Pogácsát Algernonnak....

Igen ! Végre eljött az idő, holnap utazom a szülőfalumba, Rezibe. Végre! Végre! Már tél óta erről ábrándozom, már tél óta gyötör a honvágy. Holnap utazom.
Kérdem a telefonban Jani bátyámtól, az egyetlen még élő nagybátyámtól, mi szeretne, mit vigyek?
- Semmit, semmit, csakis magadat ! - mondja . És még azt is hozzáteszi, hogy annyira örül a jöttömnek, hogy ha pár éve nem vágták volna le az egyik lábát, bizonyisten ugorna egy nagyot örömében.
- De mégis eszembe jutott Annuskám valami - mondja elbizonytalanodva.- Olyan régen ettem már egy jó kis sajtos pogácsát...tudod, olyant amit az ángyod szokott sütni.
Tudom hát. Hiszen még a számban van az íze annak a pogácsának, amit szegény ángyi, Isten nyugosztalja, sütni szokott.Meg aztán azt is tudom, hogy mégegyszer kellene születnem ahhoz, hogy olyan jót süssek, mint ő...de üsse kánya, nekiveselkedem, és megsütöm.Egyszer talán ezt is meg lehet enni.

Holnap aztán, hajnalok hajnalán elindulok a busszal, bőröndömben a kereskedelmi mennyiségű sajtos pogival.....
Igérem, mindenről beszámolok majd.