2015. december 30.

Mindenkinek...

BOLDOG ÚJ ÉVET!

Szemeimet résnyire zárva
itt állok az Ó-évnek küszöbén,
kémlelve múltat s jövendőt:
hasztalan éveim gyarapodó ködén.
Mert hiába is mondok ki szavakat,
a légben azok meg nem állnak,
mint évről évre múló álmaim:
távolodva, ismét tovaszállnak...

Akárcsak kedves régi társaim, kik
néhányan már a fellegekben vannak;
helyettük is Boldog Új Évet kívánok,
földhözragadt Magamnak.

Ó, én Istenem, tedd meg,
hogy önmagam maradjak,
és tarts meg mindannyiunkat
örök szívedben magadnak:
Legyünk - mint voltunk régen -
az eljövő új évben is önmaguk,
örök hitben s emberségben.
-
Boldog Új Évet Kívánok!

A mama nyomdokaiban...

Dani idén festővásznat, ecseteket és egy nagy doboz akrilfestéket is kapott a Jézuskától...
Öröme határtalan volt, és azonnali hatállyal a Duna partjára akart menni velem, hogy felavassa az ajándék festőszerszámokat.
Nagy nehezen sikerült lebeszélnem, de megígértette velem, ha jó idő lesz, akkor sokat megyünk majd a Dunára festeni...
A kis Duna rajongó festőpalánta így benn alkotott.
Észrevettem a hasonlóságot, meg hogy az alma nem esik messze a fájától...hogyne.
A boldogság majd szétvetett.




  Az én dolgom volt a víz cseréje, az ecsetek mosása, és persze a szaloncukor utánpótlás, ha a kis művész megéhezett.

2015. december 24.

Boldog Karácsonyt Mindenkinek !

Szeretetteljes,  békés, békés ünnepeket , jó pihenést kívánok Nektek !

KELL ENNÉL TÖBB?
aligha...

2015. december 19.

Valaki...

Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

2015. december 15.

Most már biztos...

...hogy én egy hős vagyok. Ezt tegnap állapítottam meg magamról, amikor a 14. vénámba szúrt tű elhajolt, és nagyon keserveses fájdalom árán lett meg a 7 milliliter, amit aztán a doktornő rögtön vissza is szúrt abba a bizonyos hátsó részembe...

Könnyek szöktek a szemembe az igaz, de arra gondoltam, hogy már csak 26 szúrás, és meggyógyulok teljesen. Kemény.
Szóval ez a SVT, vagyis Saját Vér Terápia, mint megtudtam, már nagyon régi módszer, csak éppen lassan feledésbe merül, mivel mindent gyógyszerrel, gyorsan akarnak meggyógyítani. Az idős doktor bácsi pedig elővette ezt a módszert, telefonon lebeszélte a háziorvosommal, hogy folytatná-e ...egészen a negyvenig. Hála nekik, rohamosan javulni kezdtem és én, aki rettegek még a szúnyogcsípéstől is, most naponta vetem magam alá a nem fájdalmatlan kezelésnek.

Ma lesz a tizenötödik, a 7.5 ml.
ÉS AKKOR MÁR CSAK 25 SZÚRÁS VAN HÁTRA!

A türelem nemcsak rózsát terem ! 
 

2015. november 28.

Dani a télre szavazott...

Fáradtak vagyunk, sok szép élmény van a hátunk mögött.
Fürdés, betakargatás, jó éjt puszi.
- Aludj jól kicsikém, álmodj a tavaszról...- mondom neki, hiszen én már arról álmodom.
- Én a téllel akarok álmodni.- Feleli.
- Miért ?
- A tavasz már volt, de a tél még nem. És én nagyon várom mama. - Válaszolja.

Elgondolkodtam. Mennyivel bölcsebb ez a kis lurkó ! Én a szamár fejemmel ősz végén, a tél előtt, már a tavaszról ábrándozom nagy mohón, míg ő a hét éves fejével már tudja, hogy mindennek meg van a maga ideje, és ha tél , akkor legyen tél...

Teljesen igazat adtam neki.


2015. november 5.

De miért ?

Novemberi ködös reggelen feltuszkolom magam a buszra. Öreg, viharvert járgány, hogy honnan szednek elő ilyen ősrégi darabokat, az rejtély.
Fűtés nincs, minek is lenne, bezzeg nyáron többször is volt.
Ráadásul a középső ajtó a leszállók után megadta magát, és nem csukódott be.
Menekülünk, ki előbbre, ki hátrébb, mert éktelen cúg keletkezett az ajtó környékén.

- Nem elég, hogy nem fűtenek, még az ajtót is ránk nyitják...-morgolódik egy korombéli hölgy.

- Azt akarják, hogy jól megfázzunk, aztán tűnjünk el a föld színéről...hát.-Tódítja egy idősebb úr.
- Csak nem ? - kérdezem álmélkodva.
- Csak de. - válaszolja. Nem látja, mennyire utálnak bennünket nyugdíjasokat ?
- Útjukban vagyunk.- Azzal felhúzza a kabátgallért a füléig.

Ekkor nézek körbe, és látom, hogy az utasok jó része bizony nem mai csirke, velem együtt.

- Nem szándékos - próbálom védeni a sofőrt.

- Az lehet, de hátra jöhetne megnézni, mi van az ajtóval.- Mondja egy nő.

- Még hogy nem utálnak bennünket? - folytatja.
- A múltkor is jöttem haza Tatabányáról cekkerekkel. Ülőhely egy szál se, de a diákok mind ülnek. Hallom ám, amint az egyik fiú így szól a társához: " hagy álljon, hiszen ingyen utazgat".

Erre már én sem tudtam mit mondani, különben is leszálláshoz készülődtem. Jeleztem, a busz megállt.
Az ajtó, amely közben valami csoda folytán becsukódott, most nem akart kinyílni.
A sofőrt ez nem érdekelte, indult volna tovább. Éktelen kiabálás után végre megállt.
Nagy nehezen előre furakodtunk az első ajtóhoz.
A sofőr csak ült, arcán néma közöny. 

Az undornál egy fokkal jobb...

2015. október 30.

Mártikáról...szeretettel.

Ma búcsúztattuk a festőtársunkat, Mártit. Halálhíre teljesen váratlanul ért bennünket, értetlenül, és zavarodottan ismételgettük : de hát hogy lehet ez ? Két napja még beszéltem vele !
Nem is volt beteg... Mi történhetett?

Azt észre vettük, hogy ritkábban jár festeni mostanában, de az elfoglaltságára hivatkozott mindig.
Nem panaszkodott, mosolygott, és segített, akinek csak tudott.
Szerény volt, halk szavú, szerettük őt.
Nélküle szürkébbek lesznek a napjaink, és hiányozni fog. Szelíd, kedves modorát, odafigyelését másokra soha nem feledjük.

Nyugodj békében Mártika !

2015. október 29.

Minden évben ...ez a hetedik.

Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat
 


Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

2015. október 18.

ICIRI-PICIRI...

Kinézek, és mit látok? A két rosszcsont macska, Nyivátka és a lánya a frissen szerzett, halowenre szánt  tökkel van elfoglalva.

Nézegetik, szagolgatják.Tanácstalanok. Mi lehet ez? Nagy, sárga, és csúszik az oldala.

Végre Nyivátka felmászik a tetejére. A tök megbillen, majdnem elindul, macska megijed.

Zavarom őket, a kotnyeleseket, mert mi lesz, ha tönkre teszik a nagy tököt, mit fogunk Danival faragni?
Nagy nehezen békén hagyják, és más játékba kezdenek. Most az almás kosarat veszik célba.
Az mégis csak kisebb és gurul is...
ICIRI-PICIRI
Ajaj, hol volt hol nem...
Volt egyszer egy iciri piciri házacska;
ott lakott egy iciri piciri kis macska."


Helyesbítek : két macska...

 

2015. október 16.

Nyolcvannyolc...

/Stock foto/
Ma meglátogattam öreg barátnőmet, aki a 88. évét tapossa szeptember óta.


Teljesen ledöbbentem, amikor kinyitotta előttem a mostanában állandóan bezárt kapuját.
Igen, nehéz hozzá mostanában bejutni. Mióta meghalt a férje, fél. Egyedül van, és inkább vállalja a nyitást-csukást...
Szóval ledöbbentem, amikor megláttam az arcát. A szája körül hatalmas fekete folt, sebek.
A keze szintén sebes.

Elesett, meséli egy szuszra. Nagyon. Pedig bottal ment ki és megcsúszott a bot.
Kirakom a szilvabefőtteket, a birsalmákat, és közben hallgatom a panaszáradatot.

Nézem a sérülten is kedves arcát, és arra gondolok, mivé lesz az ember öregségére.
Micsoda nő volt pedig! Igazi nő , aki éjjel képes volt fennmaradni, hogy reggel munkába menet felvehesse az általa fabrikált ruhát.

Amikor 80 éves lett, olyan szájrúzst kért, mint amilyen nekem van...még cukkoltuk is, kis hiú...

Most. Most alig ismerek rá. A szája fogatlan, körülötte az esés nyomai ,a haja lóg.
Szomorú leszek. De nem mutatom, hallgatom. Beszél, beszél. Én közben megborzongok, nincs túl meleg nála, azt mondja még ő fűt be a két cserépkályhába.

És riadt. És fél. A magánytól, a téltől, a rossz emberektől.

Búcsúzom tőle, és megígérem, többet jövök majd. Köszöni, kulccsal a kezében kikísér.
Mosolygunk, de valahogy nem vagyok boldog...

2015. október 15.

Nem vagyok babonás...

Igen, mostanában kicsit elhanyagoltam a blogomat, talán épp a betegségem miatt.
Akinek volt már krónikus csalánkiütése, annak nem kell mesélnem erről a borzasztó, fájdalmas, idegesítő betegségről. Akinek nem volt, ne is legyen. Ennyit erről.

Ma nézegettem az általam követett blogokat, és az én profilomra kattintva látom ám, hogy a fényképem alatt ez áll: profilmegtekintések: 2543.

Na szóval, ez a lakóhelyem irányítószáma , ez nem lehet véletlen - gondoltam magamban.
Mindig érdekelt a számmisztika, bár nem értek hozzá. Babonás sem vagyok.

Mégis arra gondoltam, hogy ez nem véletlen...

2015. október 13.

Babett háborúba megy...

Na jó. Ez egy film címe, de gondoltam, milyen jól passzol a témához. 
Nem Babett, hanem Böbe, a húgom, és nem háborúba, hanem Hegyeshalomba, segíteni a menekülteknek...

De az egész olyan szörnyű. Sápítozunk, szörnyülködünk, sajnálkozunk, mérgelődünk.
Ő, a húgom pedig szemrebbenés nélkül felvállalta.
Felvállalta az előtte való hetekben kapott , nem veszélytelen oltásokat: Hepatititis C, agyvelőgyulladás, meg ilyenek.

Hajnalok hajnalán indult a maroknyi csapat, hogy segítséget vigyen oda, ahova én álmomban sem mertem volna elmenni.

Vállalták az éjszakai műszakot, a hideget, a szívszorító látványt. Jöttek, és a kezüket nyújtották. Férfi, női, és gyerekkezek nyúltak feléjük, és ők csak osztották a szendvicseket , a vizet, a takarókat. Amire elfogytak az emberek, újabb vonat érkezett,  és kezdődött újra elölről...
Amint elvonult a tömeg, volt egy kis idejük takarítani, és a szétdobált hulladékot összeszedni.
Ám hamarosan jött a másik transzport.

Reggel zsibbadtan hajtották álomra a fejüket, és csak  ekkor volt idejük az otthoniakra gondolni...

A húgom már megjött, most mások indultak, hogy segítsenek.
Még hazaérkezése napján találkoztam vele. 
Néztem fáradt arcát, elgyötört tekintetét, ahogy beszámolt az ottani helyzetről.
De a szeme ragyogott...


2015. augusztus 25.

Férfiak óh !

Foghúzás után, tamponnal a számban, félig aléltan támolygok ki a fogorvosi rendelőből.
Két hűséges kísérőm mögöttem tib-lábol, hallom, Dani kérdezget:
- Mama mi van a szádban?
Persze nem tudok válaszolni.
- Tampon. - Mondja a papa, s hozzáteszi :
- Most nem tud beszélni... egy darabig biztosan nem.
- Lehet, hogy a jövő hétig sem ! - tódít Dani.
Nem is kell hátra néznem, lelki szemeimmel látom, amint cinkosan összenevetnek...
Gondolják, most jön a jó világ. Hát hagyom őket ebben a boldog tudatban....

2015. június 4.

Ismét a kezembe akadt...

...és már értem is. Ez a régi kép a kedvencem. Állunk a réten a kishúgommal, kezünkben kedvenc virágaimmal, kakastarély és margaréta, bár a fekete-fehér képen ez nem látszik.
Az viszont igen, hogy drága édesanyánk valamilyen oknál fogva úgy gondolta, hogy egy testvérpárnak mindig egyforma ruhában kell járnia.
De utáltam ! Én, aki mindig is egyediségre törekedtem, már akkor sem bírtam elviselni az uniformizálást.
Így történhetett, hogy amikor gyermeki szívemnek végképp elege lett az egyformaságból, egy titkos pillanatban jó nagy L betűt vágtam a húgom vadi új piros pulcsijába.De bár ne tettem volna !
Édesanyánk hatalmas zokogásban tört ki, amikor meglátta a "művemet"...Nagyon sok árut kellett a fején kosárba behordani a keszthelyi piacra, hogy megvehesse a pulóvereket.

Visszacsinálni már nem tudtam, de egyet ma sem értek: ha ennyire utáltam az egyformaságot, miért nem a saját pulóverembe vágtam bele az ollóval ?

Mondjuk a Ranschburg Jenő biztos tudná, de akkor még azt sem tudtam, mi fán terem a
pszichológia...

2015. június 2.

Sorszám...

Tömeg a rendelőben, ultrahang vizsgálatra várok.
Sokan vannak, a múltkor elmaradt a heti egy rendelés, és jövő héten ismét nem lesz.
Az a szerencsém, hogy nem vagyok egy unatkozós fajta, olvasok, beszélgetek, és figyelem az embereket...

Valahogy nem fér a fejembe, hogy ha huszonötödik vagyok, és már csak hárman ülünk ott, mégsem kerülök be még hosszú hosszú ideig. Valahogyan, amikor éppen rám kerülne a sor, mindig előkerül agy egy 18-as, vagy 21-es számú páciens, akik már jókor reggel elvitték a sorszámot, aztán mentek világgá tenni a dolgukat...Szíve joga mindenkinek, hogyan tölti a várakozást, de akkor jöjjön vissza időben, és ne vegye el mások idejét.

A legaranyosabb egy idősebb bácsi volt.
Lepakolt, és körülnézett, majd megkérdezte, hányadik sorszámnál tartunk.
- A 25-nél... - válaszolom.
- Akkor most én következem ! - mondja , és diadalmasan előrántja az 1-es sorszámot....

2015. május 28.

Halász Judit - Sétálni megy Panka

Sétálni ment Panka...

Napok óta esik, hol nappal, hol éjszaka zúdul nyakunkba az áldás. A hőmérő higanyszála reggel éppen hogy csak elérte a 9 fokot. Fázunk...
Aztán Tata felé menet a szívfájdítóan gyönyörű rét, gyerekkorom rétje terül elém.
Pipacsok tömkelege búzavirággal, margarétával, konkollyal, csodás összhangban, ragyogóan virít a borús ég alatt.
Persze, hogy belementem, a szélébe csak, mivel állt a sáros víz mindenhol, de ez a képeken nem látszik.
A képeket nézve igazi májust érzünk, ragyogó napsütéssel, és valami kellemes, vidám hangulatot.
Sietni kell, ballagásra indultunk, azuram kint morgolódik a kocsiban.
Én fehér nadrágban, hófehér topánkában röpködök a virágok között.
Újra gyermek lettem....






2015. március 10.

Ravasz a tavasz...

Hasalok a száraz fűcsomók között, és megpróbálom valahogy lencsevégre kapni a rézsű alatt, a napos oldalon virító ibolyákat.
A gépem még új, szülinapomra kaptam, nem nagyon ismerem a kezelését.
A zuram a kocsiban ül, onnan kiabálja az instrukciókat, hogy mit is nyomjak meg...
Nem megy. Ráadásul egy vadrózsabokor ága is belém kapaszkodott, már vért izzadok, de a kép még mindig homályos.
- Mondom, hogy makrózz ! - ordítja  a zuram.
- De hát nem tudom melyik az ! - ordítok vissza én.
Csakúgy zeng a mélyút, én már bőgök.
Na végre kiszáll az autóból, és átveszi a gépet.Nyomogatja, nézegeti, én meg diadalmasan hasalok a fűben:
- Látod, neked sem sikerül mindjárt...
Ezt már halkabban mondom, nem szeretném újra felzavarni a szikrázó napsütésben napozó kicsi katicabogarat...Meg aztán a pinceszomszédok is mit gondolnak rólunk?
A felvétel sikerül, a kedélyek megnyugszanak, és én kimászok a csipkebokorból.

A kék égen rendületlenül, harsogóan süt a márciusi nap....

Árva kutya...

Maghalt a Gyuszi, a kutyus gazdája. A kapu bezárva, az udvarban csend és mozdulatlanság, csak a kutyus szalad boldogan a kerítéshez. Farkát csóválja, és mint mindig, nagyon örül a jó falatnak.
Hordjuk neki, jó szomszédok, állatbarátok.
De meddig lesz így bezárva szegény , igazi gazda nélkül?
Figyelem napközben. Ül az elhunyt gazdi biciklije mellett hűségesen.
Ha valaki szól hozzá, boldogan ugrabugrál, tesz két tiszteletkört, és visszamegy a bicikli mellé.
Várni a Gyuszit.


2015. február 26.

Ahhoz képest...

Ahhoz képest, hogy a télen még nagy hangon fogadkoztam, hogy nem és nem fogok veteményest csinálni az idén, nos, hát ahhoz képest már elég sok vetőmag virít itt a szobában...
A családom többi tagja fogadni is akart velem, a húgom azt mondta, adjam írásba, azuram csak legyintett, a gyerekek mosolyogtak.
Milyen igazuk lett ! Milyen jó, hogy nem fogadtam, most elveszítettem volna...
Vannak indokaim...
Például, bezárt a zöldségesünk.
Például, ott a nagy kert.Hagyjam kihasználatlanul ?
Például, tudjátok, milyen jó az íze a saját termésű paradicsomnak ?
Például, például, hiszen itt a tavasz ! Tavasszal pedig vetni kell!

Így történt, hogy elkezdtem újra a vetőmagvásárlást. Kezdődik minden elölről. A csirzó ládák benn a lakásban, az ásás, a jaj, nem mehetünk kirándulni, most érik a borsó...a lesz eső, nem lesz eső...kapálás az összekaszabolt karjaimmal, na és az újabb fogadkozások, hogy jövőre én ugyan nem...
Ráadásul, a sok napfénytől is el vagyok tiltva.

Hát így.
Most még megyek, és vásárlok zöldségmagokat, dughagymát, miegyebet.
Ja? És rendeltem a Starktól két gyümölcsfát, három hortenziát.
Attól tartok, még nincs vége...

2015. február 3.

A kelkáposztafőzelék hatása a szobanövényekre...

Az úgy volt, hogy kezdődött a kedvenc sorozatom, így hát a fődögélő kelkáposzta főzelék alatt lekapcsoltam a gázt, azaz csak azt hittem, hogy lekapcsoltam, pedig csak takarékra tettem.
Azuram ott sertepertélt ugyan a konyha közelében, de nem érzett semmi különöset. Sőt ! Nagyon kellemes illat terjengett szerinte, amint a főzelék szépen elfőtte a levét, elkezdett pirulgatni, aztán égni. Nagyon leégni...
Mire fenn az emeleten már nekem is gyanús lett a szag, késő volt. Az étel úgy odakozmált, hogy a lábos még most is ázik. 
Nem is ez a baj, hanem az, hogy a  kelkáposzta fövés közbeni, amúgy is penetráns illata elviselhetetlen bűzzé alakult az egész házban. Ablaknyitogatás, szellőztetés egész délután, este még mindig a szörnyű bűz.
Mivel fáztunk már, becsukogattuk ugyan, aztán azuram újra nyitogatta, én csukogattam, így történhetett, hogy a nappaliban egész éjjelre nyitva maradt az ablak.

Reggel bemenvén a jégverem hidegségű szobába, kétségbe esetten láttam, hogy a virágaim nem néznek valami jól ki , szinte biztos, hogy megfáztak...
A szag még most sem ment ki. Azóta is hallgatom a férjemtől, hogy milyen asszony az, aki lefekszik, és a tűzön hagyja az ebédnek valót...Viszont, mint utólag bevallotta, örült is, mert legalább nem kellett főzeléket ennie, amúgy is utálja.

2015. január 30.

Ez nem kacsa.Vagy igen?



Bohóc után szabadon: ez állati !


Áll a járdán a fura madár, és érdeklődve nézeget engem...
Összeszedtem minden ornitológia tudásomat, de nem tudtam beazonosítani őkelmét. Varjúnak nagy, kacsának túl fekete, pulykának túl kicsi, és sziszeg...
Azonnal beszaladtam a fényképezőgépért, kiérve látom, hogy nem moccan. pedig közben az alsó utcából két fekete kutya nagy elánnal rohan felénk, vajon mit akarhatnak?
Mondogatom neki, hogy menjen haza, mert baj lesz, repüljön el, vagy mit tudom én, de csak illegeti magát nagy lelki nyugalommal.
Ki kellett, hogy menjek, pizsamában, köntösben, mínusz 5 fokban, kezemben a géppel..
A kutyák vészesen közelednek, ez meg itt csak totyog nagy nyugalomban, néha fekete szárnyát lebbentgeti, már komolyan aggódom mindkettőnk testi épségéért, mert ismerem az egyik fekete kutyát, nagyon agresszív, félek is tőle.

Aztán végre megjelenik Rita, a szomszédasszonyom, és összeáll a kép.Ahá ! Hiszen neki vannak néma kacsái, és biztosan kirepült ez a gácsér, vagy mi.
Én bemenekültem, a végkifejletet már nem láttam.

Remélem, neki is sikerült.


Az első csalódás...

Ma én mentem Daniért az óvodába. Szeretek menni érte, csupa vidámság a szívem, amikor elibém szalad, mosolyog örvendezve...
Amikor már fenn van a cipő, a kabát, a sapka, a sál és indulnánk, visszafordul.
Egy műanyag gyűrűt kap le a polcáról.
- Ezt majdnem elfelejtettem - mondja, és zsebre vágja.
Ismerős a gyűrű, hogyne lenne az, hiszen emlékszem, a legutóbbi adventi vásáron nyerte a zsákbamacskán, és már akkor közölte velem, hogy ez a Lucáé lesz.
Kicsit vártam, nem mertem rögtön firtatni a dolgot, de azt gondoltam, hogy valami sikertelen eset történhetett a gyűrűvel és Lucával.

Hamarosan megnyílt. Elém állt, és karját széttárva ezt mondta:
- Én nem értem ezt a Lucát ! Mindenfélét hozok neki, és mégsem akar a feleségem lenni !
- Hát megkérted? - kérdezem én csöndesen.
- Már többször is ! Tegnap is !- panaszkodik.- De ezt a gyűrűt is visszaadta !
Töröm a fejem, milyen vigasztalást mondhatnék, amivel a kis összetört hatéves szívét megvigasztalhatnám, de megelőz:
- Sebaj !Majd nekiadom a Lillának.
Ismerem Lillát is.Aranyos, cserfes kislány rózsaszín ruhácskákban, kedves mosollyal.
- A Lilla tetszik neked ?- kérdem bátortalanul, nehogy belegázoljak a lelkivilágába.
-Igen ! Olyan csinos, és szépen szaval, és jó az illata - sorolja a kislány erényeit.
- És te is tetszel neki?-Kérdezem.
Kicsit elbizonytalanodik, látom latolgatja a lehetőségeket...
- Nem tudom mama, az majd holnap elválik...-mondja.

Olyan bölcs, olyan édes. Annyira megértem...
De azért még nem merem neki elmesélni az első csókomat, amit a Kása Matyitól kaptam a nagy diófa alatt. Öt éves voltam...


 

2015. január 25.

Az első fellépésünk...

Három-négy próba után, lelkes kis csapatunkkal első fellépésünk megtörtént...Izgultunk, persze, hogy izgultunk, hisz nem volt sok időnk a gyakorlásra.Egyedül karmesterünk, Szász Anita kedves mosolyába kapaszkodva énekeltük el a három dalt, remélve, hogy tetszeni fog a szépszámú közönségnek. A közönség hálásan megtapsolt bennünket...nagy megnyugvásunkra.
Valami történt. Valami elindult. Valami szép, és felemelő...Ami talán újra összehozza az embereket. Hiszen énekelni jó !

2015. január 19.

Dani ajándéka...

Az idei év legszebb ajándékát kaptam a szülinapomra Danitól.
Amikor átölelt, és a kezembe nyomta a füzetecskét, még nem sejtettem, hogy egy világhírű, izgalmas képregényt kaptam az ifjú szerzőtől.
- Örülsz mama?-kérdezi.
- Persze ! - mondom, míg a könyvecskét nézegetem.
A mágnesvasút és a vonat a címe, de mi más is lehetne?
Szerző: Eipl Dani.
- Még nincs befejezve - mondja. Vissza kell még vinnem...
Forgatom a lapokat, látom, háromféle betűvel van írva. Mivel az óvodában készítette,gondolom mindig az az óvónéni írta a Dani diktálta szöveget, akit éppen meg tudott kérni...
Eszembe jutott a gyerekkorom.Én is nagy képregényíró voltam anno. Csak az én képeim királylányokról, hercegekről szóltak. Dani a vonatok megszállottja.
Miután kiámuldoztam magam, jött az igazi meglepetés:
-Figyelj mama!- mondja boldogan.- RÉPA ! 
Rögtön kapcsoltam.
Megtanultuk az R betűt !
Kell ennél csodásabb ajándék ?