Kapirgálok a ház előtt, nincs jó idő, de muszáj valamit tennem, mert a virágok a hideg ellenére igencsak igyekeznek . Zsebemben a telefonom, zenét hallgatok közben, így nem olyan unalmas a dolog.
Lassan három óra, az óvodából most hozzák haza a szülők a csemetéiket.
Tündériek.
- Szia ! - kiabálnak, integetnek. Én vissza.
Egyszerre, mint a villám, előttem terem egy csöpp lány, egy rózsazínben tündöklő, édes tündér. Szeme, arca ragyog, mikor közli velem bizalommal:
- Képzejd, én is szejetem a vijágokat !
Édesanyja mosolyog, én meg majdnem elpityeredek ekkora kedvességen.
- Ó - mondom - én is nagyon szeretem a virágokat, de már nem is figyel, a zsebemből áradó zene köti le a figyelmét.
- Zenét hallok ! Honnan jön ? kérdezi.
Mutatom a telefont, elcsodálkozik, és apró lábaival fut is tovább.
Kész vagyok. Ez a csöpp lány honnan tudja, hogy én IS virágrajongó vagyok ? Itt ugyanis az is-en van a hangsúly. Valamit tud ez a csöpp lány. Valamit, amivel feldobta a mai napomat. Köszönöm.
(foto: internet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése