Depresszió?

Elmúltak az ünnepnapok, elmúlt a szülinapom, a napok egyformán peregnek, és a hangulatom kissé leült. Ilyenkor szoktam videót nézni gyönyörű virágokról, állatokról, szóval a természetről...
Ha az ember nyitott szemmel jár, sok mindent észrevesz.Mégis. Tegnap, amikor elkísértem a férjemet a pincénkhez, hiába vizslattam árgus szemekkel a tavasznak valamilyen jelét.Nem és nem.
A fagyos föld felett téli szél fütyült, és a Nap hiába sütött ezerrel, csípős hideg vágott az arcomba.
Aztán hazaértünk, én szomorkásan, férjem egykedvűen, és ahogy az udvarra értünk, újra ott ült a kutya.Már szilveszter óta bejár hozzánk, amolyan tacskóféle, kedves kis lánykutya. Valahol beszökik, de kimenni már nem tud, ezért minden alkalommal kiengedem az utca  felé.Kis bolond, örül nagyon nekem,  amikor becsukom utána a kaput, felkapaszkodik, és bánatos szemmel néz befelé.
Már nyomoztam utána, sejtem is kié lehet, itt az utcánkban. A kapuja állandóan tárva-nyitva, és a kutyus szabadon kóricál.Más kutyája, nem fogadhatom be, de ezt hogyan közöljem vele, amikor esengve néz rám a gyönyörű szemével?
Amikor aztán végre megérti, hogy ő nem itt lakik, és, hogy menjen haza, szomorúan elindul. Még párszor hátranéz, aztán elindul az igazi hazája felé.

Ma is itt volt. Addig bohóckodott, addig ugrált, amíg el nem nevettem magam.Aztán szófogadóan kiment, felugrott a kapura, és mélyen a szemembe nézett. A szeme vidáman csillogott.Lehet, hogy ő nem minket, csak engem választott?