Jancsi halála...

Szomorú hír járta végig a Kisvasút utcát. Szembe szomszédom halálhíre terjedt el gyors ütemben.

Igazi erdei ember volt. Tőle tudtam meg ennek az erdőrésznek a nevét is : Jancsi halála...

Mostanában már nem volt itthon, egyedül élt, a lábai fájtak, nem volt már jó neki a kis házban, bevonult a Szépkorúak otthonába.

Egy ideje tényleg nem láttam, szíven ütött, a hír , hogy Jancsi meghalt. Kicsit sírdogáltam is, hiszen majd' 50 évig voltunk jó szomszédok. Mindenben segített, ha hívtuk, jött. Az első sárgabarackot, az első érett fügét mindig tőle kaptuk. 

Most meg ez a szörnyű hír.  amíg szomszédunk vplt

A  kis erdészház, ahol Jancsi lakott,  amíg szomszédok voltunk..  Jó szomszédok.

Tegnap reggel megyek a boltba, hát ki biceg szemben velem, mint János. Teljesen élőnek tűnt, kicsit húzta a lábát, de azt már megszoktuk.

Nem értette, miért borulok a nyakába, és adok két cuppanós puszit az arcára...

De megörült a pusziknak, láttam.

Aztán elmeséltem, mit hallottam.

- Hát ki talál ki ilyeneket -szörnyülködött. Még ilyent ! Hát látod, élek !

Nevetett, és újra átölelt.

Aztán búcsúzóul csak annyit mondott :

- Tudod, mit mondanak arról, akinek még életében halálhírét keltik?

Szinte egyszerre mondtuk :

- Hogy még sokáig fog élni !

Bizony bizony . Így ért véget a szomorú hír , amit a "Jancsi haláláról" meséltem.

- Élj 100 évig még ! - Kívántam neki búcsúzóul.

- Meglesz Pannikám ! - mondta. Csakazért is !