2014. május 19.

Kicsi és nagy...








- Mama! - mondja a minap Dani.- Nekem kellene egy piros imakönyv.Tudod, mint a képes biblia !
- Hát hiszen van! - mondom, mert tényleg van néhány. -Miért kell pont olyan?
- Be szeretném vinni az óvodába megmutatni az Ákos bácsinak !
Ákos bácsi a hitoktató.
- De kicsim a képes Biblia több, mint két kiló. Azt becipelnéd?
- Igen, mert szeretném megmutatni. Meg meg is van szentelve...
"Egy lett az ötlet a tettel...", ahogy a dal is szól. Péliföldszentkereszten a kegytárgy boltban megvettem egy szép, piros, kicsi imakönyvet sok-sok képpel.
Az árus arcán mosolyogtam...
- Hányadikos a kicsi ?- kérdezte.
- Óvodás - válaszoltam nem kis büszkeséggel.

Gránátalmafa csemetementés...

Amióta Hévízen jártam, nem tudtam elfeledni, a szívembe véste magát forró szerelemmel...A gyönyörű, vérvörös virágok tömkelege megígézett. Ránéztem, és azt mondtam:
- Nekem ő kell !
Vettem is egy gránátalmát, megettem, a magokat gondosan leöblögettem, és mivel tél volt, ültetőföldem sem volt otthon, egy dobozkában betettem a hűtőszekrénybe.
Ahogy azt szoktam, ott is felejtettem vagy két hónapra.
Lelkiismeret furdalásom határtalan volt, ezért aztán elvetettem őket egy ládába.
Miután gondosan tanulmányoztam a szakirodalmat, tavasszal kipikíroztam a kikelt palántákat.
Mert minden szeme kikelt.
Osztogattam fűnek-fának, aztán a többit ősszel egy csomóban kiültetve a kertbe, aljas módon sorsukra hagytam őket...
A tél azonban nekik kedvezett. Minden palánta átvészelte az enyhe telet, látom, hajtanak, így egy csomóban gyönyörűen...nem tehetek mást - gondoltam magamban. Két év után itt vannak, nekem nőttek, muszáj megmentenem őket.
A mai délelőtt aztán ezzel telt el: gránátalma ültetgetéssel...
Arra gondoltam, szeretnék gránátalma lenni. Ennyi viszontagság után...még javában hajtanak
a kicsik...
Nem tudom, mit fogok csinálni velük, ha mind megmaradnak, ugyanis fagyra érzékenyek.
Internetről...

Internetről...
Internetről...




 Én nekik drukkolok.
Mert megérdemlik....
 

2014. május 8.

Hősök könyve - Rezi 1. rész

Nagyanyám...

Milyen nehéz a szívem ! Misére indulok... Nagyanyámért, akit nem ismertem...
Nézem a régi fényképet, nézem a fehér ruhás, magas derék asszonyt, aki Te voltál.
Sok szépet hallottam Rólad. 
Meg azt, hogy unokáid közül én hasonlítok legjobban Rád.
A Te emlékedre kereszteltek Annának.
Hogy férfiakat megszégyenítő erővel bírtál, nem volt számodra lehetetlen.
Hogy a négy fiad határtalan szeretettel csüggött Rajtad.
Hogy meleg szíved volt és hideg fejed.
Hogy győztél minden munkát, még kaszáltál is, ha kellett.
Azon a napon is úgy gondoltad, megtettél mindent.
Ennek tudatában, mint aki jól végezte dolgát, befordultál a konyhába. Ott értek a  felrobbant kézigránát gyilkos szilánkjai.
Egész délután szenvedtél estére lehunytad a szemed örökre. Nem tudtad megvárni a fogságból hazatérő fiadat. Nem tudtad meg, milyen a béke...
És nem érhetted meg unokáidat.
  Cserép Jánosné született Bakos Anna, 1898.01.29.
  Meghalt, megölték: 1945.05.09.

NYUGODJÁL BÉKÉBEN !

2014. május 4.

A beteg macska...

Eleinte nagyon haragudtam rá. Azt hittem, az ő nyomait láttam a kertben, főleg a zöldséges ágyásban...meg egyéb frekventált helyeken.
Aztán látom, hogy csak ül a szénarakás tetején, mindig ugyanott, mindig ugyanúgy...
Egy öreg, beteg, vak macska...
Ezt csak később vettem észre, addig mindig veszekedtem vele, egyszer aztán feltűnt, hogy nem igen veszi a lapot. Fejét felém fordítva rám nézett, a tekintetében pedig ezt láttam:
- Mit akarsz ? Hagyjál békén...Hagyjál meghalni.
Nagyon megsajnáltam. Kapálás közben elbeszélgettem vele...hogy mennyire bosszant a sok kaparás a kertben, és szépen kérem, ne menjen be többet.
Megértette-e, vagy csak a hangom lágyabb színéből gondolta, hogy már nem haragszom, de most már mindig ott vár.
Hályogos szemeit rám emeli, arcán nagy seb éktelenkedik, szőre csomókban lóg az oldalán.
Valamikor szép macska lehetett.
A lecke fel van adva...