Jégfelelős....

Eddig le sem mentem...hiszen enyhe idő jellemezte eddig a telet. Ma azonban megijedtem. Nem a mínusz két foktól, hanem attól a gondolattól, hogy amilyen alacsony a Duna vízállása, akár parti jég lehet.
A férjem ekkor fordult a másik oldalára:
- Őrült vagy ! - mondta. Hogy lenne már jég...legalább egy hétig kell nagyon hidegnek lennie ahhoz.
Még morgolódott valamit, de nem érdekelt, csizma föl, sapka, kabát, sál, távcső, és irány a szokott partrészem. Hát... jégnek ugyan nyoma sincs, de a kép, a jól ismert téli kép a régi. Jó öreg Dunánk megszokott téli arca. Már vagy huszonöt éve vagyok jégészlelő, de ezzel a látvánnyal nem tudok betelni. Kedvenc fám sötétzöld ágai susognak a szélben :

- Itt van...újra itt van.Kezdődik - suttogják. Lassan szállingózni kezd a hó, és én hatalmas nyugodtságot, csendes boldogságot érzek.

Hazafelé veszem az utam. Most nem járom be mind a három kilométert, felesleges. Furcsa az ég alja.Piros. Aligha szél nem lesz.