A zarándokút....2.régiós rózsafüzér zarándoklat 2011. május 14.

Már tavaly is szerettem volna részt venni rajta, de valami közbejött, azt hiszem éppen Erdélyben voltam a testvéreimmel. Ne gondolja senki (mint ahogy én régebben hittem), hogy a zarándoklás egyenlő egy megerőltető, mezitlábas gyalogláshoz a göröngyös, köves úton, nagy mea culpázás közepette, szóval nem....
Gyönyörű, napfényes reggelen gyülekeztünk az esztergomi Szent Anna templomban, hogy némi lelki útravaló után elinduljunk kettesével, kezünkben zászlókkal, feliratokkal. Hátranézve láttam milyen hosszú a sor, és ámulva vettem észre, hogy milyen sok idős ember indult neki ennek a nem is rövidke útnak. Azt is örömmel vettem észre, hogy utunkat minden kereszteződésnél rendőrök, és polgárőrök segítették, leállítva a forgalmat, vigyáztak ránk.

Hangosan imádkozva és énekelve értünk a Kis-Duna partjára, amin aztán teljesen végigmenve, néhány templomba is betérve, néha néha megpihentünk. 

Csak ámultam, bámultam...Néztem az arcokat, ifjakat, és idősebbeket, gyerekeket, akik zokszó nélkül jöttek velünk...

Láttam, egy idős nénit, akit a lánya tolókocsiban tolt a menet mellett. Láttam idős bácsit, kezében hatalmas , "Jézus szeret téged " feliratú táblával.Láttam bottal bicegő embereket, akik kitartóan rótták az utat.És láttam, amint a kapaszkodón nehezen lépkedőket a fiatalabbak átkarolják, és segítik megtenni a jó pár kilométert.Valami nagy-nagy nyugalom szállt meg, valahogy éreztem, hogy jó helyen vagyok....

A Szent György templomban, mely uticélunk volt, harangszóval, kedvesen fogadtak bennünket az ottaniak.Szentmise után pedig az olvasókör udvarán terített asztal várta a zarándokokat, zsíros kenyérrel, süteménnyel, kávéval és üdítőkkel, hogy leöblítsük az út porát  Hogy elfáradtunk-e? Testileg igen. De a lélekben gazdagon, boldogan gondolok erre a szép napra.S ha megtehetem, jövőre is részt veszek rajta. Mi úgy mondjuk: ha Isten is úgy akarja....