Szerencsés Dániel.

2008.08.08.  Idejött közénk, megszületett, mert úgy gondolta, sietnie kell, sürgős segítség kell a világnak.

Ő a kisunokám. A születése körül voltak némi fennforgások, de ma már szinte feledésbe merültek.

A szülők, az orvos véleménye szerint kislányt vártak. Emlékszem, két bőrönd kislányruha is összejött, de okafogyottá vált.

Én mondtam ugyan, hogy kisfiú lesz, de nem hitték el.

Hogy miből tudtam ? Éjszaka álmodtam egy édes, szőke kisfiúról, aki egy nagy, kékpettyes labdát nyújtott felém, és mosolygott.

A többi már  szuperszonikus sebességgel folytatódott. A gyerekeim  most sem bírták ki a Balaton nélkül, és hiába aggódtunk , lementek Füredre. A Viki elég bevállalós csaj, jól érezte magát,

meg különben is, még két hét volt hátra a szülésig. Az orvos szerint.

Hát nem volt, mert a Dani úgy döntött. Mert itt is hatalmas szerencséje volt, hiszen rohammentő vitte a veszprémi kórházba, azonnali műtét kellett, mert a köldökzsinór rá volt tekeredve a kis nyakára...

Megtörtént a csoda, megszületett épségben, egészségben, és bár a szülei csupa lány névvel készültek, édesanyja jó megérzéssel a Dániel nevet mondta be. 

Telitalálat volt....

Jancsi halála...

Szomorú hír járta végig a Kisvasút utcát. Szembe szomszédom halálhíre terjedt el gyors ütemben.

Igazi erdei ember volt. Tőle tudtam meg ennek az erdőrésznek a nevét is : Jancsi halála...

Mostanában már nem volt itthon, egyedül élt, a lábai fájtak, nem volt már jó neki a kis házban, bevonult a Szépkorúak otthonába.

Egy ideje tényleg nem láttam, szíven ütött, a hír , hogy Jancsi meghalt. Kicsit sírdogáltam is, hiszen majd' 50 évig voltunk jó szomszédok. Mindenben segített, ha hívtuk, jött. Az első sárgabarackot, az első érett fügét mindig tőle kaptuk. 

Most meg ez a szörnyű hír.  amíg szomszédunk vplt

A  kis erdészház, ahol Jancsi lakott,  amíg szomszédok voltunk..  Jó szomszédok.

Tegnap reggel megyek a boltba, hát ki biceg szemben velem, mint János. Teljesen élőnek tűnt, kicsit húzta a lábát, de azt már megszoktuk.

Nem értette, miért borulok a nyakába, és adok két cuppanós puszit az arcára...

De megörült a pusziknak, láttam.

Aztán elmeséltem, mit hallottam.

- Hát ki talál ki ilyeneket -szörnyülködött. Még ilyent ! Hát látod, élek !

Nevetett, és újra átölelt.

Aztán búcsúzóul csak annyit mondott :

- Tudod, mit mondanak arról, akinek még életében halálhírét keltik?

Szinte egyszerre mondtuk :

- Hogy még sokáig fog élni !

Bizony bizony . Így ért véget a szomorú hír , amit a "Jancsi haláláról" meséltem.

- Élj 100 évig még ! - Kívántam neki búcsúzóul.

- Meglesz Pannikám ! - mondta. Csakazért is !

 Talizmán.

Tegnap kaptam egy barátomtól. Forgatom, nézegetem az üvegdarabot, kedves, szép érzések futnak át rajtam.

Sima, kellemes, sejtelmes. Arra gondolok, micsoda gyógyhatása lehet ennek a kis talizmánnak, ha már a kezemben tartása is jóleső.

Most őrülten keresem neki a megfelelő helyet.

Zsebben nem hordhatom, az veszélyes rá nézve.

Talán a 635 db táskám egyikébe tegyem ? De melyikbe ? Hiszen jól elfelejteném, és ott kotorásznék a piros, a fehér, a fekete táskák között teljesen kétségbeesve...Rossz ötlet.    

A fejpárnám alá sem tehetem , mert amilyen rossz alvó vagyok, addig kecmeregnék, míg leverném.

A pénztárcámban sincs jó helye, szinte biztos, hogy kirántanám, amikor kapkodva keresnék benne valamit, mondjuk a bankkártyámat szoktam.

Egyszer csak megakad a szemem egy helyes kis hímzett zacskón, a számítógép mellett lóg kihasználatlanul. Még a Barbarától kaptam jó régen.

Megvan !  Jobb helyet nem is találhattam volna neki. Mivel úgyis mindig a számítógépen lógok , így közel lesz hozzám, és egészen közelről ontja rám majd áldásos hatását. Így jó. Mellé raktam a kis kőszívet is...                

Elment....

Meghalt a barátnőm, elment....egész éjjel vele álmodtam.Érdekes.Fiatalok voltunk, szépek és jókedvűek.És kicsattanóan egészségesek.....milyen jó volt! Együtt készülni az ünnepekre, te ezt sütsz, én azt....megbeszélni az élet dolgait, megvígasztalni, ha fáj valami, és segíteni, segíteni...ebben nagy mester volt.Még betegen is főzni akart nekem, amikor egy napra el kellett utaznom.Majd' harminc éves barátságunk alatt többszőr segített ő nekem, mint én neki.Valahogy fórja volt ebben.Ami nagyon fáj, hogy nem tudtam meglátogatni a kórházban.Az első napokban még kómában feküdt, aztán mire magohoz tért, én lettem őrült náthás, és köhögős.Nem mertem vállalni a kockázatot, hogy megfertőzzem amúgy is legyengült szervezetét.
Mondom.Egész éjjel vele álmodtam.Reggel aztán jött a telefon, barátnőm az este örökre lehúnyta szemét.
Egyszer, amikor nagy jókedvűen savanyúságot raktunk el télre, persze azt is közösen, olyan hála, és szeretet kapott el, hogy mondtam egy nagy hülyeséget: Ígérjünk meg valamit.Ígérjük meg, hogyha meghalunk, viszünk egymás sírjára virágot....Rámnézett, és elnevette magát: Jó, majd éjfélkor találkozunk a nagykeresztnél...
Ekkor kapcsoltam, mit is mondtam.Azt akartam.....azt akartam mondani, hogy ígérjük meg, ha valamelyikünk hamarabb hal meg, visz a másik sírjára virágot.
Akkor még úgy tűnt, az a másik én leszek, hiszen megtámadott a halálos kór, a mellrák.
És IGEN! Az életemet is ő mentette meg.Azzal, hogy nem hagyott siránkozni, nem hagyta, hogy a fejemet a homokba dugjam, hanem azonnal intézkedett.Telefonálgatott, kiosztotta a szerepeket, és másnap már a kórházban találtam magam.Nem érted, te lüke? - mondta.Itt minden perc számít.....

Ő tudta, de én nem. Náthásan is be kellett volna mennem a kórházba látogatni.Megfogni a kezét, és elmondani, milyen jó ember ő, és mennyire szeretem.
Már késő.
Vihetem a virágot....