Eső, temetés, depi...

Ma eltemettük Andreát. Szokás szerint megint eső esett, épp úgy, mint Márti és Marika temetésén...Én nem is értem. Az ég is sír talán?
Nem voltak sokan. Mi, a maradék szakkör a tanárnőnkkel,  néhány rokon, és néhány házbeli ismerőse. Ennyi.
László atya viszont nagyon szép beszédet mondott, persze, hogy nem bírtam ki sírás nélkül.
És ez a szomorú esős nap is...
Így történhetett, hogy nem figyeltem eléggé. Beállt egy busz a megállóba és én lélekszakadva futottam, hogy elérjem. 
Éppen lépni akartam fel a lépcsőre, a jobb kezemet már előre is raktam, amikor az ajtó nagy csattanással becsapódott...a kezemet megütötte ugyan, de nem lett komoly bajom .
A halálra vált sofőr elmondta, hogy nem látta, amint futok, és csak a hátsó ajtókat nézte a tükörben.
Nem történt nagy baj, de lehetett volna.
Az Őrangyal , mint mindig ,ma is velem volt...