Munkásotthon homlokára...

A busz ablakán nézegetek kifelé . Ragyogó idő van, mégis szomorúság ül a szívemen. Odaérünk ugyanis a valaha volt Munkásotthonhoz.

Persze a felirat már nincs rajta, csak a helye virít üresen.

Engem megrohannak az emlékek. Moziba jártunk ide valamikor, bálokba jöttünk, fiatalon izgatottan, a jó buli reményében... Jó hely volt.

Sajnos ezt is utolérte  a sorsa. Az állaga egyre romlott, gazdátlanul vegetált immár mozi és szórakozóhely nélkül.

A mellette lévő kis büfé egy darabig még üzemelt, de aztán azt is bezárták.

Azt mondják, valaki megvásárolta.

Látom, a térdig érő gazt lekaszálták, de mindent rács takar a szemek elől...Szomorú látvány.

Lassan, de biztosan ment tönkre... Ha ránézek, Dante sorai jutnak eszembe:

" Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel..."