2017. október 18.

Szent Lukács ,a védőszentünk.

Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában és Loretóban olyan Szűz Mária képet őriznek, amelyet a hagyomány szerint Lukács festett. A középkorban a festők védőszentjükül választották, ezért sok helyen a festők és rokon művészek céhét Lukács-céhnek nevezték. Némely város Lukács-céhébe tartoztak a fafaragók, az aranyverők, az ötvösök, a vésnökök és egyéb ágai az iparnak; Delftben a fajanszfestők és gyárosok szintén a Lukács-céh tagjai voltak.




Ma rakjuk fel képeinket a Gerendy-ház kiállító helyiségében, és holnap 17 órakor lesz a kiállítás megnyitója.
 

2017. október 17.

Az életmentők is meghalnak?

Elhunyt Dr. Bakity Boldizsár >>
[2017.03.02.] - MST - Hírkategória: Általános
„Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain.”

(Weöres Sándor: Bolero)

Súlyos veszteség érte a Magyar Honvédséget, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház állományát, és az orvostársadalmat. Dr. Bakity Boldizsár nyá. orvos ezredes életének 65. évében hosszú, türelemmel viselt betegségben 2017. március 2-án elhunyt.
Eltávozott közülünk a kiváló orvos, a gondos és tehetséges szakember, a Barát, az Ember.

Dr. Bakity Boldizsár 1952. július 3-án született Kaposváron. Orvosi tanulmányait 1970-ben kezdte meg a Leningrádi Kirov Katonaorvosi Akadémián, majd általános orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szerezte meg 1978-ban. A diplomaszerzés évében a HM Központi Honvédkórházban kezdte meg gyógyító tevékenységét. 1983-ban sebészeti, 1996-ban katonai és katasztrófa-orvostani szakvizsgát tett. Szakmai tevékenysége elismeréseként előbb sebész adjunktusi, majd főorvosi kinevezést kapott. 2009. november 1-től az Állami Egészségügyi Központ I. Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa lett.

Orvosi tevékenysége alatt a betegek és a betegségek sokféleségével találkozott. Több szakmai újdonság iránt mutatott mélyebb érdeklődést. A nehéz esetektől, helyzetektől sohasem menekült, mindig bátran szembe nézett a szakmai és emberi kihívásokkal.

Kollégaként biztonságot nyújtott személye. Számos nehéz szakmai helyzetben állt helyt. Véleményére és tisztességes hozzáállására mindig számíthattak mind betegei, hozzátartozóik, mind munkatársai.


Nagy hiány maradt utána. Szakmai felkészültsége, tapasztalata, embersége, lendületes tettre készsége a jelenben is hiányzik és még hosszú ideig hiányozni is fog mindenkinek, aki kapcsolatba került vele, legyen az munkatárs, beteg vagy barát.

Munkatársként és barátként búcsúzunk Tőle.




Kétszer kerültem a "keze alá", kétszer mentette meg az életemet. Nem tudtam, mi történt, hiszen szerencsére már csak évente kell kontrollra járnom...mert megmentett.
Engem igen, önmagát nem. Olvasom a nekrológban : életének 65. évében hosszú, türelemmel viselt betegségben...jól tudjuk, mit jelent ez.
Szinte mindent leírtak róla, minden jót és szépet, kár fokozni. Csodálatos ember volt!
Dr.Bakity Boldizsár nyugodj békében !




2017. október 5.

Buta ember III. (Gratuláció helyett).

Kiállításom van, ülök a kis asztalnál, előttem a vendégkönyvem, a reménybeli látogatók gratulációjára várva.

Jön. Végig nézi, aztán újra. Majd széles mosollyal elindul felém. Én is mosolyogva várom, mit fog mondani.

- Nagyon szép, igazán! - mondja. - Pannikám, ki se néztem belőled !



Nem teszem eléje a vendégkönyvet, még beírná...

2017. október 3.

Buta ember II. (Van már unokád? )

(foto: pixabay)
Már szinte menekülök, ha meglátom. Kis falu a miénk, óhatatlanul összefutunk a boltban, a postán, vagy a zöldségesnél.
Bárhol is vagyunk, harsányan üdvözöl, megkérdi hogy vagyok, de választ sem várva már a saját dolgait meséli. A betegségét, az időjárást, aztán elérkezünk a sarkalatos ponthoz.

- Neked hány unokád van ? - kérdi. - Nekem hat ! Most megyünk köszönteni a legkisebbet,
  egy éves a szentem, olyan boldog vagyok, olyan édesek, imádom őket!
Aztán nekem szegezi a kérdést, amit már tudva tud:
- Nektek még mindig csak az az egy van?
Közben  azért, hogy enyhítse a kérdés élét, mert talán megérezte, mi játszódik le bennem ilyenkor, hozzám dörgölődzik, szinte a mellemre borul, úgy meséli tovább a Jancsikát, a Pistikét a Piroskát, a Zolikát, a Petikét...

Biztosan látja az arcomon, nem igaz, hogy nem látja...
Végre kinyögöm.
- Igen, nekünk még mindig egy van...ezidáig.
Ezzel aztán elkezdődik. Még nem ment férjhez a lányod, mikor fog már, szerintem már nem is fog, ilyen korban már nehéz. szegény te, igazán sajnállak...Csak hallgatok. Belül egyre jobban forr bennem a düh.

Már kikerülöm, ha tudom, bár nehezen megy. Fontolgatom, hogy egyszer bemosok neki...

2017. szeptember 22.

Buta ember I. (Wagon-R )

Ha sok pénze lenne - meséli, ezt venne, meg azt venne, így, meg úgy.
Egy darabig hallgatom, de mikor már nem bírom tovább, valami olyasmit mondok, hogy:

- A pénz nem boldogít...- vagy ilyesmi.
- Miért ne boldogítana - vágja rá azonnal. - Ha sok pénzed lenne, lecserélnéd például ezt a sz...r autótokat, vagy nem?  
  

Nézek rá, és elborulok. Ez a sz...r autó vitte -hozta, ha látogatóba ment az édesanyjához, cipelte a tűzifát neki, amikor nem volt mivel fűtenie, és édesanyja halála után a költözködést is ezzel a sz...r kocsival oldottuk meg jó messziről. 

Hozzá kell tennem, hogy mindezt a szegény, lenézett, szeretett autónkban ülve mondta , elterpeszkedve kényelmesen...

K mint karosszék

Nemszeretem munka.
Gyűlöletes tennivaló.
Szomorú feladat.

Ki kell üríteni a szüleink lakását, mert vevő akadt rá. Az öcskös megkért bennünket, jöjjünk össze, és vigyük el a lakásból amit gondolunk, használati tárgyat, emléket, miegymást.

Megakadt a szemem az öreg karosszéken lenn a pincében, és persze megrohantak az emlékek.
Vinni akartam a többiek legnagyobb derültségére, a férjem aggodalmára, miszerint nem fér be már több lom a házba. Az öcsém is csak mosolygott. El kellett volna mesélnem neki, hogyan rúgott szembe ebből a székből kiskorában úgy, hogy két napig nem láttam utána...Ez a szék még Reziből való, sokat megélt portéka, becses emlék...nem akarom, hogy a szeméttelepen kössön ki, az nem lehet !

Az öcsém volt vagy két éves, és én, mint legidősebb meg voltam bízva, hogy vigyázzak rá.
Ült a karosszékben, mosolygott amikor rá akartam adni a cipőcskéjét, és játékosan rúgott felém. Egyenesen a szemembe. 

De nemcsak ezért. Apánk később sokat ült ebben  a viharvert karosszékben az ő birodalmában, a présházban.  Nem is tudom, hogyan bírta ezt a 60 évet, és elég rozoga állapotban van szegény, de megpróbálom rendbe hozni.
Megérdemli. Megérdemlem.