2013. december 13.

Egyik nap sírok, másik nap nevetek...

Mivelhogy szomorúságom örömre változott...jön a Dani.
Amikor a kisembernek kezdődő tüdőgyulladása volt, nagyon odavolt az egész család.
A látványos gyógyulás közben hatalmasakat játszottunk.
Volt bújócska ( a lakás minden zugában, 2 egész óráig) , aztán kirakósdi, vagyis kiállítást szervezett, és az egész lakást telerakta "régesrégi" könyvekkel, járgányokkal. Én voltam a látogató, jegyem volt, amit többször kezelt (kb. húsz látogatást tettem a kiállításon a kedves idegenvezető örömére ) . Aztán báboztunk, aztán...hogy hogyan került a sarokkádba, azt nem tudom, de csak nagy nehezen tudtam rábeszélni, hogy kijöjjön.
Gyorsan kora este lett...az egész nap úgy szállt el, mint a sóhaj.






És nem beszéltem még a " nagy koncertről",amit gitárszólóval is megfűszerezett...
Hát így történt, hogy mára teljesen meggyógyult, hála a Jóistennek, meg a nagy adag antibiotikumnak.
Ma pedig Süttőre jön, játszhatunk tovább, látástól Mikulásig, hiszen így is mondhatnám, mert persze a Mikulás is ő volt... 
Aztán, mikor az öreg királyné megirigyelte a kis királyfi jódolgát, ő is bemászott a fürdőkádba, de ez titok. Közben azért persze megőrizte kellő méltóságát, bár igencsak nehezére esett...
 

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy Dani meggyógyult, még sok ilyen szép napot kívánok nektek :)

    VálaszTörlés
  2. Nem akarom az antibiotikumokat leszólni,de azért a szeretet, a gondoskodás, a boldogság és a vele járó lelki egyensúly nagy gyógyerő. S ebben bíz igen nagy a szerepe Panni királynőnek!

    VálaszTörlés
  3. Igen,figyelemmel kísértem a kis unokád állapotát. Örülök, hogy rendbe jött. Puszillak benneteket.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyos a kis unokád, és persze Te is, ahogyan játszani tudsz vele.
    Örülök, hogy meggyógyult.

    VálaszTörlés