2015. február 3.

A kelkáposztafőzelék hatása a szobanövényekre...

Az úgy volt, hogy kezdődött a kedvenc sorozatom, így hát a fődögélő kelkáposzta főzelék alatt lekapcsoltam a gázt, azaz csak azt hittem, hogy lekapcsoltam, pedig csak takarékra tettem.
Azuram ott sertepertélt ugyan a konyha közelében, de nem érzett semmi különöset. Sőt ! Nagyon kellemes illat terjengett szerinte, amint a főzelék szépen elfőtte a levét, elkezdett pirulgatni, aztán égni. Nagyon leégni...
Mire fenn az emeleten már nekem is gyanús lett a szag, késő volt. Az étel úgy odakozmált, hogy a lábos még most is ázik. 
Nem is ez a baj, hanem az, hogy a  kelkáposzta fövés közbeni, amúgy is penetráns illata elviselhetetlen bűzzé alakult az egész házban. Ablaknyitogatás, szellőztetés egész délután, este még mindig a szörnyű bűz.
Mivel fáztunk már, becsukogattuk ugyan, aztán azuram újra nyitogatta, én csukogattam, így történhetett, hogy a nappaliban egész éjjelre nyitva maradt az ablak.

Reggel bemenvén a jégverem hidegségű szobába, kétségbe esetten láttam, hogy a virágaim nem néznek valami jól ki , szinte biztos, hogy megfáztak...
A szag még most sem ment ki. Azóta is hallgatom a férjemtől, hogy milyen asszony az, aki lefekszik, és a tűzön hagyja az ebédnek valót...Viszont, mint utólag bevallotta, örült is, mert legalább nem kellett főzeléket ennie, amúgy is utálja.

3 megjegyzés:

  1. Bíz megesik néha. Nálunk is volt már hasonló. Olyan füstöt eresztettem ki az ablakon, hogy még a felső szomszéd is leszaladt. Azért szerencsére elébb lejött és nem kapásból a tűzoltókat hívta. :)

    VálaszTörlés
  2. Megesett ez már mással is :) utána vettem egy emlékesztető órát, konyhai, még dekoratív is, alma alakú, ha elhagyom a konyhát, felhúzom, max 1 órát tud, viszem magammal, mikor csörög sietek a konyhába.

    VálaszTörlés