Jön már a bika....

A frászt hozta rám....Cirógató napsütésben végre kimentünk a kaszálónkra, hogy a szélén lévő két jófajta diófánk termését felszedjük, mielőtt más, ügyesebb emberke meg nem előz bennünket...Száraz lomb zizzen, nyájas, gyönyörű délután van.Ahogy ott kotorászok, érzem, hogy valaki figyel.Ahogy feltekintek, szemem a bika kíváncsi szemével találkozik, akit sajnos nem vettem észre. Valaki kikötötte, hogy legelgessen ott, de fogalmam sem volt, milyen hosszú az a kötél.

 Persze, hogy sikítottam...Erre aztán  nagy dobogással megindult felém, és igencsak barátságtalan volt a nézése...Eldobva diót, botot, szaladtam az autónk felé, a bika utánam...a kötél azonban megfeszült, és hála az égnek nem engedte tovább.

Erre aztán végképp megvadult őkelme, és első mérgében a szénaboglyának esett neki, szarvával össze-vissza öklelte hatalmas port kavarva.Mikor a boglyát elintézte, ismét engem vett célba.

Nagyon megijedtem. Ha elszakad a pányva, vagy kihúzza a karót, amihez kikötötték, nekem végem! A férjem csak nevetett. Kiderült, hogy ő már régóta jó barátságban van a bikával, mivel többet jár a földre, mint én.

A bika meg, mintha érezné az erőfölényt, folyamatosan engem bámul, ha én mozdulok, ő is, ha megállok, ő is megáll.

Sose lássak diósbeiglit, de én nem kockáztatom az életemet ! Beültem a kocsiba, és onnan fényképeztem.Addigra már megszelidült...Állt a napsugarak alatt,  nyugodtan nézegetett, és a szeme! A szemében láttam valami kajánságot....olyasmit, mint a férjem szemében.

Kőfejek.

a tíz perces

az öt perces

és a nyolc perces

az ünnepelt....

Igen, olvastam, hallottam már róluk, a gyógyító kőfejekről Esztergomban. Aztán arra gondoltam, hogy itt van szomszédunkban, és még nem is látogattam meg őket. Meg arra is gondoltam, hogy hiszen annyi mindent megpróbáltam már, hogy elűzzem a rémet, akkor ezt az egyet miért ne próbálnám ki?
Nosza rajta ! Az idő gyönyörű, ketten vagyunk a férjemmel, ki kérné számon, hogy a befűszerezett csirkecombok visszakerülnek a hűtőbe, majd este....hiszen akkor is megsülhetnek, irány Esztergom!
Csak arra nem gondoltunk, hogy a híd körül hatalmas banzáj van, a Valéria híd újraépítésének, és megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelték kicsik és nagyok.Vásári forgatag, bicikliverseny, futóverseny, néptáncosok, finom illatok, hideg sör, amit akartok. Nem bántuk.

Gyönyörű Esztergom...

A Kisduna....

...és a nagy

engem inkább az ilyen sátrak vonzanak....

ahol a férjemet megtaláltam

A kőfejeket a prímáspalotánál azért meglátogattuk...illedelmesen eltöltöttem előttük az előírt 10, 5, és nyolc percet. Közben elbeszélgettem egy vidám könyvárussal az élet szépségéről...férjem, aki eleve nem hisz semmi ezoterikus dologban közben eltűnt, de sejtettem, hol találom meg.Beszéljenek helyettem a képek.

"Maccin"

Felfedeztük magunknak a csokis-mazsolás maccint, tisztességes nevén muffint. Dani hívja maccinnak, és nagyon szereti, mint a mellékelt kép is mutatja.Végtelenül egyszerű, még az én kis sütési tudományomat sem haladja meg, sőt, egyre finomabb lesz, ahogy csiszolódik ez a tudomány...
Hozzávalók: 20 dkg cukor,
                       3 kanál kakaó
                       20 dkg liszt
                         1 zacsi sütőpor
                       20 dkg Ráma margarin
                        2 dl tej
                        3 tojás
                       10 dkg mazsola
                          1 tábla csokoládé (én a kicsi miatt nem étcsokival készítem)
Semmi fakszni, a tojást, a cukrot, a margarint jól kikeverem, majd jön a kakaóval és sütőporral elkevert liszt, a tej, és a végén a mazsola, és az apróra vágott csoki.Kb. 180 fokon 20 perc alatt kisül.
Az elkészítése egyszerű, és gyors...a siker frenetikus.
                    

Ma Majk....

A zoknipárosítás unalmas tevékenysége közben férjem berobban a szobába:

- Na, akkor megyünk Majkra? - szólt a felesleges kérdés.Teljesen felesleges. Csapot, papot, zoknit otthagyva indultunk...mint írtam, nem vagyok egy túlságosan rendmániás nő. Na, de megérte !

én így láttam

Mindig is elbűvölt ez a hely....Meg aztán egy képet is akartam festeni közelgő kiállításunkra.Igaz, a képre csak 10 perc jutott,  de a tanárnő szerint "jópofa" és bekerült a válogatásba ez az akvarellem.
Gyakran elgondolkodom, vajon miért érzem magam olyan jól, valahányszor ezen a helyen járok ? Talán a híres Szent György vonalak, talán a táj csodálatos szépsége, nem tudom. Valahogy otthon érzem magam.. Vagy lehet, hogy egy másik életemben itt éltem a kolostorban kamalduli  szerzetesként? Á, nem lehet, hiszen a némasági fogadalomba beleőrültem volna...

Nézzétek a vadgesztenyefát !

Én mondom, példát vehetnénk róla...Áll a nagyforgalmú 10-es  út egyik éles kanyarában, néhány társával együtt. Szívja a kipufogógázt, valaha dús lombját a szeptemberi szél cibálja, barnuló levelei lassan, pörögve hullanak alá....ősz van.

Jó kis pesszimista gondolatok járnak a fejemben, nem sok kedvem van, amikor kinézek az autó ablakán, és nem hiszek a szememnek ! A négy fa közül egyik, fittyet hányva a naptárnak, a kipufogógáznak, a szélnek, gyönyörűen virágba borult!
Ágain vidáman integetnek a krémszínű, bolyhos virágok, mint megannyi fehér gyertya. Mellettük ott csúfoskodnak az elszáradt, zörgő falevelek, és ott mosolynak az üdezöld , tüskés kis termések, a földön, a fűben pedig már a héjából kivetkőző barna kis gesztenyék...

Lenyűgöző látvány ! Nőtársaim! Nézzétek! Nincs vége a világnak, ha az évek egy kicsit elszálltak is....Hiszen van másod- talán még harmadvirágzás is...Csak meg kell becsülnünk.
Közben a nap is kisütött, és a fa ott pompázott a napsütésben.
Alig tudtam ott hagyni a látványt, csak férjem morcogása térített magamhoz, miszerint elég már a fényképezésből.
Most valahogy ez sem hozott ki a sodromból.
Vajon miért?

Az örök fiatalság titka....

Idős barátném a napokban töltötte be a 84. évét. Mit mondjak? Ahogy elnézem kevés ráncú arcát, gondozott ősz haját, mindig tip-top öltözetét, irígykedem, és csak reménykedni tudok abban, hogy TALÁN megérem én is ezt a szép kort, és TALÁN olyan jó formában leszek, mint ő.....
Amikor majd' harminc éve nyugdíjba vonult, esküszöm, semmivel sem nézett ki jobban, mint most.Talán, talán a haja lett fehérebb, de jókedve, aktivitása, szorgalma a régi...Sürög egész nap, süt-főz, a lakása ragyog, szép a kertje...Csodásan tartja magát.
Ezt el is mondtam neki a köszöntése alkalmából, amikor vittem a kis ajándékomat, és a pár szál virágot.
Eleinte mosolyogtam, amikor azt kérte, nem kell csoki, meg bonbon, mert az csak hizlal.
- De tudod, mit ? - mondta nevetve.- Egy olyan rúzst, amilyet te is használsz, szívesen elfogadnék....
Nem, nem képedtem el, egyáltalán nem tartom hiúnak, megvettem a világos rózsaszínű, gyöngyházfényű rúzst, amire olyan nagyon vágyott. Megvettem az én ízig-vérig  igazi nő barátnőmnek, és ezzel kívántam hosszú, boldog életet neki.Mint kiderült, régóta szeretett volna egy ilyen rúzst, de az üzletben restellte kérni. Kérdezem, mi az amitől az ember ilyen szép kort, ilyen ragyogó erőben megérhet. Gondolkodik, aztán kivágja őszintén:

"Barátosném"- ahogy én hívom ...

- A szerelem, a szeretet ! Anélkül nem ér semmit az  élet...- és már viharzik is befelé, kipróbálni az ajándékot.
Mondasz valamit Marcsikám - gondolom magamban, és mosolyogva elindulok hazafelé....