Levelek édesapámnak IV.

Nagybátyám járműve

Jani bátyám felkap a járgányra, és indulunk a temetőbe....Menet közben látom, itt is ott is kíváncsi szemek követnek bennünket. Ni ni! Gizi néni jön szemben, tőle tudom meg a pontos forgatókönyvet a Hősöknapi ünnepségről, mely a templomban lesz, és Gizi néni ott sekrestyés. Örül nekem, átölel, megpuszil. Amíg  Kútfőn laktunk, közvetlen szomszédunk volt. Most egyedül él, és nevetve emlékezünk a régi időkre, mennyire szerettem énekelni, és hányszor kellett végighallgatnia a "Rózsabimbó" című számot, ami akkor a kedvencem lehetett... 
Aztán jön Lina néni, karján a kosár, szemében kíváncsiság.
- Ugye te a Viktor lánya vagy?- kérdezi, és mielőtt teljesen meghatódnék, hozzáteszi: 
- Az Erzsi ugye?
- Nem, nem, én az Annus vagyok - mondom neki, erre ő:
- Iszen azt mondom, az Anus na...hogy vagytok? - és el kell mesélnem mindent.Búcsúzáskor még hozzáteszi:
- Hallod Anus, te aztán igen eleven gyerek vótá kiskorodba....- és nevet.
Iszen az hát.Tudom én.Hatalmas fantáziám már akkor rengeteg barátot vonzott a kis parasztházhoz, ahol éltünk. Egy egy hétvégén egymásnak adták a kilincset...szerettek nálunk lenni.
Volt olyan, hogy az utcában lakó gyerekeket betanítottam, és előadtuk a Hófehérke című darabot.Én voltam a gonosz mostoha, és a végén látványosan megpukkadtam...Az egész utca kinn állt, nekünk tapsolt.Televízió akkor még nem volt, sőt továbbmegyek: a villanyt is csak 1958. körül vezették be a faluba.

A Szent Lukács templom

A szobor, amitől féltem

temető

Lassan a templomhoz érünk.A templomunk nagyon régi, még valamikor a középkorban épült, aztán a törökök elpusztították.Az 1700-as években újjá építették,  1856-ban leégett, ezután Festetics gróf segítségével újra felépült. A templom előtt álló hatalmas fenyőfát annak idején nagybátyám ültette, még gyerekkorában.Mivel nyolc évig jártam hittanra, nagyon sok emlék fűz ezekhez a falakhoz. Gyönyörű emlékek....

Matyiék sírja

Nagyszüleim sírja

A temető. Olyan mint régen, csak a területe nőtt meg.Sok régi kedves ismerős neve a síremlékeken.Itt van a sírkő, melytől gyerekkoromban nagyon féltem...ugyanolyan.Számomra most is ijesztő a keresztre boruló zokogó nőalak. És itt van Matyiék sírja....Sokáig elmélázok, mondok egy rövid imát értük, és próbálom szemem elé idézni az arcát. Érdekes, most nem sikerül.....Hazafelé menet betérünk a falu egyetlen kocsmájába. Mivel kiborultam kissé, sört kérek.Körülnézve látom, hogy itt csak férfiak vannak, fehérnép egy sem.Nem számít. Megiszom a sörömet, aztán szótlanul indulunk hazafelé.Feltünően szótlanul.....