2017. október 28.

Drága Mama...

Amikor itt hagytál bennünket ezen a napon, már közeledett a Mindenszentek és a Halottak napja.

Távoli rokonokat is vártunk a temetésre, hiszen tudod. Kiszaladtunk az időből, és a hét végi ünnepek miatt csak november 3-án vállalták a temetést.
Rettenetes volt. Álltunk a halottasház bezárt ajtaja előtt, és nem mehettünk be hozzád...Zokogva borultunk össze mi hárman, elhagyott árváid. Összekapaszkodtunk, és nem hittük el, hogy egyszer csak nem szólsz ki nekünk, hogy menjünk már beljebb, ne ácsorogjunk odakinn.
Nem szóltál ki, nem jöttél ki, és akkor vált bennem végső felismerésként, hogy többé már nem...
Nem tudom, meddig álltunk ott, nem tudom, hogyan tudtunk elszakadni. Már esteledett, az ajtónál hagyott mécsesek világítottak.

Visszanéztem még, és akkor tudatosult bennem a valóság, hogy soha többé nem jössz már haza...

2 megjegyzés:

  1. Sok olyan esemény,történet van,amit nem tudunk elfogadni...Sem ma,
    sem 20 év elteltével..szívünkben tovább élnek

    VálaszTörlés
  2. Igen. Emlékszem kisgyermekkoromban azt gondoltam, ha az én drága szüleim meghalnának, én beugranék utánuk a sírba...és ezt teljesen komolyan gondoltam.
    Nem ugrottam be, de a szívem kishíján megszakadt.

    VálaszTörlés