Szatócsbolti intermezzo 

(Foto: Pixabay)

Szeretem ezt a kis boltot. A családias hangulatát, a kedves eladókat, és valóban sok minden kapható benne, ami a mindennapi élethez kell.

Reggel korán diákok, munkába igyekvők, kamionosok állnak meg, hogy megvegyék a reggeli betevőjüket.

Szóval szeretek ide járni vásárolni.

Állok a pénztárnál, engem számolnak éppen. Mögöttem egy munkásruhás, tagbaszakadt  férfi áll, kezében tartva a megvásárolni szándékozott árut. Sok minden van a kezében majdnem elejti a dobozokat...

Amikor kiürül a kosaram, fizetek, és jószándékúan nyújtom felé az üres kosaramat , hogy segítsek rajta.

Bár ne tettem volna.

A válasz:

- Nem köll nekem, mit képzel ! Nem maga dönti el, hogy kosárba  vagy a kezembe viszem az árut...

Köpni, nyelni nem tudtam,  valahogy csak kinyögtem:

- Csak segíteni akartam. De rám is dörrent azonnal:

- Maga nekem ne segítsen ! A Spárban sem szólnak rám, ha kézben viszem oda a kasszához..

És még mondta volna, de eloldalogtam az üres kosarammal.

Uramatyám mit vétettem ennek az embernek ? Csak ránéztem a feliratra, amely szerint "A KOSÁR HASZNÁLATA KÖTELEZŐ". Úgy látszik, ez rá nem vonatkozott.

De a reggelem már el volt rontva...