2011. február 26.

Hősök könyve - Rezi 1. rész In memoriam Cserép Jánosné sz:Bakos Anna

Filléres emlékeim VI.

Bár most így rosszúl hangzik, mert ez egy nagyon drága emlék nekem.Apai nagyanyámat ábrázolja, ahogyan az akkori divat szerint áll a barátnőjével a pünkösdi rózsák előtt...Ő a fehér ruhás, az én nagyanyám.Régebben már feltettem ide egy videót, amit teljesen véletlenül találtam meg a you tube-on: "Meghaltak" címmel.
Én még nem éltem akkor.Az én nagyanyám 1945.május 9-én hősi halált halt Reziben, és így került be a Hősök könyvébe.Nagyon bátor asszony volt. Magas, erős, nem ijedt meg a saját árnyékától.Akkor sem ijedt meg, amikor az orosz katona kezéből kicsavarta a géppisztolyt, eldobta, és mint aki jól végezte dolgát, befordult a konyhába. Ekkor érte a becsapódás. A katona kézigránátja éppen telibe találta....Sok-sok repesszel a testében még egy egész délutánt szenvedett, de egyre csöndesebb lett, és estére meghalt. Édesapámat, aki éppen a fogolytáborból evickélt haza nagybetegen, már nem tudta megvárni. Pedig mennyire várta ! 
Íme a kép.Nézem, és keresem rajta az én arcvonásaimat...Amikor kisebb voltam, édesapámtól mindig azt hallottam, hogy én, mint a legelső unoka, mennyire hasolítok nagyanyámra. A nevemet is tőle kaptam, így lettem Anna. Illetve Anna Erzsébet, nagyanyám és édesanyám után.
Nagyon szeretem Őt. A példaképem, és büszke vagyok Rá. 2011. május 29-én ismét megemlékeznek a hősökről Reziben. Ott helyem, ott a helyünk..... 

2011. február 25.

OMAR AKRAM - Dancing with the wind

Nem tudok szabadulni ettől a dallamtól!Olyan gyönyörű!

Sikerült!!!

Újra tudok képet feltenni a Picasawebre, bár nem mondom, jól megcifrázták öreg fejemnek.Az ANGYALOK viszon segítettek, és teljesen magamtól jöttem rá, hogy e-mailben éppúgy elküldhetem a képet, csak kreálni kellet egy egyedi címet.És minderre magamtól jöttem rá!Nézzétek csak, ez a legújabb. A címe krizantémok. Olajjal festettem, és arról híres, hogy a tanárnő éktelenül lehúzta....
Hát, ez van...(tudom MJ.hát-tal nem kezdünk mondatot). 
Köszönet az Angyaloknak! 

Vadvirágnak szeretettel

Én inkább tájképeket készítek, különbőző technikákkal.Az első kép címe Reggeli ragyogás (akril)
A második: Lábatlani dombok (olaj)
A harmadik:Az apátság az erkélyemről (pasztell)

2011. február 24.

Egyik példaképem...

Sétám során minden nap megcsodálom.Valami elképesztően gyönyörű, ahogy erős indáival, smaragdzöld leveleivel átöleli a vén diófa törzsét. Mit neki mínusz 10 fok, mit neki hőség, ő mindig, minden helyzetben, rendületlenül gyönyörű.
Ő a borostyán. Borostyán, boroszlán, repkény, több neve is van.Mifelénk repkénynek hívtuk, itt a Duna partján borostyánnak. Örökzöldként jóleső érzés a téli hidegben a szemnek, jelképe az örök megújulásnak, a halhatatlanságnak.
A keresztény szimbolikában az örök életet jelképezi, ezért ültetik a sírokra előszeretettel.
A szerelemben a hűség jelképe, mivel fojtogató öleléssel ragaszkodik "hordozójához".
Nagyon hosszú életű, 100 éves korában díszlik a legszebben....
Azt hiszem, nem kell több magyarázat arra, hogy miért lett a példaképem. 
  

2011. február 23.

Filléres emlékeim V.

A légyfogó....
Emlékeimben úgy él, mint valami félelmetes vadász szerszám. Édesanyám hetente gondosan kiűrítette az ecetes vízbe fulladt, pórul járt légyhullákat.Kimosta, feltöltötte tiszta, ecetes vízzel, a nyílás alá fehér papírt rakott kristálycukorral jól meghintve.
Jöttek aztán a mohó, mit sem sejtő, torkos legyek.Rászálltak a cukorra, lakmároztak, aztán felrepültek, egyenesen bele a légyfogóba. Amikor rájöttek, hogy csapdába kerültek, már késő volt.Körbe-körbe repkedtek kétségbeesetten, majd mindannyian a vízben végezték. Sokszor elnéztem őrült haláltáncukat a búra alatt, micsoda szívósan , kétségbeesetten próbálnak szabadulni...
Aztán ezt a csapdát felváltotta a ragadós papírlégyfogó, majd jött a Chemotox. Az üvegbúra idejétmúlta lett. A faliszekrényben kuksolt, amikor megtaláltam, és hazahoztam.Nem, nem üzemeltem be újra, de néha elmerengek fölötte.Ha nincs is már funkciója, a gyerekkort juttatja eszembe. Amúgy formára, színre, dísztárgynak sem utolsó..... 

2011. február 20.

A három grácia...


Így nevezem őket, mert tényleg úgy állnak a konyhaablakomban kecsesen, gyönyörűen, mint ők.
Elesetten, lógó levéllel, utolsó darabokként árválkodtak a szupermarket virágospolcán, megesett a szívem rajtuk.Jó beismerem.Az áruk is vonzó volt(akció).
Pár napig egyhelyben álltak, de kezdtek magukhoz térni.Egyre nagyobbak lettek, és középütt a kicsi bimbók is nőni kezdtek.
Bíztattam őket, nem szabad ezen nevetni, hiszen a virágoknak is lelkük van...
Aztán mára ílyen gyönyörűség lett belőlük.Ó, és az illatuk! Nem lehet rosszkedve annak, aki ilyen illatorgiára ébred. Emlékszem, Reziben kulcsvirágnak hívtuk. Akkoriban még nem volt ilyen nagyvirágú, nemesített, sokféle színű jácint.Egy maradt a régi régi kulcsvirágból: az illata....

2011. február 19.

Illusztráció.

Illusztráció Ady Endre: Anya és leánya c.verséhez.

                                                                 "Vagy fejét szomorúan lehajtva
                                                                    Búsul egy hideg sztrájk-tanyán ?" 

Filléres emlékeim IV.

Íme a parazsas vasaló.Nagyon féltett kincsem, valószínű az emlékek miatt, amik hozzáfűznek.
Gyerekkoromban mindig elbűvőlt, ahogy ott állt a sparhelt tetején magabiztosan. Addig egészen ártalmatlan jószágnak tűnt, amig édesanyám meg nem töltötte pirosló, szikrázó parázzsal , akkor aztán életre kelt, és vígan szánkózott a gyűrött ruhákon, símává varázsolva elnyűtt kis gönceinket.
Szerettem, amikor édesanyánk vasalt, mert ilyenkor jöttek a mesék...no nem mesekönyvből, soha sem értettem, hogy az a sok szép mese hol lakik édesanyám fejében. 
Mint ahogy azt sem értettem, miért önti el a könny néha jó anyám szemét vasalás közben.
Később aztán megértettem: édesapánkra gondolt, aki messze-messze húzta az igát, szegény kubikuslegényként járta az országot.Amikor Ady Endre gyönyörű sorait olvasom, mindig ezek az esték jutnak eszembe:
                                     "Anyám, az arcod úgy tüzel most
                                       S könnyeidet rejtegeted.
                                       Vajjon mi van édesapámmal
                                       Megint beteg?
                                       Vagy fejét szomorúan lehajtva
                                       Búsul egy hideg sztrájk-tanyán?
                                       Mi lesz velünk, és mindig így lesz?
                                       Édesanyám!
                                       Nem kis lyányom, nem lesz így mindig.
                                       De te ne búsulj, de dalolj.
                                       Már készül a te boldogságod
                                       Tán valahol.
                                       Kis lyányom, szörnyű az Élet.
                                       Csupa örökség, s csupa vád !
                                       A te jövődért izzad, harcol
                                       Édesapád !" 

2011. február 17.

Nyivátka

Keresgélek Nyivátka "arcképei" között, és azon töprengek, melyik adná vissza legjobban azt a szeretetet, ragaszkodást, amivel immár a második éve boldogít bennünket.
Nem tudom, honnan jött, egyszer csak itt volt.Keservesen nyávogott. Mindig. Nyávogott evés előtt, evés után, ivás előtt ivás után.El is neveztük Nyivátkának.
Annyira aranyos, amikor megkapja az ételét, nem esik rögtön neki, hanem felém fordulva egy kacskaringós nyivákolással megköszöni, és úgy áll neki enni....
Egyszer már férjnél is volt, miután egy nagy, vörös kandur megkörnyékezte, aztán a kandur is, és közös gyermekük is eltüntek, csak Nyivátka maradt nekünk...
Ülök a számítógép előtt, és érzem, hogy valaki néz. Szemem találkozik a gyönyörű zöld szempárral, a macsek kivülről, az ablakban ül, és onnan tart szemmel engem.....Tudom, hogy macskáéknál szokatlan dolog, de ő a hűség mintaképe.Bár a multkor megint láttam udvarlót körülötte.Most egy hasonló, fekete, zöld szemű fiúcica kerülgeti nagy óvatosan....Jól megvannak. 

2011. február 16.

MJ tudná...

Ma reggel, a bejárati ajtónk előtti jázminbokron ez a madárka gubbasztott. Nem ijedt meg tőlem, rámnézett a kis szemeivel, és nyugodtan ült tovább. Sajnos, az én madárismeretem kimerül a veréb, a galamb, a varjú, a cinke, és a rigó fekismerésében.Egyből arra gondoltam, hogy MJ ezt a madarat biztosan jól ismeri, beszaladtam hát a fényképezőgépemért.
Fantasztikus! Nemhogy megijedt volna, még le is szállt az ágakról, és csőrével szorgalmasan elkezdte csipegetni a direk erre a célra kidobott gyümölcshéjat, magokat.Néha azért kivácsian rámnézett, de nem zavartatta magát. A vaku villanása sem hozta ki a sodrából.Gyönyörködtem benne, és boldog voltam, hogy egy ilyen szelíd madár jött hozzánk.Közben aggódtam is, hogy talán beteg, amiért nem száll el.
Nem volt beteg. Egyszer csak megjelent Nyivátka, a fekete macskánk és a madár rémülten huss, elrepült....tehát Nyivátka a madarak réme ezek szerint, jöttem rá az összefüggésre.
Mégis. Ma már jól kezdődik a napom, hiszen ilyen kedves kis látogatóm volt.....Gyere holnap is ! 

2011. február 15.

Dani

Nem írtam még Daniról, életem Férfijáról, így nagy F-fel.
Dani az egyetlen unokám.Két és fél éves csodálatos kisfiú, akinek születése körül sok zűr volt....
A szülei végigrettegték a hónapokat, amikor még pocaklakó volt, és én nem csodálom, hiszen Dani testvére nem tudott megszületni, mivel magzati korában meghalt, angyallá lett...
Izgalommal vegyes csalódást éreztem, amikor a menyem közölte velem az ultrahang eredményét: kislány.Látták az arcomon, hogy valami nem stimmel, és faggattak, hát megmondtam, hogy én gondolatban, és álmomban is mindig egy szőke kisfiúval beszélgetek.Egy szőke, édes kicsi fiú volt a fejemben.
Persze, nem sokat törődtek az én "ábrándjaimmal", egy nagy rakat kislányruhával, kedves lánynévvel, boldogan készülődtek...lassan teltek a hónapok.Dani aztán hét hónaposan úgy gondolta, kicsi neki ez a ház, s kirúgta az oldalát.Megszületett.
Nagy volt az elképedés, de hamar belenyugodtak, a két bőröndnyi lánykaruha felkerült a padlásra, a Daniélla névből pedig könnyű volt Dánielt fabrikálni.
Dani baba korától egy szeretetbomba.Ha velem van, röpködök, és olyan könnyűnek érzem magam, mint egy lepke.Én még  ennyi szeretetet, figyelmet, kedvességet nem kaptam senki mástól.
És most itt van nálunk. Mélyen a szemembe néz, és úgy mondja: mama pettyünk.Ami annyit jelent, hogy fessünk.Előkapjuk a vízfestéket,és máris mázolunk.Úgy látszik a vérében van...talán valaha nagy művész lesz.
Ma nagyon boldoggá tett.Nem úgy hívott, hogy mama, hanem nemes egyszerűséggel a nevemen szólított: Panni pettyünk- mondta.
Most alszik. Őrzöm az álmát, várom, hogy kinyissa sötét szemeit, és megszólítson: cia Panni.... 

2011. február 12.

Kába szufla...

Ma reggel kerek egy órával korábban mentem ki a megbeszélt helyre, nyolc óra helyett hét órára.Nem boszankodtam, amikor a tanárnő a telefonban nevetve közölte, hogy forduljak vissza, és egy óra múlva majd felvesznek.Nem bosszankodtam, figyelmem inkább ismét a természetre irányult.
Érdekes idő volt.Bár nem pattogtak a mínuszok, mégis meglehetősen fáztam.Csípős szél fújt, a frissen húzott fogam helye is belesajdult, barátságtalan nap elé néztünk.
És akkor a fák mögött feljött.
No nem sokáig maradt, mert a szürke felhők hamar eltakarták a szemem elől, de pont elég ideig, hogy irtó jó kedvem kerekedjen, és előkapjam a fényképezőgépemet.
Mondom.Február dereka van, hideg, talán esni is fog, az ágak mögött mégis a tavaszt sejtetően ragyog a Nap. Meg is állapítottam rögtön, hogy ki korán kel, napfelkeltét lel.Ettől aztán végképp jó kedvem lett, amit egész nap nem sikerült senkinek sem elrontania.Köszönöm napocska....

2011. február 11.

Annie Lenox - A Whiter Shade Of Pale(Subtitulado) depende949

Filléres emlékeim III.

Egyik legkedvesebb emlékem ez a kis fadoboz, édesanyám varródoboza. Amikor még egészen kicsi voltam, jó magasra tették előlem, nehogy kedvem szottyanjon kotorászni benne.
Csak akkor láthattam közelebbről, mikor édesanyánk estefelé levette a kredenc tetejéről, és lámpafénynél megpróbálta összestoppolgatni, amit mi nappal széjjelnyúztunk.Az a stoppolófa most is benne van...
1964. február 14-én (jé, az most Valentin napja) jött egy nagy autó, és felpakotunk minden cókmókot, Nyergesújfalura költöztünk.Akkor ez számomra rettenetes volt.Tizennégy éves kamasz voltam, és imádtam a szülőfalumat, ahol minden kő, minden rét, minden erdő az ismerősöm volt. Már tudom, hogy szüleim miattunk, a három gyerek miatt választották negyvenhárom éves fejjel a költözést....hiszen remény sem volt arra, hogy a keszthelyi gimnáziumba járhassunk, az egy keresetből nem futotta volna. Márpedig drága jó szüleim fejükbe vették, hogy tovább kell tanulnunk.
Emlékszem, hatodikos voltam, amikor az osztályfőnök eljött hozzánk.Édesanyám éppen mosott a fateknőben, én pedig ott álltam mellettük. Minden szót hallottam.
"Erzsike - mondta - ezt a lányt muszáj taníttatni.Olyan, de olyan hangja van, hogy még operaénekes is lehet belőle"
Lehet, hogy szüleimnek ez volt az utolsó lökés, amiért ekkora elhatározásra jutottak.Eladták a kis házat, a földet, és ideköltöztek, mert itt munkahely volt, meg gimnázium.Édesanyám, aki imádta a természetet, a szabadságot, elhelyezkedett egy gyárba, három műszakban, apám szintén....
Ez a kis fadoboz jött velünk.Később a szemüveg is társult hozzá, s amikor édesanyám is elment, elhoztam magammal emlékül. Néha előveszem, és emlékezem.Persze, a könnyeim csorognak (most is).
A történethez tartozik, hogy nem lettem operaénekesnő..... 

2011. február 9.

Reggeli sóhaj

                                           
                                                             "Szülőföldem szép határa
                                                              Meglátlak-e valahára?
                                                              Ahol állok, ahol megyek,
                                                              mindenkor csak feléd nézek" 

2011. február 8.

Filléres emlékeim II.

Újra kinyitom a ládikámat. Apropó! Ezzel a ládával, vagy mivel kellett volna kezdenem, hiszen hozzá igazán sok-sok emlék fűz!
Az úgy volt, hogy nagyon rossz kislány voltam. Általában fiúkkal játszottam, mert velük jobban megértettem magam, mint a lányokkal.Így aztán korán megtanultam verekedni...
Volt egy fura család az utcánkban, három lakli fiúval, érdekes módon mindhárman egy osztályba jártak, mivel mindig megbuktak. Ez engem különösebben nem zavart, de amikor állandóan engem csúfoltak, hecceltek, azt már nem bírtam elviselni. Volt közük egy különösen gonosz, ragyás képű fiú, aki a legnagyobb ellenségem volt.Az még haggyán, hogy mindenféle sunkófejűnek, meg bárónőnek csúfolt, egyszer azonban nagyon elvetette a sulykot.
Édesanyánk akkor várta a harmadik gyermekét, a  "talán fiú lesz végre" öcsémet.Minket akkoriban nem avattak be az ilyen dolgokba, csak azt láttam, hogy édesanyám egyre gömbölyűbb lesz, vagy talán még azt sem.
Akkor ez a marcona, durva fiú azt mondta: "be-e-e, elmondom mindenkinek, hogy anyádnak meg gyereke lesz!"- és röhögött. Nem mintha tudtam volna, mit jelent, de láttam a gonosz , buta arcán, hogy nem kis dologról van szó, és nekimentem a táskámmal verekedve. Elsős voltam.
Addig huzakodtunk, mig a táska szétszakadt, a tanszerek a földre hullottak, persze, hogy én maradtam alul...Ez a jelenet még többszőr megismétlődött az év folyamán. A vége az lett, hogy a táska már nem volt javítható.
No, ekkor készítette édesapám ezt a csúnya kis fabőröndöt iskolatáskának. Nem mertem mondani, de nagyon szégyelltem ezzel járni az iskolába.  Megvígasztalt viszont az tudat, hogy ezzel sokkal jobban lehet verekedni...Édesapám csak a fejét csóválta, és mindig megjavította, ha kellett.
Később aztán kaptam új táskát, ez a bőrönd pedig szerszámos ládává avandzsált.
Nemrég, amikor kiürítettük szüleim lakását, megtaláltam. Tudtam, hol a helye.A szívemben.
 

2011. február 6.

Anumauri: Innen és Túl

Filléres emlékeim I.


Minden embernek vannak féltve őrzött emlékei, régi kedves tárgyai, amiket ha elővesz, megrohanják az emlékek...Ha kinyitom féltve őrzött kincsesládámat, furcsa dolgok akadnak a kezembe.
Itt van például ez a festett pléhtányér, amelyet öt éves koromban vett édesanyánk, mert akkor még az óvodába saját magunknak kellett vinnünk a tányért és kanalat. A húgom is ugyanilyent kapott.Nézem a sohasem hervadó, bár kissé kopottas pipacsot, búzavirágot, és egyszerre nagy felismerés lesz rajtam úrrá.Igen! Már tudom, honnan van az a nagy nagy szerelem a pipacsföldek iránt.Hiszen egészen kicsi koromban a tányéromról is ők néztek vissza rám.Látták gyermekkorom összes arcát. Látták, amikor boldog voltam, vagy szomorú.Látták, amikor sírva ettem meg a kelkáposzta főzeléket, ez volt az egyetlen étel, amit nagyon nem szeretettem, de meg kellett enni.

Aztán megfordítom , és mit látok? Abban az időben, 1955-ben ez a tányér tizennégy forint harminc fillér volt.Hatalmas összeg az én szegény anyámnak ! És duplán, mert a húgomnak is kellett venni.
Nem tudom, abban az időben mennyit ért ez az összeg, hiszen kicsi voltam.De azt tudom, hogy tisztes szegénységben, de nagy boldogságban éltünk.Édesapánk kubikolni járt a környéken, édesanyánk otthon volt, és nevelt minket,  két kézzel teremtve elő a napi betevő falatot.
Ehhez képest óriási kiadásnak látszik ez a két tányér .....És óriási szerencse, hogy pléhből készült, mert amilyen vásott kölyök voltam, már rég nem lenne.
Nézem a virágokat, és elindulnak a könnyeim.Kopp kopp kopognak a pléhtányéron. Érdekes.A pipacsok és búzavirágok  színe egyszerre felélénkül . Úgy ahogy szívemben a régi emlékek.

2011. február 5.

Jégcsapok

MJ blogját olvasva engem is megrohannak gyerekkorom édes-bús emlékei, és azok a nagy telek.
Nem tudom, a mai gyerekeknek mond-e valamit az szó, hogy "kapca", meg "ródli", de az én szívemet mintha egy meleg kis kéz simogatná, ahogy ezeket a szavakat olvasom.
Fáztunk hát. Hogyne fáztunk volna a kemény hidegben több órai csúszkálás után, de Peresztegi Imre még kitalálta ezt a jégnyalást.Öt éves voltam, és mindig fiúkkal játszottam inkább, mert olyan bátrak voltak, és nem nyivákoltak, mint némelyik lány.
Imréék alacsony kis házán gyönyörű jégcsapok lógtak.Az ügyesebbek gyorsan lekapkodták, és boldogan nyalták, csak nekem nem jutott a hideg csodából.Nem akartam sírni, de nagyon elkeseredtem.Akkor jött Matyi a "mentőötlettel", és én balga, nem láttam át a fondorlatot.
- Nézd ! A hidas alatt még mennyi van !
Tényleg.Gyönyörű nagy jégcsapok lógtak a disznóól hidasának deszkái alatt.És különlegesek , sárga színűek voltak! Még az sem volt gyanús, amikor Matyi álszent udvariasággal bemászott a hidas alá, és letörte nekem a legnagyobbat.Boldogan vettem a számba a gyönyörű színű jégcsapot,amikor Imre anyja megjelent az udvaron, és mindennek elhordta a fiúkat, amiért ilyen csúnyán elbántak velem lány létemre....Akkor nagyon fájt Matyi árulása.Annyira fájt, mintha a hegyes, sárga színű, disznópisi-jégcsapot egyenesen a szívembe vágták volna.Mert akkor még nem tudtam, hogy ez Matyi szerelmének első megnyilvánulása volt......

2011. február 2.

Ma meglátja?

Nagyon drukkolok, hogy ne lássa meg ma a medve a saját árnyékát, azaz ne süssön ki a napocska, pedig szeretem, ha süt.Mégis, amilyen megrögzött tavaszváró vagyok, és elhiszem a régiek megfigyelését, lesem az eget. Azt ugyan leshetem, úgy tűnik, nem kell izgulnom.Borús az idő, esőre hajló.Tegnap a TV-ben a nagyobb városokban szmogriadóról beszéltek...akkor meg mit izgulok?
No, majd estig eldől....Addig is teszem tovább a dolgomat, és fura, de egy évben egyszer azt kívánom, hogy ne süssön  ki a nap. 

2011. február 1.

Tartja magát...

Na bumm ! Megvettem egy csomó magot, mindenféle virágföldet, a tavasznak pedig nyoma sincs.Sőt!Ahogy bejárom a szakaszomat, kemény téli világ tárul a szemem elé.Kemény, de gyönyörűséges!A jó öreg fűzfák nemes egyszerűséggel menyaszonynak öltöztek, a levegő friss, hersegő...a hó ropog a lábam alatt.Nézem a most is gyönyörűséges kék Dunát.Olyan békés, olyan szelíd .A távoli szigetről madárhangok kavalkádja jut el hozzám, amúgy csendes minden.Ilyenkor az én lelkem is elcsitul, és olyan békességet érzek, mint még soha.
Elfelejtem a szombat esti riadalmat is, amikor megmozdult alattunk a nappali parkettája.Éppen Danival építettünk, amikor az ablakok nagyot nyögtek, a zongora nyekkent egyet, és furcsán mozgott alattunk a talaj.Soha nem éreztem még ilyent. "Emmi?" - kérdezte riadtan a kisunokám.Nem tudom honnan, de azonnal tudtam, hogy ez földrengés.Fejemben száguldoztak a gondolatok: mit is kell tenni ilyen esetben?Mit is tanultunk? Hónom alá kaptam Danit, és rohantam vele le a földszintre.Férjem épp a számítógép előtt ült, ő is érezte a mozgást, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget....talán felrobbant valami- mondta.
Ijedelmem akkor volt a csúcson, amikor egy darabig a telefonok sem működtek, ez már sok volt.
Érdekes.Attól, hogy nem tudtam sehova telefonálni, jobban beparáztam, mint magától a mozgástól.
Most itt állok a Duna partján és boldog vagyok, hogy nem történt nagyobb baj, és minden olyan szép. Igaz, hideg van, de nemsokára jön a tavasz! És a telefonom is működik....