Ez volt a csúcs. Nyergesre kellett mennem, visszafelé még azon töprengtem, hogy valamilyen busszal hazajövök, de olyan gyengeség vett erőt rajtam, hogy felhívtam életem értelmét, az uramat, hogy nem ugorna-e le értem autóval.
Bár ne tettem volna ! Az őszi eset után, amikor is a 70 km-es sebességgel jövő kamion nekirontott a mi kis sárga Wagonunknak, ma kísértetiesen megismétlődött a dolog.
Mondom, kísértetiesen. Csak most a helyszín volt egy kicsit más. Na nem annyira, csak a múltkori Nyergesen történt, a mai pedig Lábatlanon.
Most egy szódás autó állt keresztbe a 10-es úton, amit egy beálló busz is eltakart.
A szódás megfarolt, és ismét letarolta a kocsi bal oldalát, amit már a múltkor
megcsináltattunk.
Rohantunk a színhelyre. Autónk, a szegény meggyötört kis Wagon-R szánalmasan állt az út szélén, a szanaszét repült alkatrészek között. Karosszériája ripityára tört, vele a méregdrága lámpák is.
A bámészkodók között ott állt az uram, maga volt a megtestesült nyugalom. Szerencsére, neki nem lett baja.
Tudjátok, mire gondoltam ? A múltkor is, ma is ÉRTEM indult el. A múltkor se, ma se ültem mellette... A sérülés pedig szinte hajszál pontosan úgy történt, mint a multkor.
Sírdogáltam kicsit ott az út szélén, bele se mertem gondolni, hogy most megint mehetünk gyalog a földünkre kapával kaszával egy darabig...
A férjem rám emelte a szemét, a gyönyörű, acélkék szemét, és meglepő komolysággal mondta:
- Ez mind azért van, mert nem volt velem az őrangyalom...
- Dehogynem ! - ellenkeztem, hiszen sokkal roszabbúl is járhattál volna !
- Hát talán bizony ott ültél mellettem?
Csak most esett le a tantusz...
A veszélyes helyzet ellenére is kedves bejegyzés számomra, jó egy őrangyal az életükben, az életünkben.
VálaszTörlésSzerencse a szerencsétlenségben, hogy bajotok nem esett!
VálaszTörlés