2019. november 5.

"Elmonkosodásom" története...

Zötyögünk a buszon...egykedvű arcok, unalmas bámészkodás.
Ekkor felszáll az anyuka a kb négy éves kislánnyal.Kapaszkodva lépegetnek hátra, amikor a kislány hatalmasat tüsszent, persze még a zsepit sem volt ideje elővenni, így aztán a markában landolt a tüsszentés mellékterméke.
No nem sokáig, mert tovább kapaszkodva araszolnak hátrafelé, a kislány a tüsszentős kezével minden egyes ülőke kapaszkodóját  ügyesen megfog. Elhaladnak mellettem, és én megérkeztem...fel kell állnom.
Szinte hallom a kétségbeesett Monk hangját:
- Kendőt, kendőt...- Venném elő én is a kendőt, de a sofőr már indul is, muszáj megkapaszkodnom valamiben.
Megkapaszkodtam. Szemem előtt rút, zöld bacik, és vírusok ugráltak, és teljesen rosszul voltam a gondolattól, hogy meg kellett fognom a kapaszkodót.
Milyen is az ember ! 
Ahelyett, hogy leszállva egy törlővel megtörölve a kezem boldogan indulok tovább, csak arra tudtam gondolni, hogy most biztosan beteg leszek ! Haragudtam a kislányra, mert tüsszentett, az anyjára, mert nem segített neki, és magamra, hogy mégis megfogtam a kapaszkodót...
Nem lettem beteg, és szégyellem magam ezért, lehet, hogy nem nézek több Monk-filmet, mert a rengeteg fóbiájából biztosan ragadt rám még pár.

1 megjegyzés: