Nem, és nem találjuk a kedvenc sütnivaló , hullámos krumplinkat a hűtőládákban, pedig már 20 perce kotorászunk.
Egyszer csak odaugrik egy kedves kis, fiatal eladó, és érdeklődik, mi az, amit nem találunk.
Ő is végig pörgeti az összes hűtőt, de nem talál.
Aztán kedvesen kéri, ne moccanjunk, megnézi a raktárban.
Pár perc múlva diadalmasan hozza az áhított árut, mondván, egy zacskóval talált még...Mosolyog, köszönjük a kedvességét, és boldogok vagyunk...Nem a krumplitól, hanem a figyelmességtől. Pedig péntek van.
Másik péntek, másik bolt, délutáni csúcsforgalom, keressük a lisztet. Hát mi ilyen nehéz emberek vagyunk, hogy mindig akarunk valamit...
A polcon két zacskó árválkodik, elszakadva, körülötte a kiszóródott liszt.
De hoppá, egyszer csak jön az eladó egy nagy kocsi árut tol ki éppen a raktárból.
Udvariasan, bizalommal megkérdezem, hogy tetszik-e kihozni lisztet is?
Mint egy darab véres rongyra úgy néz rám, illetve a fejem fölé, és foghegyről odavág valamit, nem is értettem, majd tovább tolja az üres kocsit.
- Mit mondott ? - kérdezem a húgomat megsemmisülve.
- Hogy most jött a kamion. - Mondja jobb fülű húgom.- Vagy valami ilyesmi.
Miből állt volna normálisan válaszolni egy vevőnek? Talán csak annyit, hogy kis türelmet, mindjárt hozunk...Vártunk volna kicsit.
Pedig péntek van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése