Nénike...

Pakoljuk ki az asztalra a ruhákat. Az asszonyok, lányok értő kézzel forgatják, nézegetik, mi lenne jó nekik, vagy a családjuknak.
Kilépek egy köteg meleg pulóverrel, amikor egy asszonyka így kiált fel:
- Gyere Rózsi ! A nénike hozott ki pulcsikat !
Szó megáll, levegő elakad. Hát ennyire nénis, nénikés lettem a hatvanhárom év alatt?
Húgom vigasztal:
- Talán csak kedveskedni akart neked...
Valóban, beugrik egy régi kép. Attila, az utcánkban lakó magányos férfi, egyszer kedvesen így vette ki kezemből a nehéz táskát:

- Hagyja csak Pannika nénike, majd én viszem !

H-á-át igen. De mennyire más érzés volt, mint amikor ez a fiatalasszony lenénikézett...