Viszonyuk a halál gondolatához...

Olvasom Ágnes blogjában unokája érdeklődését az elhúnytakról, és meglepődöm. Dani valahogy másképp reagálja le ezeket a dolgokat. Hallgatással.
Rövidke élete során már neki is vannak veszteségei: a pár hét leforgása alatt elhúnyt két dédi, Boji néni, Simike, húgom cicája, no és Rezső, a kutya....
Nem beszél róluk, nem keresi őket, de tudom, hogy hiányoznak neki. 
A játszótér mellett van az Idősek otthona, ahova minden alkalommal betértek édesanyjával, a játszótérre menet, meglátogatni a Dédit...Na jó, akkor még jóval fiatalabb volt, éppen csak két éves múlt...nem emlékezhet annyira. Mégis, amikor a tér felé közeledünk, szeme végigpásztázza az épületet, szinte látom, ahogy kutat a gondolataiban, ismerős neki az épület, és vannak emlékei.


Nagyon féltem, amikor Bori meghalt, ugyanis Danit érzelmi szálak fűzték hozzá. Ha hozzánk jöttek, első útja Boji nénihez vezetett, mert imádta a sok kis állatot, amit az udvarában látott.
Csak úgy röpült Bori karjaiba, amikor az felé indult, és így köszöntötte: 
- Szia kishaver !- és mosolyogva vitte végig birodalmán, Dani legnagyobb örömére.
A Bori halála utáni hetekben azon töprengtünk, hogyan mondjuk el neki...nem kellett volna.
Dani a következőképpen reagálta le: 
- Hol van a Boji néni?
- Kórházban.
- Beteg?
- Igen.
- Meggyógyul ? 
- Nem. - válaszoltam, és félve vártam a következő kérdést.
Még kétszer megkérdezte ugyanezt, aztán többet nem.
A napokban, ahogy kinn voltunk, látom, hogy nézi a szemben lévő házat, arcán széles mosoly, szeme csillog...Odanéztem, a Bori férje tett-vett a tornácon egy hússzínű póló volt rajta, a Bori kedvenc pólója. 
Az egész csak egy pillanat volt. Dani arcáról lehervadt a mosoly, felismerte, hogy nem a Bori az, elfordult, és tovább játszott.
Simit nagyon szerette, el kellett altatni, mert beteg lett. Nem kérdez semmit, de mindig odapillant, ahol a macsek alma volt, és mosolyog.

Rezső kutya birodalmára is vet egy pillantást minden alkalommal. De nem szól, nem kérdez. 
Tud mindent.