Itt van például ez a festett pléhtányér, amelyet öt éves koromban vett édesanyánk, mert akkor még az óvodába saját magunknak kellett vinnünk a tányért és kanalat. A húgom is ugyanilyent kapott.Nézem a sohasem hervadó, bár kissé kopottas pipacsot, búzavirágot, és egyszerre nagy felismerés lesz rajtam úrrá.Igen! Már tudom, honnan van az a nagy nagy szerelem a pipacsföldek iránt.Hiszen egészen kicsi koromban a tányéromról is ők néztek vissza rám.Látták gyermekkorom összes arcát. Látták, amikor boldog voltam, vagy szomorú.Látták, amikor sírva ettem meg a kelkáposzta főzeléket, ez volt az egyetlen étel, amit nagyon nem szeretettem, de meg kellett enni.
Aztán megfordítom , és mit látok? Abban az időben, 1955-ben ez a tányér tizennégy forint harminc fillér volt.Hatalmas összeg az én szegény anyámnak ! És duplán, mert a húgomnak is kellett venni.
Nem tudom, abban az időben mennyit ért ez az összeg, hiszen kicsi voltam.De azt tudom, hogy tisztes szegénységben, de nagy boldogságban éltünk.Édesapánk kubikolni járt a környéken, édesanyánk otthon volt, és nevelt minket, két kézzel teremtve elő a napi betevő falatot.
Ehhez képest óriási kiadásnak látszik ez a két tányér .....És óriási szerencse, hogy pléhből készült, mert amilyen vásott kölyök voltam, már rég nem lenne.
Nézem a virágokat, és elindulnak a könnyeim.Kopp kopp kopognak a pléhtányéron. Érdekes.A pipacsok és búzavirágok színe egyszerre felélénkül . Úgy ahogy szívemben a régi emlékek.
Nekem is vannak ilyen emlékeim,a régi kakaós bögrém vagy a szekrény amire fel volt akasztva.Én is ragaszkodom a régi dolgokhoz evvel nekem is jó ötletet adtál egy bejegyzéshez köszönöm!
VálaszTörlésBizony "nagy pénz" volt, de még nagyobb érték lett!
VálaszTörlés"Filléres emlékeim olydrágák nekem...."
VálaszTörlésBizony a történet végén a betűk kezdtek összemosódni, nem is tudom miért, pedig füst sincs a közelben. Szép estét:)
VálaszTörlés