Most talán...

 Ezzel kelek reggelente. Ezzel a gondolattal. És nagy elhatározásokkal. Ma ezt fogom csinálni, azt fogom csinálni...

Friss vagyok, tele elképzelésekkel, tervekkel.

És ahogy múlnak az órák, úgy párolog el az én kedvem is.

Egyetlen kérdés , ami jellemző ezekre a napokra: "Minek ?"

Szeretném tudni, mi történik velem, úgy mégis ? Mi a bajom ? A gyászév már lassan letelik, halványul az ő emléke is.

Aztán reggel, amikor könnyel teli szemekkel ébredek, elképedek. Honnan tud ennyi könny előjönni ? Miből ? Kitől? Miért ?

 Jóbarátom azzal vigasztalt a múltkor:

- Nem baj csibe, bőgjél csak. Kevesebbet fogsz pisilni...

Nincs mese, gondoltam, segítséget kell kérnem valami pszihodoktortól. Keresgélek a telefonkönyvben, forgatom a lapokat , és elképzelem magam, úgy, mint a filmekben .

Fekszem az ágyon, és a doki ott ül, jegyzetel, és én csak mondom.

Érdekes, hogy soha nem női orvost látok jegyzetelni, hanem fiatal, csinos férfi dokikat...ez a felfedezés nagyon meglepett. Meg az is, amikor az utcán rám néz egy férfi, és én visszabámulok rá. Úristen, mi történik velem ?

Barátnőm megfejtette a rejtvényt.

- Cserép - mondta. - Te nem bírod a magányt. Keresünk neked valakit, na.

Attól fogva nem volt nyugtom tőle. Mindenféle férfiaknak mutatott be, elcipelt közös bulikba, ahol általában az történt, hogy ő bepasizott, én meg ott kortyolgattam egyedül az italomat. Közben csúnyának, elesettnek éreztem magam, és ezerrel bántam már, hogy hallgattam rá.

Aztán reggel valami történt. Kinyitottam az ablakot, a nyár édes illata tolult be a szobámba, és egy édes kismadár a fenyőfán diadalmasan trillázott, a nap besütött, és én boldognak éreztem magam.

És akkor zene, és kávé, talán még tácoltam is. Ismerkedős pasik nélkül, egyedül, mégis jókedvűen...

Valami történt...