Helló világ !

Nekem ő tetszik.

Keresem a locsolókanna rózsáját, de nincs, hátra kell mennem a kert végébe.Furcsa kis hangok ütik meg a fülemet: nyüsszögés, cérnavékony vau-vau,  ilyen hangok. Azt hittem rosszul látok.Öt fekete kis gombóc szalad felém, illetve csak négy, mert az ötödik beakadt a drótba, onnan a nyüsszögés.

Az anyuka...

Látjátok, így kell átmászni...

Segítség!Fennekadtam!

Most hogy menjek vissza?

Kicsit ezt most megrágom...

Írtam egyszer egy kis tacskólányról, aki mindenáron hozzánk akart bekvártélyozni, de nem mertem befogadni, mivel azt hittem van rendes gazdája.Nem. Mint kiderült a gazdája megunta, és elzavarta hazulról, már új kutyája is van.Nem minősítem őt, de meg van a véleményem róla, és másoknak is. Így történt, hogy a kis tacsinak több helye is volt, ahol az ételen kívűl jó szót, símogatást is kapott.Aztán öszeakadt aranyszívű hátsó kertszomszédommal, Janival, akinek megesett a szíve az akkor már vemhes kiskutyán, és befogadta.Aztán megszülettek a kicsik, és most már elindultak világot látni.Első dolguk volt átmászni a kerítésen.Megpróbáltam egyszerre mind az ötöt lefényképezni, de lehetetlen volt az izgő-mozgó kis ördögfiókákat összeterelni. Egyik nekem nagyon kedves, az ölembe kapaszkodott, és úgy nézett rám kiváncsian.Gombszeme, mint az anyukáé.Jani szerint már van gazdájuk, és húsvétkor elviszik őket. Legalább az ő sorsuk már elrendeződik. De mi lesz az anyukával?