Ahhoz képest, hogy a télen még nagy hangon fogadkoztam, hogy nem és nem fogok veteményest csinálni az idén, nos, hát ahhoz képest már elég sok vetőmag virít itt a szobában... A családom többi tagja fogadni is akart velem, a húgom azt mondta, adjam írásba, azuram csak legyintett, a gyerekek mosolyogtak. Milyen igazuk lett ! Milyen jó, hogy nem fogadtam, most elveszítettem volna... Vannak indokaim... Például, bezárt a zöldségesünk. Például, ott a nagy kert.Hagyjam kihasználatlanul ? Például, tudjátok, milyen jó az íze a saját termésű paradicsomnak ? Például, például, hiszen itt a tavasz ! Tavasszal pedig vetni kell!
Így történt, hogy elkezdtem újra a vetőmagvásárlást. Kezdődik minden elölről. A csirzó ládák benn a lakásban, az ásás, a jaj, nem mehetünk kirándulni, most érik a borsó...a lesz eső, nem lesz eső...kapálás az összekaszabolt karjaimmal, na és az újabb fogadkozások, hogy jövőre én ugyan nem... Ráadásul, a sok napfénytől is el vagyok tiltva.
Hát így. Most még megyek, és vásárlok zöldségmagokat, dughagymát, miegyebet. Ja? És rendeltem a Starktól két gyümölcsfát, három hortenziát. Attól tartok, még nincs vége...
Az úgy volt, hogy kezdődött a kedvenc sorozatom, így hát a fődögélő kelkáposzta főzelék alatt lekapcsoltam a gázt, azaz csak azt hittem, hogy lekapcsoltam, pedig csak takarékra tettem. Azuram ott sertepertélt ugyan a konyha közelében, de nem érzett semmi különöset. Sőt ! Nagyon kellemes illat terjengett szerinte, amint a főzelék szépen elfőtte a levét, elkezdett pirulgatni, aztán égni. Nagyon leégni... Mire fenn az emeleten már nekem is gyanús lett a szag, késő volt. Az étel úgy odakozmált, hogy a lábos még most is ázik. Nem is ez a baj, hanem az, hogy a kelkáposzta fövés közbeni, amúgy is penetráns illata elviselhetetlen bűzzé alakult az egész házban. Ablaknyitogatás, szellőztetés egész délután, estemég mindig a szörnyű bűz. Mivel fáztunk már, becsukogattuk ugyan, aztán azuram újra nyitogatta, én csukogattam, így történhetett, hogy a nappaliban egész éjjelre nyitva maradt az ablak.
Reggel bemenvén a jégverem hidegségű szobába, kétségbe esetten láttam, hogy a virágaim nem néznek valami jól ki , szinte biztos, hogy megfáztak... A szag még most sem ment ki. Azóta is hallgatom a férjemtől, hogy milyen asszony az, aki lefekszik, és a tűzön hagyja az ebédnek valót...Viszont, mint utólag bevallotta, örült is, mert legalább nem kellett főzeléket ennie, amúgy is utálja.
Áll a járdán a fura madár, és érdeklődve nézeget engem... Összeszedtem minden ornitológia tudásomat, de nem tudtam beazonosítani őkelmét. Varjúnak nagy, kacsának túl fekete, pulykának túl kicsi, és sziszeg... Azonnal beszaladtam a fényképezőgépért, kiérve látom, hogy nem moccan. pedig közben az alsó utcából két fekete kutya nagy elánnal rohan felénk, vajon mit akarhatnak? Mondogatom neki, hogy menjen haza, mert baj lesz, repüljön el, vagy mit tudom én, de csak illegeti magát nagy lelki nyugalommal. Ki kellett, hogy menjek, pizsamában, köntösben, mínusz 5 fokban, kezemben a géppel.. A kutyák vészesen közelednek, ez meg itt csak totyog nagy nyugalomban, néha fekete szárnyát lebbentgeti, már komolyan aggódom mindkettőnk testi épségéért, mert ismerem az egyik fekete kutyát, nagyon agresszív, félek is tőle.
Aztán végre megjelenik Rita, a szomszédasszonyom, és összeáll a kép.Ahá ! Hiszen neki vannak néma kacsái, és biztosan kirepült ez a gácsér, vagy mi. Én bemenekültem, a végkifejletet már nem láttam.
Ma én mentem Daniért az óvodába. Szeretek menni érte, csupa vidámság a szívem, amikor elibém szalad, mosolyog örvendezve... Amikor már fenn van a cipő, a kabát, a sapka, a sál és indulnánk, visszafordul. Egy műanyag gyűrűt kap le a polcáról. - Ezt majdnem elfelejtettem - mondja, és zsebre vágja. Ismerős a gyűrű, hogyne lenne az, hiszen emlékszem, a legutóbbi adventi vásáron nyerte a zsákbamacskán, és már akkor közölte velem, hogy ez a Lucáé lesz. Kicsit vártam, nem mertem rögtön firtatni a dolgot, de azt gondoltam, hogy valami sikertelen eset történhetett a gyűrűvel és Lucával.
Hamarosan megnyílt. Elém állt, és karját széttárva ezt mondta: - Én nem értem ezt a Lucát ! Mindenfélét hozok neki, és mégsem akar a feleségem lenni ! - Hát megkérted? - kérdezem én csöndesen. - Már többször is ! Tegnap is !- panaszkodik.- De ezt a gyűrűt is visszaadta ! Töröm a fejem, milyen vigasztalást mondhatnék, amivel a kis összetört hatéves szívét megvigasztalhatnám, de megelőz: - Sebaj !Majd nekiadom a Lillának. Ismerem Lillát is.Aranyos, cserfes kislány rózsaszín ruhácskákban, kedves mosollyal. - A Lilla tetszik neked ?- kérdem bátortalanul, nehogy belegázoljak a lelkivilágába. -Igen ! Olyan csinos, és szépen szaval, és jó az illata - sorolja a kislány erényeit. - És te is tetszel neki?-Kérdezem. Kicsit elbizonytalanodik, látom latolgatja a lehetőségeket... - Nem tudom mama, az majd holnap elválik...-mondja. Olyan bölcs, olyan édes. Annyira megértem... De azért még nem merem neki elmesélni az első csókomat, amit a Kása Matyitól kaptam a nagy diófa alatt. Öt éves voltam...
Három-négy próba után, lelkes kis csapatunkkal első fellépésünk megtörtént...Izgultunk, persze, hogy izgultunk, hisz nem volt sok időnk a gyakorlásra.Egyedül karmesterünk, Szász Anita kedves mosolyába kapaszkodva énekeltük el a három dalt, remélve, hogy tetszeni fog a szépszámú közönségnek. A közönség hálásan megtapsolt bennünket...nagy megnyugvásunkra. Valami történt. Valami elindult. Valami szép, és felemelő...Ami talán újra összehozza az embereket. Hiszen énekelni jó !
Az idei év legszebb ajándékát kaptam a szülinapomra Danitól. Amikor átölelt, és a kezembe nyomta a füzetecskét, még nem sejtettem, hogy egy világhírű, izgalmas képregényt kaptam az ifjú szerzőtől. - Örülsz mama?-kérdezi. - Persze ! - mondom, míg a könyvecskét nézegetem. A mágnesvasút és a vonat a címe, de mi más is lehetne? Szerző: Eipl Dani. - Még nincs befejezve - mondja. Vissza kell még vinnem... Forgatom a lapokat, látom, háromféle betűvel van írva. Mivel az óvodában készítette,gondolom mindig az az óvónéni írta a Dani diktálta szöveget, akit éppen meg tudott kérni... Eszembe jutott a gyerekkorom.Én is nagy képregényíró voltam anno. Csak az én képeim királylányokról, hercegekről szóltak. Dani a vonatok megszállottja. Miután kiámuldoztam magam, jött az igazi meglepetés: -Figyelj mama!- mondja boldogan.- RÉPA ! Rögtön kapcsoltam. Megtanultuk az R betűt ! Kell ennél csodásabb ajándék ?
