Állok a buszmegállóban, arcomat a déli napnak feszítem, igazán gyönyörűen süt . Micsoda gyönyörű október! Elfelejtem az éjszakai fagyot és a reggeli deret. Olyan, mintha nem is lettek volna.
Behunyt szememet simogatják a sugarak.
Közelemben két fiatal beszélget. Tanulásról, találkáról, buliról. Nézem a kislányt. Gyönyörű, tiszta arc, hatalmas, ártatlan barna szemek, makulátlan bőr. Szelíd a nézése, elbűvölő, angyali a mosolya.
Gyönyörködöm benne, és némi nosztalgiát érzek saját elszállt fiatalságom után...
Aztán elképesztő, durva beszólás térít magamhoz ábrándozásomból.
- b......meg- mondja a szép kislány a fiúnak. Aztán újra, és újra: b.....meg, hát miért most mondod?
Azt hittem, rosszul hallok.Vagy látok. De nem, az angyali, édes kislány szájacskáján jönnek ki ezek az otromba szavak.
Ahogy figyelem, és hallgatom, úgy válik a szép arc egyre csúnyábbá, visszataszítóbbá.
És a nap sem süt már olyan szépen...
Miért, miért változott ilyenné a világunk???
VálaszTörlésA fiatalság túl előtérbe került , a tapasztalatokkal teli életnél.
Sokszor hallom, -Szegény fiatalok, milyen nehéz nekik.-
De könyörgöm. Miért??!!
Bizony elkeserítő! És taszító, kiábrándító. Megtapasztaltam már néhány alkalommal én is.
VálaszTörlésBizony kiábrándító.
VálaszTörlésKívül a szépség, bévül a "szörnyeteg".