Amikor a királyfi földhöz vágta magát....

A csoki miatt volt minden, vagyis az ebéd előtti csokievés miatt. Kezében tartja a kis kinderszerelet, szeme könyörögve mosolyog, és már bontaná is.

Persze, hajlíthatatlan vagyok, hiszen ismerem őkelmét, a csokika az evés rovására menne. Újra és újra nemet kell mondanom. Az ő türelme fogy el hamarabb, a földre feküdve, durcásan elnémul.
Hagyom. Várok, kétségek között vergődve, vajon mi lesz a "harc" vége. Egyszerre csak felugrik, és kezében tartva a megnyomorított, félig elolvadt csokit , mérges, szigorú arcot vágva így szól :
- Tessék. EZ a tiétek...- azzal átnyújtja szomorúságának tárgyát.
De a szeme már mosolyog.