Levél Édesapámnak V.

Drága Édesapám!
Bocsáss meg, amiért egy ideig hanyagoltam a rezi beszámolómat, de tudod, egy visszautasíthatalan ajánlatot kaptunk a nászoméktól, történetesen üres volt a füredi üdülő, és megkaptuk a kulcsot...Mivel az egész családnak szivecsücske Balatonfüred, uccu neki, meg sem álltunk odáig, és kilenc felejthetetlen napot töltöttünk hármasban; férjem, Erzsi húgom és én, de erről majd még úgyis írok. 


Hol is hagytam abba? Ja igen, a temető után még végigbóklásztam a falut, keresve a régi emlékeket.

Az óvoda...milyen kicsi....

Az iskola

Az óvoda, ahová jártunk a húgommal, most azt hiszem, szociális otthonként működik, de érdekes! Tökéletesen olyan, mint akkor volt, amikor ötévesen nem akartam megenni az égett buktát, de rámparancsoltak, mondván, hogy attól lesz szép pirospozsgás az arcom. A dolog ezen oldala nem érdekelt volna, de éhes voltam, hát megettem...Hanem az iskola ! Az aztán nagy-nagy változáson ment keresztül, gyönyörűen felújították, és Laky Demeter nevét viseli....Itt hiába is kerestem volna az emlékmorzsákat, mert teljesen új kép fogadott.

Jani bátyám, az öcsém és felesége, és a húgom

Egy boldog pillanat....

Pénteken aztán végre megérkeztek a testvéreim, és kezdetét vette a nagy nosztalgia hadjárat, amit már a télen tervezgettünk. Nagy volt az öröm! Régen látott nagybátyjukat könnyes szemmel átölelő tesóimat nagyon meglepte, hogy szülőfalunk még mindig milyen gyönyörű!Lefényképeztem őket, majd ők engem, aztán "haditervet" készítettünk erre a szűk három napra, amiből a harmadikon már haza is indulunk.
Mivel a szállásunk Keszthelyen volt, úgy döntöttünk, hogy ott kezdjük az "emléktúránkat", mégpedig a Festetics kastéllyal, gyerekkorunk gyönyörű emlékhelyével....Jani bátyám nagyon elszomorodott, amikor megtudta, hogy én is megyek Keszthelyre a tesóimmal, és sehogy sem értette, miért nem nála alszunk. Megnyugtattam, hogy vasárnap visszajövünk, és együtt megyünk az ünnepségre.

Még egy boldog pillanat....

Keszthely felé tartva aztán megálltunk a pipacsrét mellett. Persze, hogy bele kellett menni, persze, hogy fényképezkedni kellett, hiszen öcsém, és húgom jól ismerik a pipacsmezők iránti érzelmeimet...Így aztán megállva a Bottya-háton, az Almás-dombtól nem messze, belegázoltam a pipacsok közé, ezzel is megpecsételve imádatomat szülőföldem felé.Ha leírom az akkori érzéseimet, ismét Káldi János gyönyörű, varázslatos versére hagyatkozhatom:
                             "Pipacs köszönt a rozsmezőből,
                               s az árokparton egy félvad orgonabokor
                               egyre mondja
                               lila himnuszát.
                               A Herpenyő megrázza 
                               megrozsdásodott csengettyűit,
                               A lombok, a lombok, igen, azok is
                               integetnek."