2013. május 31.

Z. mint zarándok...


Zarándok: olyan hívő, aki hitbuzgalomból, vagy vezeklés céljából távoli szent helyet keres fel. 
Pünkösd előtti szombaton aztán egy busznyi társammal nekiveselkedtünk, hogy felkeressük a Pannonhalmi Apátságot, az ezeréves, ma is működő bencés monostort Szent Márton hegyén. Az épületegyüttest és környékét 1996 decemberében a Világörökség részévé nyílvánították.  Ragyogó időben, imádságos lélekkel, és vidáman tettük meg az utat.Jártam én már itt többször is, de most más volt...a szemszög vagy mi. Olyan csodásan éreztem magam, nászasszonyommal együtt, hogy már alig várom a következő ilyen közös utat.
Nézegetem a képeket, és megpróbálom felidézni a kellemes, szép napot. Íme: 



A Porta Speciosa




A gyönyörű kilátás

A levendulás
Az első diák szobra...
A lepárlóépületben
A gyógynövényház
Mulcs

Kakukkfűben (kár, hogy az illat nem fényképezhető)


 
Át a lépcsőkön
A jellegzetes sziluett.
Idegenvezetőnk alapos tájékoztatója.
A bazilika, az altemplom, a könyvtár, a gyógynövényház, és a lepárlóépület, no és végül a szépséges arborétom, amelyet egy kicsit nehezen tettünk meg, mert először lefelé haladván nehéz volt újra felkapaszkodnunk. A látvány viszont feledtette fáradtságunkat. Köszönet a szervezőknek, Bertalan atyának, Ilikének. Várjuk a következő "megmozdulást".

5 megjegyzés:

  1. Jó volt,tetszett ez az eszmefuttatás.Köszi.Üdv Ági

    VálaszTörlés
  2. Megkóstolván a levendulaszörpöt, határozottan ízlett K Ki fogom próbálni...

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű képeket készítettél megint...Az a virág meseszép.... és most még a neve sem jön be... Hiába öregszem..............de csak én. Szép hétvégét Nektek és jó pihenést!

    VálaszTörlés
  4. kakukkfű.Majd jó utána nézzek.. Most ez is kéne, persze nem lesz oly szép mint ami mögötted van

    VálaszTörlés
  5. Gyerekként a sulival voltam itt egyszer osztálykiránduláson...de jó lenne újra elmenni ide! :)

    VálaszTörlés