 |
| Havasan... |
 |
| Hó nélkül... |
Csak akkor nyugodott meg, amikor nevetve, megkönnyebbülve elmeséltem neki, hogy évek óta abba akartam hagyni már ezt a közel harminc éve tartó tevékenységemet...
No nem a díjazást keveselltem, ami a négy hónapra összesen 6000.- forint volt már hosszú évek óta, nem. Egészen más történt.
Elkezdtem félni. A kora reggeli ködös sötétségben a Duna partján egyedül mászkálni nő létemre...hát nem valami biztonságos, főleg a mai világban. Néha pedig a kóbor kutyák támadtak meg, melyekből egyre több van a környéken.
Sokszor csúszkáltam a jeges havon, néha elestem, bukdácsoltam a parti jégtáblák között, és igen, be kell vallanom, újabban fáztam is !
Férjem már évek óta könyörgött, hogy adjam fel, ez így ahogy van, nagy hülyeség, de nekem nem volt szívem ott hagyni a jó öreg Dunát a naponta változó, szépséges arcával...
Most vége. Kicsit fáj, de fellélegzem. Aztán az jár a fejemben, hogy mit fogok én télen kezdeni hajnalok hajnalán...De majd kitalálom.
Emlékszem arra a havas fenyőre korábbi bejegyzésből. :) Nincs gond. A Duna nem vész el, nem kell hajnalban indulni, indultok később, mikor már enyhül, s együtt. Néha a férjeddel, néha Danival, néha hármasban. :)
VálaszTörlésA Dunától azért ne búcsúzz el, télen szép fotókat lehet róla készíteni, mikor nincs nagyon hideg és egy kicsit süt a napocska :)
VálaszTörlésDani biztos benne lesz...de azuram...
VálaszTörlésMajd Dani segít elcsábítani. "Azuram" is csak nagypapából van! :)
VálaszTörlésHát elmehetsz néha felügyelni, hogy jól megszámolták e azokat a jégcsapokat...(szakmai ártalomból)...
VálaszTörlésCsodáltam mindig a bátorságod... bizonyára kicsit furcsa lesz, de meg lehet szokni a másik állapotot is!
VálaszTörlésHobbinak nagyon jó volt !
VálaszTörlés