2016. november 28.

Anyám borogass !

Ülünk a hosszú folyosón az orvosra várva. A folyosó hosszú, sötét és barátságtalan, amit még a végében felállított műfenyő sem tud ellensúlyozni.
Sok a beteg, gyerek is akad köztük bőven. Azért szép lassan, de beindul a verkli, örömmel látom, hogy itt működik a regisztráció és a sorszám.Mindenki nyugodtan vár a sorára.

Csak egy izgága fiatalember ugrál fel- le, és ahányszor megszólal a csengő, mindig megpróbál bejutni. Toporog, kirohan, berohan. Méltatlankodik, hogy milyen sokat kell várni.
Akire sor kerül, arra olyan szemekkel néz, hogy egy gyöngébb idegzetű gyilkos beleborzongana...

Idős néni kerül sorra, persze a fiú megint fölugrik, és most már az asszisztensnőnél próbálkozik, de az leinti, várjon a sorára fiatalember.

Szerencsére már nem hallja, amit a férfi kiabálni kezd:
- SZÁRADJON EL A TÜDŐD, TE RIHERONGY !- kiabálja. ROHADJON MEG A BELED !

Meghűlt bennünk a vér ekkora gyűlölet hallatán.

Nem szól senki. Mit lehetne erre mondani ? Lehajtott fejjel ülünk .

Csak a feldíszített karácsonyfa csillog tovább egykedvűen...

2016. október 28.

A Sietős...

Ülünk a váróteremben türelmesen, sorszámunkkal, a kötözésre váró sebünkkel... Ülünk, és várunk.
Hiába, itt van az ősz, sok a beteg. Lassacskán fogyogatunk, már csak egy idős bácsi van előttünk, amikor berobban a nő.

- Én már reggel is itt voltam, nem is húzok számot ! - mondja, és az ajtóhoz áll.
Közben nagyokat sóhajt, fájdalmas arccal.
(kép: Pixabay)

Ilyenkor mindig nagyon utálom magamat, mert ahelyett, hogy rászólnék, hogy várjon a sorára, gyáván hallgatok, de hallgat a férjem is, és az idős bácsi szintén.

Be is tolakszik rögvest, majd dolga végeztével kijön, diadalmasan lobogtatva a receptjeit...
Na, gondolom, ő már mehet ! 
De nem. Leül egy ismerőse mellé, és hosszasan, boldogan elcsevegnek a napi eseményekről.
Ezt faluhelyen és másutt úgy hívják, hogy pletyka.

Mi is bejutottunk, hazafelé indulunk. A parkban kibe is botolhatnánk bele, mint a sietős nőbe.
Ráérősen beszélget...
 

2016. szeptember 30.

Lát-e engem a lódarázs?

Csak azért kérdezem, mert engem ma egy üldözőbe vett.
Először körülöttem settenkedett mély dongással, és amikor észrevettem, arrébb mentem. 
Ő is arrébb jött, és tovább keringett körülöttem, fenyegető dongással.
Elkezdtem futni, ő utánam. Nem tévesztette el, egyenesen az ajtóig kísért, de az ajtó zárva volt.

Futás a garázsajtóhoz, a darázs utánam...amint fél szemmel rápislantottam, láttam, hogy igencsak megtermett példány.

Már a járdán futottam kétségbeesetten, amikor feladta.

Lélekszakadva mesélem az uramnak a kalandomat, de csak legyint.
- Nem szabad futni, mert akkor üldözni kezd...
- Különben is - mondta - a lódarázs nem csíp, csak harap...

Csak ?   Kösz.

2016. szeptember 27.

Voltak azért jó napok is...

Például a házassági évfordulónk.
A 45- ös szám misztériumát csökkentette ugyan a tény, hogy az uram a beígért majki kirándulást minden áron bojkottálni akarta. 

De aztán megadta magát. Így történt, hogy a szentmise után nem kellett a "sparhert" mellé állnom, mert azt gondoltuk, hogy majd beülünk valahová ebédelni...

Majk. Továbbra is gyönyörű, továbbra is megnyugtató. És mintha csak külön ajándék lenne erre a napra, a Kulturális Örökség Napja alkalmából ingyenes belépés volt, egy kedves vezetővel.
S mivel rajtunk kívül ezt mindenki tudta, hatalmas tömeg gyűlt össze. Ez egy kicsit rontott a kedvemen,  de ez a hely újra, meg újra elbűvölt.Olyannyira, hogy eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha itt élnénk. Tetszett a gondolat.Az egyszerű, szép, dolgos, jámbor élet gondolata, TV, rádió nélkül, csak a csend, csak a nyugalom.Már láttam magam a szép kis gyógynövénykertben dolgozgatni, és az egyszerű, praktikus konyhában tenni-venni.


Aztán, hogy megéheztünk, étel után néztünk, de az nem volt. Ismerni kell a férjem "rossz" szokását, ellentétben velem, nem tud étteremben jóízűen enni.
Nem mentünk be a Négy baráthoz címzett fogadóba sem, kicsit még kóboroltunk, és én vettem észre először, hogy már nem is húzza úgy a fájós lábát, még a sok lépcső sem viselte meg.

Ezt is betudtuk a hely jótékony kisugárzásának, és megnyugodva, kisimultan indultunk vissza.

Hazafelé aztán vettünk egy egész, kész grillcsirkét, otthon krumplit sütöttünk hozzá, és egy-egy pohár borral koccintottunk a nagy napra.

Szép volt.