdnem leesett az ijedtségtől.

Íme az eredmény...Most már jobb egy kicsit, ámbár jobb, ha reggel a rorátéról körbe jövök haza, mert ha meglát a kedvenc szomszédom, senki nem mossa le rólam a gyalázatot, miszerint biztosan az uram vert el...Magyarázkodhatnék aztán, úgyis hiába lenne minden.
Az ő olvasatában ugyanis pénz számolva, asszony verve jó...

2013. december 3.

A "jó" szomszéd.


forr. indafotó: piusz képe
* A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája. * (Lukács 6:45)

Vasárnap reggel van, templomba igyekszem éppen...
A szomszéd az utcán áll, füles sapkája leengedve, kabátja kigombolva, arcán diadal: megjelent az áldozat. Vagyis én.
Soha, még egyetlen alkalommal sem hagyta szó nélkül, ha mást nem, ennyit vetett oda:
- Neköd aztán sok bűnöd lehet, ha így sietsz.
Vagy.
- Fussál csak, rád fér az ima...- mondta általában, gúnyosan elhúzva a száját. A válaszom készen állt.
- Gyere te is, rád is rád fér...- és mentem tovább mosolyogva.
De most valahogy szíven talált. Az új félbundám volt rajtam, amiben még hatvannak sem éreztem magam, és jó érzés volt a meleg, puha anyaga, amint a novemberi napsütésben iramodtam a templom felé. Szép napnak ígérkezett.
- Csak nézöm, ki ez a vénasszony?- ordítja már messziről. Látom a szemén, hogy tudja, most beletrafált. Ezt kapd el Annus...
- Néztél ma már tükörbe ?- kérdeztem vissza egy hirtelen jött indíttatástól.
- Már mér néztem volna ?- kérdi, de látom, hogy meghökken.
- Pedig belenézhettél volna, mert akkor most csöndben  lennél...
- Hát osztán mér ?
Titokzatosan ránézek, úgy mondom:
- Láttál volna egy vénembert...Hiszen csak rád kell nézni... - kajánul vigyorgok.- Meg akkor talán az arcod se lenne ilyen kormos. Mos fűtöttél be?
A hiúsága győzött. Anélkül, hogy visszavágott volna, azonnal a kapu felé vette az irányt. Nem köszönt, nem piszkálódott, eltűnt, hogy a tükörbe nézzen...
Ó Istenem, bocsásd meg nekem ezt a füllentésemet, gondolom magamban...
Komolyan megfogadom, ha legközelebb ilyen gorombán szólít meg, én kedves mosollyal csak ezt válaszolom:
- Szia. Én is szeretlek...

2013. november 22.

Lassan talán vége lesz...

Tegnap szerelték a redőnyöket és a szúnyoghálókat...Áldom az eszem, amikor úgy döntöttem, hogy az egész házban kicseréljük a régi, rosszul záródó tüzépes ablakokat...
Azért vagyok elégedett a döntésemmel, mert ha a zuramra hallgatok, akkor apránként, szobánként cseréltük volna. Nem, nem, nem ! Az biztosan nem menne, hogy ENNEK én még egyszer nekiálljak, ennek a rettenetnek...

Tudtam, hogy nehéz lesz a porallegia miatt, ami már évek óta gyötör...de hogy ennyire, azt nem.
Mindegy, már közel járunk a végkifejlethez. Még a kőművesekre, és a festőkre várunk, aztán nagytakarítás, és Hawaii... 
Egyetlen dolog ami feldob, hogy a karácsonyi nagytakarítás is meglesz egyúttal.

2013. november 20.

Megszületett...


Vince, akinek a falat festettük, megérkezett...Íme a kész falfestmény és Vince...

Barátnőm boldog, Vince gyönyörű,a törpök is örülnek, minden jó, ha jó a vége!
Isten hozott kicsi Vince! Nőjél nagyra, és legyél boldog !

2013. november 17.

Dani hittranra jár...

Esti fürdetés van, játék, móka, előkerül a szó a szülőkről.
- Mama ! - mondja édesen. - Én tudom ám, ki adta nekem a szüjeimet...
- Tényleg?- ámuldozok "játszásiból".-Ki Danikám?
- Hát a Jóisten...- feleli.
- Tudom - próbálom megvillantani jártasságomat a dologban.-Hiszen beszéltünk róla...
- De ezt most a plébános bácsi is mondta a hittanórán !
Aha ! Eddig akkor nekem nem igen hitte el.
- És még azt is tudom, hogy ő adta nekünk a fákat, a virágokat, a madarakat...meg karácsonyfát is tőle kapjuk. -teszi hozzá meggyőzően.
- Az egész földet ő adta nekünk - teszi még hozzá. - Remélem, ismeri a legót is...
Erre már nem tudtam, mit mondani...

2013. november 12.

Megtört a jég...

Havasan...

Hó nélkül...
Elbocsátottak. Ma reggel csengettek, és Magdika mosolygó arca várt a kapuban. Feszengett, zavarban volt, amint elmondta, hogy rossz hírt kell közölni-e velem, az idei szezonban már nem tudnak nyugdíjast alkalmazni a jégészleléshez.
Csak akkor nyugodott meg, amikor nevetve, megkönnyebbülve elmeséltem neki, hogy évek óta abba akartam hagyni már ezt a közel harminc éve tartó tevékenységemet...
No nem a díjazást keveselltem, ami  a négy hónapra összesen 6000.- forint volt már hosszú évek óta, nem. Egészen más történt.
Elkezdtem félni. A kora reggeli ködös sötétségben a Duna partján egyedül mászkálni nő létemre...hát nem valami biztonságos, főleg a mai világban. Néha pedig a kóbor kutyák támadtak meg, melyekből egyre több van a környéken.
Sokszor csúszkáltam a jeges havon, néha elestem, bukdácsoltam a parti jégtáblák között, és igen, be kell vallanom, újabban fáztam is !
Férjem már évek óta könyörgött, hogy adjam fel, ez így ahogy van, nagy hülyeség, de nekem nem volt szívem ott hagyni a jó öreg Dunát a naponta változó, szépséges arcával...
Most vége. Kicsit fáj, de fellélegzem. Aztán az jár a fejemben, hogy mit fogok én télen kezdeni hajnalok hajnalán...De majd kitalálom.
Addig is Isten veled téli, gyönyörű Duna-part ! Találkozunk tavasszal, csak ne az árvíz apropóján...

2013. november 7.

ZZ. avagy Zarándoklat Zircre...

"XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a Hit évét. A Szentatya az egyház figyelmének középpontjába akarja állítani a Jézus Krisztussal való találkozást és a hit szépségét: "A kegyelem pillanata lesz a Hit éve, amikor még teljesebben Istenhez fordulhatunk, megerősíthetjük hitünket, és örömmel hirdethetjük őt az embereknek."

Úgy gondolom, az zirci zarándok utunk méltó befejezése volt a Hit évének. Kellemes októberi napsütésben,  imádkozva, énekelve hamar odaértünk zarándoklatunk színhelyére. Jó volt látni az ismerős arcokat , és azokat is, akik még csak először jöttek velünk, de reméljük, hogy nem utoljára.
Utunk a Zirci Ciszterci Apátság hatalmas, kéttornyú, gyönyörű barokk apátsági templomába vezetett, ahol nagyszerű idegenvezetőtől hallhattunk rövid tájékoztatást, gyónhattunk, majd csendes imával várakoztunk a szentmisére, melyet Bertalan atya celebrált. Lélekben így feltöltődve folytattuk utunkat, megtekintettük a könyvtárat és a múzeumot, majd a romkertet. Mindegyik nagy élmény volt számomra, mert bár jártam már Zircen, most szinte egy másik arcát fedeztem fel...
A szentmisén.




Feszty Masa gyönyörű festménye szent Filoménáról

Lenyűgöző méretek...

Egy kis pihenés.


A Romkertben...





Az utolsó képek már Jásdon készültek, ahol megnézhettünk egy még működő malmot, igazán elbűvölő  környezetben. Kicsit még húztuk az időt, mert sehogy sem akaródzott otthagyni ezt a nyugodalmas helyet, ám indulnunk kellett hazafelé. Fáradtan, sok élménnyel eltelve értünk haza, reménykedve abban, hogy hamarosan újra mehetünk zarándoklatra...

2013. november 5.

Elmúlt...

A számomra nagyon nehéz időszak...a Halottak Napja.
A temetőket végigjártuk kétszer háromszor is. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem nem dob fel a temető "szépsége" ilyenkor, hiába a sok virág és gyertya, hiába...
Egyszer Prágában jártunkkor olvastam egy temetkezési helyen : "Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi ". Ez jár az eszembe, ahogy a temetőket rovom, és meggyújtom az emlékezés gyertyáit.
Emlékek tolulnak fel bennem, arcok, mondatok...torkomat a sírás fojtogatja.
És ekkor rezzenek fel a hangos beszédre. Régen láthatták egymást, talán csak egy évben egyszer, itt a temetőben találkoznak elhunyt szerettük sírjánál.
Üdvrivalgás, ölelkezés, vidámság. Érdeklődés, ki, hol, kivel, hogyan? Csevegés, néha nevetgélés.
Aki miatt jöttek, még várhat, hiszen nem fut el... 

2013. október 19.

Tegnap végre elkezdtem...

...a Süttői Szent Lipót templommal készült látkép festését...Ez itt még csak egy skicc, de remélem, lesz jobb is.
Majd a végeredményről beszámolok, ígérem.
A kép alapja Resszer Peti nevű fiatal barátom fotója, aki a temetőből  fényképezve egy egészen új perspektívát tárt elénk.
Tegnap ünnepeltük Szent Lukácsot, aki kiváló festő (is) lévén, a festők védőszentje lett. Hozzá fohászkodtam este, amikor ezt a képet elkezdtem. Remélem, nem hiába....

Újra kiállítás...

Tegnap Nyergesújfalun a Kernstok - teremben volt a megnyitónk. Nagy sikere volt a legújabb technikával készült képeinknek...
A monotípia valóban érdekes műfaj, nem hasonlítható semmihez...Az ember csak ámul, bámul, mit varázsol elő a színek kavalkádjából. A fantáziának itt igen nagy szerepe van, no és a beleérzésnek. 
 




Az öcsikém unokái, akikkel le vagyok fotózva, és akiktől mégy egy-egy szál rózsát is kaptam, azonnal megígértették velem, hogy megtanítom őket erre a festési módra...
Megígértem, hát hogyne, amikor ilyen lelkesen ünnepelték a "nagy művésznőt ".

2013. október 12.

A templom másik "arca"...

Takarítani megyünk a templomos barátnőmmel a templomunkba...Mi már csak így hívjuk egymást, hogy templomos barátnőm.
A templomunk közel 300 éves, gyönyörű, Mária Terézia korabeli, nagyon szeretjük.
Amikor a rendszeres takarítást hetente váltva más párokkal elvállaltuk, nem is sejtettük, milyen jó kapcsolat alakul ki közöttünk is, hiszen addig szinte csak köszönő viszonyban voltunk egymással. De nem is erről szeretnék mesélni , hanem a templom  azon varázsáról, amikor nagy-nagy csönd van, félhomály, csak az örökmécses ég, és mi ketten motoszkálunk, söprünk, port törlünk, virágokat rendezünk.
Vasárnap elsőáldozás lesz kis falunkban, szépnek kell lennie mindennek, hiszen az ifjú emberkék is kisuvickolják a lelküket erre a nagy napra.
Szépen kitakarítunk, virág ugyan még nincs, de lassan majdcsak ideér. Akkor majd, feldíszítve megint új "arcát" mutatja öreg templomunk.
Azt beszéljük "templomos barátnőmmel", hogy mindegyik arcát nagyon szeretjük...
Indulás.


akad azért por...

A "szerszámaink"...

Csend és béke...


Kis pihenő...

Ancsa a piros szönyeget "agyusztálja".
Csak suttogunk közben, és nekem egyfolytában egy gyönyörű, templomi ének jár a fejemben:
Templom csöndes mélyén, oltár-rejteken,
Hófehéren Jézus titkon ott pihen.
Körülötte éj van, egyedül virraszt:
Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.

Fénye általjárja a hideg falat,
Szürke utca mentén titkosan halad.
Pillantása áthat minden zárakon:
Fennvirrasztva jár az alvó falvakon.

Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,
Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.
Tekintete balzsam, ha a szív sebes:
A magános éjben szíveket keres.

Látja aki árva, aki elhagyott,
Börtönében látja a szegény rabot.
S ha a fáradt ember kínban elmerül:
Azt susogja néki: "Nem vagy egyedül!"


Igen. Ilyenkor mindig ez az érzés jár át.