Nem igaz. A szürkének nemcsak 50 árnyalata van.
Többszáz, bizony, annyi van neki.
Szürke ég, szürke felhők, szürke út... ismerős. De amikor már a virágos rétet, a fákat, az embereket, a házakat, a reggelt, a delet és az estét is szürkének látod, akkor már baj van.
A legborzasztóbb érzés, amikor bele nézel a tükörbe és egy szürke, meggyötört arc néz vissza rád.
Először még reménykedsz, hogy nem, nem te vagy az, biztosaan a fürdőszobai pára szállt rá a tükörre, attól van. De rájössz, hogy csak áltatod magad.
Állsz a szekrény előtt, és azon tünődsz, hogy melyik szürke ruhádat vedd fel ma, mindegy, kikapsz egyet, hozzá egy szürke cipő, és indulsz is a szürke emberek szürke kis boltjába.
Magad is érzed, hogy ez már nem mehet így tovább, de nem tudod, mitévő légy.
Amikor eltűnnek a színek, a lélek megbetegszik. Aztán, mivel a lelked is beszürkült, a szíved kezdi megadni magát.
És nem veszi észre senki. Nem veheti észre, mert tovább mosolyogsz, mint akinek semmi baja nincs az égadta világon, és elhiszik neked, hogy jól vagy, nincs semmi gond.
Persze ők nem szürkének látják a dolgokat, hanem a rendes, igazi színekben. És megnyugodva hagynak magadra, hisz mindent rendben találnak...
Még a színtévesztőknek is jobb, hiszen ők látják, legfeljebb csak összecserélik a színeket.
Aztán egy júniusi reggelen, mikor hunyorogva kinézel az ablakon, meglátsz egy édes kis virágot a fű között. Érdekes - gondolod magadban , nemcsak fehér, de a szirmok külseje rózsaszín, vagy milyen. És nini, ott egy másik , az meg talán pipacs, mert olyan szép milyen is ? Piros !
A fű meg zöld, és szép kék az ég !
Üdvözöllek e színes világban . Meggyógyultál !
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése