Szívbaj.

Nézem a messengert, 12 órája nem volt fenn.
Hívom telefonon, nem veszi fel.
Próbálom hívni a párját, semmi.
Ekkor már gondoltam, hogy kóc van, de nyugalmat erőszakoltam magamra, és vártam.
Vajon hogy telt az első éjszakája a kemo után? Rosszul van? Mi lehet vele? Cikáztak a gondolataim.
Fél kilencig bírtam, aztán nagy félénken felhívtam Miklóst. Szinte suttogva beszélt:benn vannak az ügyeleten Esztergomban, éjjel olyan rosszul volt, hogy a mentő vitte el...Bumm !
Kiderült, hogy a kemoterápia mellékhatásaként leállt az egész emésztőrendszer, őrült fájdalmai voltak...majd később elmeséli.
Folytak a könnyeim, ahogy nekiálltam a büntisütinek, de le kellett valahogy nyugodnom. 

Az a bizonyos büntisüti...

Délután aztán alig vártam, hogy haza érjenek, az első busszal a büntisütivel, almakompóttal felszerelkezve levágtáztam Nyergesre.
Ült az asztalnál , és jóízűen ette az "ászokos" menűt...
A vészhelyzet elmúlt, és ő éhes volt.
Nagyon boldog voltam. Boldogságomat még az sem homályosította el, amikor meglátva az almakompótot, nevetve így szólt:
- Valami rendes kajcit nem hoztál ? 
Halleluja !