Dobogókő volt az úti cél, na és a hat kilométer. Csakhogy magunk se hittük, hogy ekkora hó lesz odafenn.
Jégen, hóban csúszkálva megtettük a távot, eleinte zord, napfény nélküli, borús idő volt.
Aztán kisütött a nap, és jó kedvünk lett.
Tudom, hogy ez nem nagy szó, így leírva semmi szinte, de azért csodálatos volt.Csodálatos, mert a kishúgom szerdán kapta meg a negyedik kemoterápiás kezelését, és szinte hihetetlen akaraterővel csinálta végig...
Hazafelé még megnéztük Pilisszentléleket is, ezt az édes kis romantikus falucskát.
A nap fénypontja mégis a kis Félix volt, az unoka, akit visszafelé meglátogattunk.
Azt látni kellett volna. Ahogy a húgom fáradt arca felderült, ragyogott...Mindig mondtam : az unoka gyógyír a bajokra...
És lám, lám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése