Érintések
Sokat gondolkodtam azon, miért van az, hogy némelyik ember érintése határozottan jól esik, némelyikétől pedig kiráz a hideg.
A napokban az orvosi rendelőben várakoztam a soromra, mikor bejött egy fiatalember. Nem ismertem, sose láttam.
Kedves , csibészes mosolya volt, és ezzel a mosollyal aztán megkért, hogy ugyan már vigyázzak a doboz cigarettájára, hadd maradjon nálam, mert nem szeretné, ha a doktornő kiszúrná, hogy újra dohányzik.
Én szó nélkül átvettem a cigit, de nem állhattam meg a szokásos prédikációm nélkül, hogy, cigi, rák, halál, kishúgom is ebben...
Csak tovább bűvölt az ellenállhatatlan mosolyával, úgyhogy csendbe lettem, vártam a fejleményeket.
Végre kijött, arcán széles mosollyal, és közölte:
- Nem vette észre...
- És ? - kérdeztem tőle.- Szerinted most kit csaptál be ? Magadat, vagy őt ?
Ezzel aztán vége is lenne a történetnek, ha átvéve a dobozt, nem ölel meg. Kedvesen, melegen végig simította a karomat és nagyon köszönte, majd mosolyogva elment.
Nem. Egy csöppet se viszolyogtam, csak álltam ott...Atyavilág. Én ezt az embert sose láttam, nem ismerem , és mégis milyen melengető, jó érzés fogott el amikor megölelt.
Már komolyan kezdtem aggódni magamért, amikor megjelent az ajtóban a testes asszonyság, széles mosollyal közeledett felém, és hiába léptem egyet hátra, nem tudtam kikerülni az ölelését, és hozzá a magasröptű monológot :
- Jaj, de jó hogy látom kedves, mi van most magával, szegénykém de rosszul néz ki, eszik azért, tud aludni , mit fog csinálni, nagyon rossz lesz, tudom magamról...
A szóáradat vége az volt :
- Mennyi most a nyugdíja, abból úgysem fog kijönni, de nem ám...
Mielőtt bemenekültem volna a rendelőbe, újra jött az ölelés...
Mit mondjak, nem esett jól.
(foto: internet)
