Egyik nap sírok, másik nap nevetek...

Mivelhogy szomorúságom örömre változott...jön a Dani.
Amikor a kisembernek kezdődő tüdőgyulladása volt, nagyon odavolt az egész család.
A látványos gyógyulás közben hatalmasakat játszottunk.
Volt bújócska ( a lakás minden zugában, 2 egész óráig) , aztán kirakósdi, vagyis kiállítást szervezett, és az egész lakást telerakta "régesrégi" könyvekkel, járgányokkal. Én voltam a látogató, jegyem volt, amit többször kezelt (kb. húsz látogatást tettem a kiállításon a kedves idegenvezető örömére ) . Aztán báboztunk, aztán...hogy hogyan került a sarokkádba, azt nem tudom, de csak nagy nehezen tudtam rábeszélni, hogy kijöjjön.
Gyorsan kora este lett...az egész nap úgy szállt el, mint a sóhaj.

És nem beszéltem még a " nagy koncertről",amit gitárszólóval is megfűszerezett...
Hát így történt, hogy mára teljesen meggyógyult, hála a Jóistennek, meg a nagy adag antibiotikumnak.
Ma pedig Süttőre jön, játszhatunk tovább, látástól Mikulásig, hiszen így is mondhatnám, mert persze a Mikulás is ő volt... 
Aztán, mikor az öreg királyné megirigyelte a kis királyfi jódolgát, ő is bemászott a fürdőkádba, de ez titok. Közben azért persze megőrizte kellő méltóságát, bár igencsak nehezére esett...

 

Nehéz napok...

Tegnap rossz napom volt. Nagyon. Édesanyám születésnapja december 10.-e, és hát elméláztam újra, meg újra, hogyan is volt ez? 
Az utolsó napra gondoltam, arra, amikor elköltözött. Úgy megszerveztem...tudtuk, tudtuk, hogy pár nap csak az egész. A gondozónő biztosított arról, hogy azonnal szól, ha úgy látja...szólt is. Mivel busszal utaztam le, elkéstem. 
Feküdt az ágyon két agyondolgozott keze szépen mellette, most olyan kicsinek, és védtelennek tűnt. Feje kissé félrehajtva, szeme behúnyva , mintha csak aludna. Két testvérem ott zokogott fölötte, és én csak álltam. Mama, hát nem vártál meg ?
Hiszen minden nap itt ültem melletted, a szentolvasót imádkozva , reménykedve hogy mégis csak jóra fordul minden... újra együtt nevetünk majd a bolondságaimon, és Te újra rám szólsz majd:
- Annus miért nem fésülködtél meg rendesen? Miért ilyen vörös a hajad ? És a szoknyád? Túl rövid,  nem gondolod?
Ilyenekkel szekáltál általában, és most mit nem adnék érte, ha újra hallanám ezeket.
De nem. Feküdtél csendesen, és többé nem szóltál. Se jót, se rosszat...

Ennek már öt hosszú éve. Azóta is...Mindig. Örökké... Nagyon hiányzol Mama !

Nem a zuram volt...

Az úgy történt, hogy a Fecó nevű festő fenn lógott a világítóablak párkányán, a lépcsők felett úgy három méterre...
Aggodalmam határtalan volt, ahogy elnéztem a cirkuszi mutatványnak is beillő manővert, amint a párkányon billegve igyekszik lesimítózni a falat.
Mondom, felfelé néztem, előre nem.Így történt, hogy nem vettem észre a hatalmas pallót az orrom előtt, és teljes erővel beleszaladtam az élébe. A szemüvegem elrepült, a seb vérezni kezdett, én persze jajveszékeltem, a Feri meg majdnem leesett az ijedtségtől.

Íme az eredmény...Most már jobb egy kicsit, ámbár jobb, ha reggel a rorátéról körbe jövök haza, mert ha meglát a kedvenc szomszédom, senki nem mossa le rólam a gyalázatot, miszerint biztosan az uram vert el...Magyarázkodhatnék aztán, úgyis hiába lenne minden.
Az ő olvasatában ugyanis pénz számolva, asszony verve jó...

A "jó" szomszéd.

forr. indafotó: piusz képe

* A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája. * (Lukács 6:45)

Vasárnap reggel van, templomba igyekszem éppen...
A szomszéd az utcán áll, füles sapkája leengedve, kabátja kigombolva, arcán diadal: megjelent az áldozat. Vagyis én.
Soha, még egyetlen alkalommal sem hagyta szó nélkül, ha mást nem, ennyit vetett oda:
- Neköd aztán sok bűnöd lehet, ha így sietsz.
Vagy.
- Fussál csak, rád fér az ima...- mondta általában, gúnyosan elhúzva a száját. A válaszom készen állt.
- Gyere te is, rád is rád fér...- és mentem tovább mosolyogva.
De most valahogy szíven talált. Az új félbundám volt rajtam, amiben még hatvannak sem éreztem magam, és jó érzés volt a meleg, puha anyaga, amint a novemberi napsütésben iramodtam a templom felé. Szép napnak ígérkezett.
- Csak nézöm, ki ez a vénasszony?- ordítja már messziről. Látom a szemén, hogy tudja, most beletrafált. Ezt kapd el Annus...
- Néztél ma már tükörbe ?- kérdeztem vissza egy hirtelen jött indíttatástól.
- Már mér néztem volna ?- kérdi, de látom, hogy meghökken.
- Pedig belenézhettél volna, mert akkor most csöndben  lennél...
- Hát osztán mér ?
Titokzatosan ránézek, úgy mondom:
- Láttál volna egy vénembert...Hiszen csak rád kell nézni... - kajánul vigyorgok.- Meg akkor talán az arcod se lenne ilyen kormos. Mos fűtöttél be?
A hiúsága győzött. Anélkül, hogy visszavágott volna, azonnal a kapu felé vette az irányt. Nem köszönt, nem piszkálódott, eltűnt, hogy a tükörbe nézzen...
Ó Istenem, bocsásd meg nekem ezt a füllentésemet, gondolom magamban...
Komolyan megfogadom, ha legközelebb ilyen gorombán szólít meg, én kedves mosollyal csak ezt válaszolom:
- Szia. Én is szeretlek...

Enya-Angels--Adventi Ima...

Lassan talán vége lesz...

Tegnap szerelték a redőnyöket és a szúnyoghálókat...Áldom az eszem, amikor úgy döntöttem, hogy az egész házban kicseréljük a régi, rosszul záródó tüzépes ablakokat...
Azért vagyok elégedett a döntésemmel, mert ha a zuramra hallgatok, akkor apránként, szobánként cseréltük volna. Nem, nem, nem ! Az biztosan nem menne, hogy ENNEK én még egyszer nekiálljak, ennek a rettenetnek...

Tudtam, hogy nehéz lesz a porallegia miatt, ami már évek óta gyötör...de hogy ennyire, azt nem.
Mindegy, már közel járunk a végkifejlethez. Még a kőművesekre, és a festőkre várunk, aztán nagytakarítás, és Hawaii... 
Egyetlen dolog ami feldob, hogy a karácsonyi nagytakarítás is meglesz egyúttal.

Megszületett...

Vince, akinek a falat festettük, megérkezett...Íme a kész falfestmény és Vince...

Barátnőm boldog, Vince gyönyörű,a törpök is örülnek, minden jó, ha jó a vége!

Isten hozott kicsi Vince! Nőjél nagyra, és legyél boldog !