Reggelente, amikor kilépek az udvarra, az első pillantásom rájuk esik. S mint máskor is, ha virágot látok, elmosolyodom, de a szívem nagyon összeszorul...Mintha édesanyám keze integetne, a megfáradt dolgos keze, ahogy a szélben bólogatnak a hófehér csengettyűjükkel.
Eszembe jutnak az emlékek, és máris folynak a könnyeim.
Ez a virág engem mindig megríkat. Jobb is, ha nem lehet már leszedni...
Nem lehet szedni ... pedig Nőnapon átnyújtva mindig mosolyt csalt a hölgyek arcára. :)
VálaszTörlésigen, és több nem is kellett...
VálaszTörlésDrága Annaliz!
VálaszTörlésAbban a hóvirágokban van édesanyád lelke, csak gyönyörködj benne úgy, mintha még most is az ő keze nyújtaná azokat feléd.
Szeretettel.Magdi
Nekem is vannak ilyen "ríkató" virágaim, anyám aszparágusza és apám klematisza, ami nálam nem fejlődik, de talán mint egy utolsó köteléket tartom meg.
VálaszTörlés