A béka...

Ma a kertben közel jártam némi infarktushoz...Nyugodt szívvel kapálgattam, derűsen arra gondolván, mit is ültessek a kihúzott borsó után.
Végre süt a nap, jó a kedvem, a föld porhanyós, amint belevágom a kapát.
- Kotty. - hallom.
Aztán megint.
-Kotty.
Mint amikor a kotlós kotyog hívogatóan a kiscsibéinek . Na de itt nincs kotlós !Aztán meglátom őkelmét, a békát, amint ott kottyog a földben. Mintha arra figyelmeztetne, nehogy belevágjak a kapámmal.
Sikítás, kapa eldobva, irány a kert legtávolabbi zuga.
A kíváncsiságom azonban erősebb, lassan visszasompolygok a tetthelyre.
A béka ugyanúgy ott kotyog, ahol ijedtemben hagytam, csak mintha nagyobb lenne...talán felfújta magát,hogy még félelmetesebbnek lássam.
- Jól van na - mondom neki. - Bocs a zavarásért...
Aztán iszonyodva, de mégis ráteszek pár kapa földet.
Szegény. Én sem örülnék, ha megzavarnák az álmomat.

Kép a Birtokunk c. blogból.

 

 

Méghogy királyfi? Méghogy csók? 
Örülök, hogy a mai napot túléltem. Én lemondok a királyfiról...