2012. január 22.

Megint.....

KÁLDI JÁNOS

UJJÉ, HAZAFELÉ


Pipacs köszönt a rozsmezőből,
s az árokparton egy félvad orgonabokor
egyre mondja
lila himnuszát.
A Herpenyő megrázza
megrozsdásodott csengettyűit.
A lombok, a lombok, igen, azok is
integetnek.

Ujjé, ujjé,
rokon itt fű, fa, ember,
nem vagyok ismeretlen.
Mosolyog felém a gólyhír,
a kakukkfű, a vízililiom.
Testvéri-mód üdvözöl a bodzavirág.
A hajamra száll
egy tétova, árva katica.

Tudnak rólam -
és számon tartanak.
Nem temetett el az Idő,
a Felejtés.
Őrzi szavamat (mindazt, mit énekeltem)
a nyír, a nyár,
a rétbe-vesző, vége-nincs gyalogút,
és az is,
a régi ég, a régi ég !

2 megjegyzés: