2016. augusztus 13.

A csíkos ruha

(Fotó: bonpirx )
Egy héten keresztül nézegettem a soron a butikokat...
Ez a csíkos ruha, amely gyakran szembe jött velem a sétányon, teljesen megbabonázott.
Az ára ? Nem olcsó...ahhoz képest.
Végül aztán legnagyobb meglepetésemre, találtam egy jó méretet, és nem is túl drágát.
Azonnal próba, passzol minden, nagy boldogan fizetni indulok.
A hölgy egy ezressel többet számol, mint amennyi a ruhára van írva, de én figyelmeztetem, hogy más ár van rajta. Idegesen helyre utasít:

- Nézze, én vagyok itt a tulaj, én tudom, hogy mennyi. A vevők össze-visza keverik az árakat, és  átragasztgatják.
- Akkor inkább itt hagyom - kötöm az ebet a karóhoz, mert homályosan emlékszem valami rendeletre, hogy ami az árura van ragasztva, azon az áron kell a vevőnek eladni, vagyis nem lehet az orra előtt átírni.
Most a nyári munkán lévő diáklányokat kezdi szidni, mennyire nem figyelnek, mennyi baja van velük...
Keresünk egy másik ruhát, hogy megnézzük, azon mennyi az ár, de sajnos, nincs több.
A szívem szakad meg a ruháért, hát kifizetem.

Csak később bántam meg, hogy nem kértem a panaszkönyvet...vagy nem tettem célzást a fogyasztóvédelemre.
Haza érve vettem észre ugyanis, hogy blokkot sem adott...

2016. augusztus 11.

A kedves utcaseprő...

(kép: Fortepan)
Vannak azért szép emlékeim is Balatonfüredről...A rosszakat majd később mesélem el, először ezt a kedveset...

A sétány padján ülök, reggeli nap simogatja az arcom , és boldog megelégedéssel szemlélődök.
Igaz, a névnapom van, igaz, egyedül vagyok, de vágytam már egy kis egyedüllétre.

A férjem már, a lányok még nincsenek velem, van egy igazán szabad napom !

Csörög a telefonom, a 'zuram' az...

Kérdezget, érdeklődik, és hitetlenkedik, hogy én m é g i s jól vagyok.
Aztán tréfára veszi a dolgot:
- Jöhetnél már haza, annyit kell locsolnom a virágaidat...meg érik a ringló is, el kellene tenni.
Folytatná, de közbevágok:
- Ilyeneket mondasz épp a névnapomon?

Ezt hallotta meg a körülöttem söprögető úr. A korát nem lehetett megállapítani a torzonborz haj, és szakáll miatt, a ruhája úgy, ahogy tiszta...
- Anna, vagy Anikó ? - kérdezte, és mosolygott.

- Anna- válaszoltam meglepve.
- Akkor az Isten éltesse, boldog névnapot !

És mielőtt ültömben is földbe gyökerezett volna a lábam, hozzá tette:

- Örök.
Tudtam, mire gondol, kedvenc Juhász Gyula versemre...

- Tudta ezt a költő is...-Tette hozzá, és lassan tovább sepregetett.

Íme, egy kulturált, kedves utcaseprő... aki egy jó napot szerzett nekem.

A jó példa..

Autóban ülünk, a férjem vezet...Zebrán áthaladó anyuka és kisgyereke miatt megállunk.
Induláskor a férjem nem lő ki , szépen, a megszokott tempóban indulunk tovább, negyvennel, ahogy ez itt a belvárosban elő van írva.
Éktelen dudálás, a minket leelőző autóból derékig kihajolva az öklét rázza, és artikulátlan hangon ordít a fiatalember:

- Hülye vén idióta ! - és már el is húz, úgy hetvennel...

Én ledöbbenek, a férjem csak mosolyog. Azt mondja, őt hidegen hagyják az ilyen beszólások.

IGEN ! De a hátsó ülésen, a gyerekülésben ott ül az unokám, aki mindent hallott, és most kérdez.

2016. május 5.

Az ima ereje...

Danival gyakran beszélünk esténként telefonon.
Elmondja, mi történt a suliban, mi volt az ebéd, hányast kapott...
- Holnap dolgozatot írunk matekból mama - mondja gondterhelten.
- Ne izgulj, te ügyes kisfiú vagy ! - Próbálom megnyugtatni. 
- De imádkozzál is értem mama, és én is fogok imádkozni...
Aztán elbizonytalanodik.

- Lehet, hogy mégsem fog sikerülni...-mondja szomorúan.
- Miért ?
- Hát, mert van, amikor beleásítok az imába...

Lehet, hogy tényleg beleásított, mert a dolgozata négyes lett.

Pedig azt még el sem mondtam neki, hogy én meg néha belealszom... 


2016. május 4.

Pedig valamikor a barátunk volt...

Most nem értem... Ha találkoztunk az utcán, vagy bárhol, noha már nem jártunk össze, mégis volt pár kedves szava hozzánk. Valami "hogy vagytok", vagy ilyesmi.
Két nap alatt háromszor bántott meg, de alaposan...
Amint bementem az épületbe, sok-sok ember előtt ezt kérdezte:

- Mi van, itt ilyen öregasszonyok is megfordulnak? - ez mondjuk nem fájt annyira, és még vissza is tudtam vágni, mondván:

- Igen, és ilyen öregemberek is, mint például te !

Nem vette a lapot, sőt, mivel mindez a régi munkahelyemen történt, "kedvesen " megkérdezte:

- Mi van, jöttél segélyért ?
Erre már nem tudtam mit válaszolni.

A mai napra azonban feltette a koronát. A temetőbe igyekeztem, karkosaramban a beültetendő virágokkal, amikor éppen szállt ki a kocsijából. 
- Hová mégy?- kérdezte.
- Megyek a temetőbe. - Válaszoltam gyanútlanul.
- És ki hozza vissza a kosarat ? - kérdezte gonosz vigyorral.
Ez már nekem is sok volt. A viccnek is van határa, gondoltam...

Igen. Elkapott a harci idegesség, és bevallom, lehülyéztem.
Neki ez meg se kottyant.Az én szívem viszont belesajdult...Nem értem...














2016. május 3.

I love TESCO !

Történt pedig, hogy a postára indultam a csekkjeimmel, azaz indultam volna, ha a bankkártyámat megtalálom. 
Elöntött a meleg víz és teljesen bepánikoltam, amikor hiába forgattam ki a pénztárcámat, a táskáimat, az összes zsebemet, a kártya sehol.
A végén már ketten kerestük, és bár ilyen még soha nem fordult elő velem, teljesen magamba roskadva próbáltam visszaemlékezni, hol használhattam utoljára.
Ekkor ugrott be, hogy április végén a Tescó tatai üzletében vásároltunk.
Nosza, mielőtt letiltattam volna a kártyát, gondoltam teszek egy próbát, felhívom őket.
Hívogatom, semmi. Az ügyfélszolgálat, semmi. A személyzeti szintén.
Akkor menjünk a bankba, és tiltassuk le, gondoltam, és már éppen indultunk, amikor csengett a telefonom.
Kedves női hang kérdezte, miben segíthet, látván a sok hívásomat, visszahívott.
Kis adategyeztetés után közölte velünk, hogy igen, ott a bankkártya.

Bevágtáztunk Tatára, és a szabályosan, jegyzőkönyvbe vett, elzárt bankkártyát visszakaptam.
Szerintem példás, korrekt, és gyors ügyintézés történt, köszönöm.

Főleg a kedves ügyfélszolgálatos hölgyet illeti meg a köszönet, amiért gyorsan  visszahívott.
Mostanában szokatlan ez a gesztus, hálás köszönetem még egyszer....

2016. március 8.

A Nő mégegyszer...

Csak beugrottam a sarki boltba némi reggeliért, így reggel hét óra körül. Mit tagadjam, nem volt túl jó a hangulatom, eső utáni, csípős reggel volt.
Eszembe jutott ugyan sok minden, de a Nőnap, a Nemzetközi Nőnap, az aztán nem.
Nyílt az ajtó , és egy régi kollégám lépett be rajta, arcán széles mosoly, amint az enyémen is, hiszen mindig nagyon örültünk, ha találkoztunk a faluban...
Csak akkor tudatosult bennem, hogy ma minket ünnepelnek, amikor a kezembe nyomott egy csokiszívet, és két cuppanós puszival boldog nőnapot kívánt...
Rettenetesen örültem, és rettenetesen szégyelltem magam. A melegítőmért, a nem túl jól fésült frizurámért,és úgy egyáltalán... mintha mostanában eltűnt volna belőlem a maradék nőiességem a hosszú nyugdíjas évek alatt.
Ez a kicsi csokiszív azonban megmelengette a szívemet, és ráébresztett valamire.

Minden, minden elmúlhat. A szeretet azonban örök. 
És még egy:
Soha többé nem megyek melegítőben a a boltba, és ma fodrászhoz is elmegyek.
Köszönöm csokiszív, köszönöm Nőnap !