2010. október 27.

Most boldog vagyok..

Nem tudom, imáim hallgattattak meg odafönt, vagy barátnőm élniakarása kerekedett felül, de jobban van.Vasárnap még, amikor a harmadik kómából kis időre magához tért, arra kérte a férjét, hogy hívja haza két fiút, akik Németországban vállaltak munkát, mert még látni szeretné őket.A két fiú azonnal haza is jött, és most milyen nagy lehet a megkönnyebülésük, hogy látják, édesanyjuk állapota jobbra fordult.
Én is nagyon megkönnyebültem, és hálát adtam Istennek, amiért meghallgatta imáinkat...Micsoda hatalma van az Úrnak, és mennyire szeret bennünket!

2010. október 22.

Sírok....

Barátnőm haldoklik egy kórházban.Mennék hozzá, és mégsem.Úgy szeretnék emlékezni rá, ahogy nemrég még láttam.Vagy úgysem.Hiszen a betegség teljesen tönkretette.Pedig küzdött, küzd most is, csak lehet, hogy most hiába.Imádkozni kellene.Vajon megkapta az útravalót?Nem merem megkérdezni a férjét.
Ha bemennék, legalább a homlokára egy keresztet rajzolhatnék búcsúzóul, de ahogy ismerem, még magához térne, és megkérdezné : mit csinálsz itt szentfazék? És nevetnénk....És már nem haragudnék rá, amiért nemrég így hívott engem.
Kérlek, kedves barátosném: küzdjél ! Ne add fel ! Hiszen már annyi mindenen keresztülmentünk mi ketten, győzd le ezt is!
Azt sem bánom, ha továbbra is szentfazéknak csúfolsz......

Sikerélmény...

Igen, van, köszönöm, jól vagyok. Kialakul ez.megint nagyon elégedett vagyok a hatvan éves fejemmel, bár van még néhány homályos folt.
Most mindent át kell olvasnom.FOG EZ MENNI!

Valami kell....

Pár sor....Hogy itt voltam, hogy éltem....az emlékkönyvek korszaka lejárt...gyermekkorom hétpecsétes titkokkal teli, kézzel írt naplóinak ideje is lejárt.Mégis.Valami kell. Hogy itt voltam...