Szeretetpogácsa.

Csörög a telefon, a cseresnyeszemű keres... 

- Anya, holnap jövök. Mert tudod, itthon van a Móni, és találkozni fogunk, és kérlek süssél pogit.Jó sokat.

Móni  és Barbara kisgyermekkoruk óta barátnők.Óvoda, iskola, a viharos tinédzser-kor, és sok-sok együtt töltött nyár van a hátuk mögött. Az Élet , ez a nagy rendező azonban közbeszólt, és jó messze került egymástól a két barátnő. Mónika Angliába ment férjhez, és két kicsi gyermekével csak ritkán tud hazajönni. És hát akkor a pogácsa....Szeretik mindketten a frissen sült sajtos pogit, és ez már hozzátartozik a nagy beszélgetéshez, ha végre összejönnek. Neki állok hát, nem esik nehezemre, egyrészt mert szeretem mindkettőjüket, másrészt pedig igen hálás közönségnek bizonyultak az évek során.
Nem vagyok egy nagy sütős, de a pogi valahogy megy. Még eddig soha nem rontottam el, mint például a képviselő fánkot.
Szaggatom a pogácsákat, és közben magamban mosolygok, mert eszembe jutnak a régi dolgok, amikor ebéd, és tanulás után a két lány bezárkózott a szobába, és ott viháncoltak, nevetgéltek, nagy titkokat mesélve, gondolom a fiúkról esett szó...
Mikor szépen, glédában állnak a tepsin, következik a kenegetés, a szórogatás, és elmélázok magam is, amint arra gondolok, hogy életem során milyen töménytelen mennyiségű  pogácsát sütöttem már meg...valahogyan a szívemet is belesütve, hiszen mindig az vezérelt, hogy akiknek sütöm, azok mennyire kedvesek a szívemnek: ezért is neveztem el szeretetpogácsának.

Lassan kisül az első tepsivel, isteni illat lengi  be a konyhát, és a szívemet. Nem kis adag, négy nagy gáztepsivel lesz belőle. Berakom egy tálba, és várom az ifjúságot....Nem kell sokáig várnom. Már az utca végéről idehallani a kacagásukat. Ahogy jönnek, újra azokat a csitriket látom, mintha megállt volna az idő....
Boldogan, meghatottan öleljük át egymást,  és a pillanatot ünnepi ködbe burkolja a pogácsa fenséges illata.

Aztán magukra hagyom őket a sütivel, a vörös borral, hadd merüljenek el az emlékezés tengerében.
Minden jót Mónika!